égboltsapkájú

sokat gondolkodtam, hogy mi maradt végül is az álmaimból, meg mik a lehetőségeim, és arra jutottam, hogy nincs más hátra, mint kipróbálni valahol máshol. (soktényezős.) lássuk be, gyáva volnék csak úgy mirnixdirnix belevágni, járt utat járatlanért csak ha muszáj, úgyhogy megszületett a döntés: jövőre csak meg kellene próbálni az álomegyetem álomszakját -> egy év aupairként a környéken = c2-es nyelvtudás, helyismeret és talán egzisztenciális alapok. most már lassan el kell kezdenem készülni az államvizsgára, na de azért megy közben a családkeresés.

tegnap egyébként paniadam vitt koncertre, ráadásul Bartókot játszottak ( tejsav vagy gyanta ), itthon meg pünkösd van. van egy szoba, amibe nem megyünk be, egyébként néha mintha minden rendben lenne. (a húgom a saját maga által tervezett ruhában lépett fel a mazsorettekkel, olyan gyönyörűek ezek a táti mazsorettek, a húgom is gyönyörű, beszéljünk inkább gyönyörű és kedves dolgokról, azzal boldogul a nyelv.)

az a nyelv, amely mindig hűséges cinkosom volt abban a játékban, amelynek tétje a dolgok kimondása vagy ki nem mondása volt, s amellyel (figyelem, képzavar!) szavak nélkül is megértettük egymást, egymás kezére (szájára?) játszottunk, s amely eddig az életem biztonságot és stabilitást nyújtó alapját jelentette (ti. bármi történjék is, mindenki csalárd, de a nyelv, az nem hagy el), szóval ez a nyelv, és éppen ebben a képtelen helyzetben, éppen most, amikor leginkább szükségem lenne rá, ez a nyelv nem engedi, hogy az anyámról beszéljek, az anyámról, akinek a jelenléte éppen olyan magától értetődő és biztonságot nyújtó volt mindig, mint a nyelv, és akinek a hiánya és a róla való beszéd lehetetlensége a gondolataim teljes némaságát eredményezik. (oudania es ketnie.)

na jó, ez egy elég szörnyű félév, de azért letettem egy közép- meg egy felsőfokú nyelvvizsgát, ötös lett a szakdogám, és a macska is meggyógyul. (bár most pont olyan rosszul néz ki, mint én egy hete.) de azért szeretném jelezni a sorsnak (amióta lebuccoltam a betont, elkezdtem ugyanis hinni a sors létezésében), hogy ez nem valami challenge, hogy ő nyer-e vagy én, tényleg elfogadom a fennhatóságát, csak a záróvizsgáig legyen már egy kicsit nyugi. (meg nyáron. meg utána is azért.)

ezt a napot úgy képzeltem el, hogy reggel felkelek, megfürdök, kifestem a körmöm, szépen felöltözök és elmegyek nyelvvizsgázni. ehhez képest reggel felkeltem, és leesett a macska a teraszról, én meg pizsamában rohantam ki a kertbe, hogy összekaparjam. (természetesen éppen felújítás van a házban, ez folyosónként 2+ füttyögő férfit jelent bónuszként.) borzasztóan cuki volt egyébként, ahogy ott feküdt a földön, és nyalogatta az a nőstény, aki miatt leugrott, de nem nagyon tudtam értékelni a helyzet esztétikáját. (úristen, lebénult, lebénult, meg fog halni, jaj-jaj.) az állatorvos egy olyan összeget mondott, ami pont kétszer annyi, mint a fogaim keddi újraépítése volt, úgyhogy megállt bennem az ütő, de hát nincs mese, felelősséget vállaltunk a macskáért, amikor magunkhoz vettük, és ez akkor is áll, ha hülye. (mondjuk nem tudom, mi van akkor, ha valaki ezt a pénzt nem tudja kifizetni, főleg, hogy elaltatni is 20.000 egy macskát.) a Budapest Taxinak meg ezúton üzenem, hogy kapják be gonosza...

ma volt egy beszélgetés, amin annyira izgultam, hogy aprólékosan lekapargattam a körömlakkot minden körmömről. még jó, hogy átlátszó volt. holnap meg nyelvvizsga szóbeli, utána meg már véget ér ez a hülye hét, jövő hét elején még pár vizsga, aztán a záróvizsgáig (Abschlussprüfung) öröm és boldogság. csupa vis maior volt ez a félév ( bin so stark stark stark wie ein Tiger ), de remélem, hogy most már nem rontok el semmit.

vajon ha macska vagyok, hány élet mínusznál tartok eddig? ez most egy biztos, hogy volt.