Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2008

Karafiáth Orsolya: Nulltündér

... s a mindig másmilyen most egyszínû. Akár a lég - alakja változása... Riadt és rebbenékeny. Összerezdül, eltûnõ testét zaj, a fény ha bántja. Ruhája ránca nyár, gyûrött románc, hajába kócolódott minden este. Letört körmöcskéjébõl furcsa félhold; testét a hõség lassan áterezte. Jóskártyáján az ábrák megfakultak, törött pálcája nem lobbantja lángra. Nem mondja: "Hopp, és bûn és báj - legyen!!". Semmit se mond. Mintha semmit se várna. Amit veszített, nem lehet keresni. Amit mulasztott, mégsem múlik el. A nincs elõtti tágas, ritka térben övé mi; erre gondol szüntelen. Az éj leszáll, hogy színét felvegye: nyugodt sötétségû, tündéri kék. A hajnal harmatában nem találod - saját varázsa szórja szerteszét. Elszenderült a domboldal tövén. Fölé hajolhatsz, jaj, csak fel ne ébreszd! Ha most kívánnád, érintése métely. Ha most ölelnéd, csókja semmivé lesz. Fekszik csak az esõáztatta fûben, fehér vászoncipõje tiszta sáros. Nézd hosszasan s õ percrõl percre szebb lesz. Álmodd hozzá egy má

márciusok

végül mégsem csalsz meg, márciusom... egyszerre akarsz mindent pótolni, igaz? két nap alatt mindent, ami március: az illatokat, a napsütést, a zöldet, a madárcsicsergést... a tavaszt... persze rendes volt tőled, hogy dupla munkát vállalva megmutattad nekünk, hogy milyennek kellett volna lennie a karácsonynak, meg előrevetítetted az esős-szeles-borongós őszi estéket, de végül kiteljesedtél és teljes pompádat kitárod előttem. köszönöm, szép márciusom! túl vagyok életem első latin hexameterén. ugyan sehogysem jött ki, de a tanárnő azt mondta, hogy ez bizony hexameter. igazi, eredeti és nagyon régi. persze akármit is csiripelnek a verebek, nem szeretnék magyar-latin szakra menni. tényleg nagyon romantikus dolog, szívesen olvasnék Vergiliust eredetiben, (így fél év latin után szerintem is túlzás erről beszélni), de szerintem latint nem szeretnék majd tanítani, azzal meg szerintem mást nem igazán lehet kezdeni...

A hiány hiánya a Minden?

Azért gondolkozok mostanában ilyeneken, mert rengeteg ráérő szabad időmben egy Balla D. Károly nevű író és publicista blogját olvasgatom, akinek még ugyan egy könyvét sem olvastam, de így a blogja alapján kifejezetten érdekesnek tűnik. Elég hülye humora és szép, kakaóbarna blogja van... Most viszont egy ellopott óra hiányzik az életemből, nagyon hiányzik, jajj... És bár az óra hiánya hiányzik nekem, ezt nem érzem mindennek és teljességnek, maximum tökéletes hiánynak, ezzel cáfolom is a címben felvetett kérdést. Az egy óra hiányáról én egyébként épp ilyen feljelentőset írtam volna, mint GbZ , de ő gyorsabb volt...

gödörklub

Figyelem! A következő bejegyzésben előfordulnak francia, illetve annak tűnő szavak és kifejezések, ezért erchegyianak és hozzá hasonló frankofóboknak megtekintését nem ajánljuk! - Ca va bien? - Ca va, merci! Ez már a Lánchídon volt, ha jól számolom, olyan hajnali négy óra körül... Fransziák jöttek szembe és tényleg olyan ca va, még olyan későn/korán is. Tele volt a város emberrel... érkezéskor előadtam Barátnőnek és Macsnak a "kis hülye vidékiek vagyunk, félek a pestiektől és különbenis" című, kifejezetten Bpn bulizós alkalmakra tartogatott műsort, de aztán megnyugtattam magam. A Fókatelep néven futó, szvsz egész jó világzenét játszó formáció és a Ludditák által bemutatott, művészetnek hívott közízléssértés után jött az est sztárja: Les Touffes Krétiennes . Azt tudni kell, hogy engem fúvószenével meg lehet fogni. Kilenc év az kilenc év... Ha harsonázik valaki a színpadon, ráadásul nagyon jól csinálja, meg van sousafon [szuzafon] és rengeteg trombita, akkor én őket fogom nézni
Barátnő megnyugtatott, hogy nem csak nekem annyira morbid a fantáziám, hogy a "zöld a haja, zöld a húsa" szókapcsolatokról először a vízihulla jut eszembe. Pláne, hogy a szigeten talált halott igencsak megmozgatta a képzelőerőm, igazán romantikus dolog a vízbe fulladni...
ma reggel Gergő megint megjegyezte, hogy sürgősen és pszichomókus... mondjuk az alvászavaraim tényleg kezdenek megint erőteljesen kezelhetetlenné válni, ahogy a káosz is körülöttem. de nem baj, most hétvégén sem rakok rendet és nem is alszom ki magam. olyan lesz megint ez a három nap, hogy nincs kedvem belefutni, és visszasírom a boldog, nyugis hétköznapokat... holnap suli után beugrok franciadélutánra, utána haza, utána vonat, utána apa, utána Gödör, valami nagyon jónak tűnő francia zenekar koncertje lesz... az első vonat pont 8-ra ér Tátra, ezért végülis lemondom a 8-kor kezdődő harsonaórám... szerintem összepakolok, délelőtt indul a busz Neszmélyre, kétnapos szakkoli lesz... hmm, ma este oda még kell egy dolgozat "Ha egy dolgot megváltoztathatnék Magyarországon, mi lenne?" címmel... vasárnap dél körül hazavágtatok és átöltözöm ünneplősbe, de lehet, hogy viszem magammal és akkor nem kések el a beéneklésről sem... öttől koncert... Hétfőn és kedden töri TZt és évfolyamdogát í

blogszülinap

pont egy éve kezdtem el blogolni. illetve a régiblog szerint 28-án, de csak mert az első két bejegyzés piszkozatolva lett. egy éve sütött a nap és pitypangot szedtem hazafelé... ma a hó alól szedtem ki egy kókadt virágot, hogy a hajamba tűzhessem... egy éve nem tudtuk, hogy hol leszünk idén, most nem tudjuk, hogy ki zárja majd a tanévet... egy éve készültem az érettségire és nem voltam szerelmes, most meg nem készülök és... nem, most sem vagyok. egy éve szivárványos blogom volt és még a betűk színét is váltogattam, most egyszerű és letisztult és kakaós.. egy éve még csak bele-belekóstolgattam a blogolásba, őszinte voltam és következetes... egy éve magamnak írtam... most már gyakorlott bloggerina vagyok rengeteg piszkozattal, és gyakran hazudok még magamnak is. egy év nagyon hosszú idő. nem is én voltam az a lány egy éve...

Felmondtam.

Ezáltal véget ért egy annyira meg nem bánt korszaka az életemnek. Csak kicsit romlott a tanulmányi eredményem, kicsit voltam fáradt, nyúzott, fásult és idegbajos és csak kicsit fuldoklok a füsttől. Nem ártott azért szerintem ez a három hónap pultoskodás. Úgy lettem nevelve, hogy belőlem értelmiségi lesz és szellemi munkát fogok végezni. Mielőtt egészen elsznobosodok, jó volt kicsit belekóstolni abba, amire azt mondják, hogy kemény világ. És igazából néhány apróságtól eltekintve néha még élveztem is. Vagy ez így nagyon sznob?

Bartók 127

És én teljesen el is felejtettem, hogy ma van a szülinapja. Múlt héten eszembe jutott ugyan, hogy jé, bartókszülinap, de ma nem. Ma az okos google juttatta az eszembe a bartókos dizájnnal. Szóval 127 éve született a 20. század legnagyobb zeneszerzője. Mármint szerintem. Persze Kodály érdemeit sem akarom csökkenteni, őt is szeretem, de ő egészen másmilyen. Bartók volt az, aki beemelte a népzenét a modern irodalomba, ráadásul úgy, hogy az a 21. században is élvezhető. És ha élne, biztos hozzámennék feleségül, meg Mészi is. Közben ezt a linket kaptam Bejótól, szerintem csatlakozok, csatlakozzatok ti is! Csak mit hagyjak el?

Verocska

a tündérgyönyörű bauntyszemű húgom nem szeret suliba járni, mert nem játszanak vele... mert az Adri szép, a Ritusnak szép a szobája, a Vivikének meg jók a cuccai. neki nincs jó szobája és nincsenek jó cuccai. pedig neki van mobilja, kapta az apjától, és csak három hétévesnek van az osztályban. kicsit azért sajnálom, de majd ő is megszokja. az a baj, hogy a kisgyerekek is olyan kegyetlenek. egyébként a tündérgyönyörű bauntyszemű húgom olvasni sem szeret, de nem mondja meg, miért. pedig hangosan szépen olvas, csak nem érti, hogy mit és nem értem, hogy miért, de igyekszem vele azért sokat foglalkozni.

naposoldal

akartam írni arról, hogy nálunk az út vörös kővel van leszórva és ha esik, akkor vérszínűek a tócsák... de miután erchegyia "pocsolya!" felkiáltással végigszáguldott a szép krémszínű wartburgjával az utcán, kicsit furcsa lett volna. akartam írni arról, hogy ez egy pocsék nap, például mert korábban elment a busz, de mivel ez egy jó nap volt, ezért ez is furcsa lett volna. szóval jó volt. erchegyia például laptopot is hozott és így láttunk egy híííres bloggert bejegyzést írni. a Bazilikánál hideg volt, de szép, a naposoldalban meg meleg, de hamar bezárt. a kisdunaparton sétálni pedig igazából elég nosztalgikus volt, de sajnos felújítják a sulit, ami igazán pofátlanság tőlük. azt viszont tényleg nem értem, hogy miért hagyják, hogy vihogjak, pedig nem is szeretik a vihogós lányokat. Ez meg a kocsiban szólt hazafelé és igen és menni kéne, mondom én, aki sosincs otthon. Nekik meg ilyen volt: g. , erchegyia .

et resurrexit tertia die

és feltámada harmadnapon és tényleg és igazán... mármint meghalt és már nem halott, meg nem ott porladnak a csontjai szépen, ahova lerakták, hanem fogta magát, felkelt és járt és ott ül a mindenható Atyaisten jobbján, onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat. És előtte megfeszítteték és meghala. És még előtte fogta a kenyeret és hálákat adva megtörte és Juditnéni is megtöri és mi közben énekeljük a négyszáznegyvenedik dicséretünket és zavartan pislogunk előre az öregek otthona félhomályában... és valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljövend... és látjátok, megint nem böjtöltetek, ugye nem? pedig meg is beszéltétek ifin, de meg ám, hogy a refisek nem éheznek böjtidőszakban, de megpróbálnak jobbak lenni... csak egy valamiről mondj le ezalatt az idő alatt... fogadd meg, hogy kevesebbet számítógépezel, nem kiabálsz az öcséddel vagy nem olvasol órák alatt... hogy kevésbé leszel önző, irígy, veszekedős, kevesebb kávét és kakaót

kitört rajtam

a tavaszi fáradtság. meg az őszi meg a téli meg a nyári. a Gete havas, ez igazán pofátlanság tőle, nyelvet is nyújtottam rá. hogy képzeli? reggel még szoknyában meg topánkában topogtam. ez lázadás akart lenni, az időjárás ellen. de sokkal praktikusabb, ha a tavasz kegyetlensége ellen tiltakozom télikabátban és csizmában. most muszáj tiltakozni minden ellen és mindenki ellen, mert semmi sem jó és senki sem jó. többek közt például én sem, mert rossz házigazda voltam, nagyon rossz, ilyen rossz még sosem. azt, hogy mi nem jó és miért nem jó, azt nem szabad elmondani, meg nem is lehet, annyi minden. most legfőképp aludni szeretnék és gondolkodni. legfőképp aludni... pedig nem is aludtam egyébként keveset, de megint olyan zaklatott álmom volt, majd Gergőnek elmesélem.

aranyköpés

Veronika: te olyan vagy, mint egy számítógépes játék. Bizony, itt a homo sapiens digitalis.

Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ. Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszünhetett dobogni szive – Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die.

2008 március

16. Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból 17. Kosztolányi: Aranysárkány Nem szeretem, hogy valahol nagyon fölül eldöntik, hogy na, nektek most Édes Annát kell olvasni, mert abból remek képet kaptok KD cselédekhez való viszonyáról, ami persze nem érdekel titeket, mert valószínűleg az életben nem találkoztatok cseléddel, nem tudtok mit kezdeni az egésszel és különbenis. Ahelyett, hogy az lenne előírva, hogy jó, kell olvasni Kosztolányitól, vannak benne diákok meg tanárok meg érettségi meg szerelem, tehát mérföldekkel közelebb van hozzánk. Na nem mintha az Édes Anna nem lenne jó, azt is kétszer olvastam, na de mégis. 18. Francoise Sagan: Kushadó kutya 19. Béres Melinda: Széllelbélelt mesék Hmmm... :) 20. Omar Khajjam: Rubaíját Tizenegyedik századi és perzsa. Tehát misztikus, keleti, bölcs és nagyon-nagyon régi. Ráadásul Szabó Lőrinc fordította, így igazán szép. 21. A. és B. Sztrugackij: A kölyök Tudományos-fantasztikusból csak minőségit... 22. Astrid Lindgren: Pirosházi történetek M

Apollinaire: Le pont Mirabeau

Még év elején valamiért azt hittem, hogy ezt a verset nekünk meg kell tanulni franciául és be is vágtam rendesen. Gondolkoztam rajta, hogy felmondom egy ötösért, ha már nem kérték számon, de az olyan hülyén jött volna ki, szóval inkább nem. Ez a vers azon számos dolgok egyike, amit végülis feleslegesen tanultam meg, de nem feleslegesen, mert szerintem nekem nagyon jó, hogy akármikor el tudom mondani. Ezt itt maga Apollinaire mondja: Sous le pont Mirabeau coule la Seine Et nos amours Faut-il qu'il m'en souvienne La joie venait toujours aprčs la peine Vienne la nuit sonne l'heure Les jours s'en vont je demeure Les mains dans les mains restons face ŕ face Tandis que sous Le pont de nos bras passe Des éternels regards l'onde si lasse Vienne la nuit sonne l'heure Les jours s'en vont je demeure L'amour s'en va comme cette eau courante L'amour s'en va Comme la vie est lente Et comme l'Espérance est violente Vienne l

talánok

Ha azt mondja, hogy délután talán lejön, annál nincs rosszabb. Várjam , vagy ne várjam? Készüljek vagy ne készüljek? Meghagyjam neki a fél túrórudim vagy ne hagyjam? És ráadásul ha pontosan jön, az még jobb, a róka is így gondolta a kis hercegben. Így: - Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is. Tehát ne mondja, hogy talán benéz. Vagy igen, vagy nem. De mi az, hogy talán? Hol marad az, hogy te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél , akármilyen elcsépelt mondat is ez...?

ügyeltünk Gergővel,

és azt csiripelték a húsvéti nyuszik a rom előtt, hogy a blogokról volt szó nyelvtanon és mi nem voltunk ott.

Szabó Lőrinc: Szeretlek (Kicsi hang)

Ugye szép? A Nyugatnak van szülinapi honlapja , ott lehet ilyen szépségeket találni... ezt mondjuk Verspatikán hallottam először, akkor is szerettem.

aztálmodtam

Az az álomfejtési módszer, amit Macsek ajánlott (és Freud talált ki) alapul a szabad asszociáción. Szétszeded, képzettársítod, összerakod. A szabad asszociáció egyébként a világ egyik legremekebb dolga, persze csak a kakaó meg a túrórudi után... volt egy idő, hogy játszottunk így szóláncot valakivel... (a frissen sült kifli illatáról egyébként az a kép ugrik be, ami a Kenyérlesők mellett volt, a párás üvegablakról...) Most is gondolkoztam rajta, hogy a lépcsőknek és a vonatoknak neki kellene esni ilyen módszerrel, mert a Krúdy-féle Álmoskönyv nem segít. De már nem lehet, mert hetek óta tart és szerintem már túl tudatos lenne... Ha reggel leülök g. mellé és elkezdem, hogy aztálmodtamhogy, akkor látom a riadt tekintetén, hogy pszichológusnál lenne a helyem a lépcsőfixációmmal meg a visszatérő végtelenbe menő vonattal. De az álomfejtés különbenis félelmetes dolog... most annyira nem vágyom a helyes önismeretre, hogy nekiessek magamnak.

mindennapi csodák

"És ebben a pillanatban eltakarodik a tört!" mondta a félhomályos teremben délután egy körül a tanárnő, és ez a maga monotonitásában félelmetesen megnyugtató volt. Fájhat a fejem, lehet rengeteg dolgom és kifordíthatják sarkaiból a világot, de a tört mindig eltakarodik és a tanárnő mindig ugyanígy fogja mondani és ha már nem, akkor majd én mondom ugyanígy, ha másnak nem, a gyerekeimnek, mert öt év azért hosszú idő... És a végtelenség, folyamatosság és tökéletesség tudatában minden kéz egyszerre mozdult leírni a beszorzott köregyenletet. És ebben a pillanatban kettérepedt az ég, mintha nem lenne más célja, csak tisztára mosni mindent... s a teremtés e két remekműve, a zápor és a matematika közé szorulva bután bámultunk percekig, mert mindkettő már önmagában megérdemli a százszázalékos figyelmet... a természet helyett végül a természettudomány nyert, mi meg ázott verebekként körmöltük tovább, hogy aixnégyzet meg aipszilonnégyzet meg béix meg céipszilon meg dé egyenlő ernégyzet.

élettapasztalat

csak matekszakossal, magyarszakossal és erőszakossal ne kezdjen az ember. ezt nem egyedül mondom, ezt anya is mondja, akinek talán egy kicsit több van a címben emlegetett dologból, mint nekem. végülis két apukát elfogyasztott mellettünk. nem, mi fogyasztottuk el. nem tudom. egyébként én is tisztában vagyok vele, hogy ennek a blogdolognak nem sok értelme van, ha nem vagyok őszinte. ebből születnek olyanok, hogy nem csak apu hiszi azt, hogy én g.-vel járok, hanem mások is. ezt persze már neki is mondtam, őt se zavarja. pedig amit elmondok, az őszinte, csak nem mondok el sokmindent. mert nem. szóval ha érthetetlen vagyok, követhetetlen vagyok és túl gyakran írok az irodalomról valami más helyett, akkor bocsánat. természetes védekezőmechanizmus... át nem gondolt, még nem értett dolgok, valahol az álmok és a valóság közti űrben... meg nem is fontos. illetve nekem nagyon. éppen annyira, hogy megtartsam magamnak.

podcast

Gergőnek kivételesen rám is volt egy kicsi ideje és megcsinálta, hogy tudjak feltölteni zenét én is. Olyan szuper zenelejátszót csinált nekem is, mint ami neki van, sőt, még szebbet, mert ez kakaóbarna és az a legszebb szín. És kezdetnek nagyon szép zenét raktam fel, amit nagyon szeretek. Quimby - Don Quijote ébredése

nincsistavasz

nekem valahogy még a vécésnéni is beszól az árpádhídnál. meg a buszon is egy másik. pedig nem csináltam semmi rosszat. de legalább már nem fakadok sírva. szóval reszkessen a világegyetem, mert haragszom ám rá. természetesen rögtön az egészre. úgy bosszulom meg a rajtam esett sérelmeket, hogy nem hiszem el, hogy tavasz van és le sem írom, hogy tavasz van és le is tagadom. nem is simogat a szél, nem is gyönyörű puha bársonyos sötét a fű és nem csiripelnek olyan reménytkeltően a madarak. bizonyhogynem. most jól megkaptad, gonosz és kegyetlen világ. egyébként nem keresem a feltűnést. valószínűleg nem lehettem egy átlagos látvány hajnali hétkor a vonaton kereszthímzéssel a kezemben, de azért ilyen csúnyán mégsem kéne megbámulni. nem őrültség, csak határozottan szokatlan.

piszkozat

valamikor valahova írtam valamit, de nem tudom, hogy mit és hova, és már átnéztem az összes füzetem hátulját, pedig csak a töribe és a fizikába szoktam, direkt az ilyen helyzetek elkerülése végett, sőt, a szobámban kallódó lapokat és a piszkozatfüzeteket is átnéztem. már csak a matek maradt, de az nincs nálam. persze egyre kevésbé szívesen adok ki füzetet a kezemből, leginkább azóta, amióta a matek valahogy Gergőhöz került és megjegyezte, hogy mi van itt, analóg blog? dehát ugye valahova muszáj írni, és a lapok és a nemsulis füzetek elvesznek. inkább keresem tovább.

Morcheeba: Enjoy The Ride

Nem mondom, hogy nem lenne jó tudni, hogy miről énekel. Egyedül azt értem benne, hogy múnlájt, ami holdfény. Majd este megkérdem Gögét, mert így a klip alapján kezd egy egészen kicsit érdekelni. Egyébként a mai nap egyik tanulsága az, hogy három óra alvással is egész jól el lehet lenni, a másikat pedig nem mondom, de szoros kapcsolatban van az esti sugárkoszorúval, érti aki érti :) és az asztaltársaság egyébként valami egészen képlékeny dolog...
persze nem igaz, de akár azt is mondhatnám, hogy én indítottam el a suliban a blogolási lázat. és az olyan jó lenne, mert akkor azt mondhatnám, hogy csináltam valamit, pedig nem, mert paniadamnak pl. hamarabb volt és állítólag g. is írt még régen. erchegyia meg kisebbségben érezte magát, szóval ő mostantól itt olvasható. megígértem neki, hogy nem kap külön postot, így ide írom a többit is. például hogy fáradt vagyok, nem kicsit, hanem halálosan fáradt, szinte úgy érzem, hogy ha nekem most tenni, mozdulni, cselekedni, gondolkodni, beszélni kéne, az komoly fizikai fájdalmat okozna. még kakaóért is lusta vagyok kimenni, pedig ez igazán nagy szó, ilyen nincs is. a holnap egyébként nincs, nem létezik, az ilyen éjszakáknak muszáj örökké tartaniuk, hogy a Mafocskák kipihenjék magukat és tudjanak gondolkodni. mindjárt telepítek office-t, remélem, elbírja majd a gépem, a törifaktot (kora középkor + honfoglalás) még nem olvastam el, meg alaptöri, meg magyar. nem akartam lefeküdni ma éjjel, de

annyira jellemző,

hogy magyarfakton általában valami olyan dologra kell reflektálni, ami az utóbbi hetek fő problémája nálam, és már rágondolni se szeretnék, annyi oldalról körbejártam az egészet. arról meg nem is beszélve, amiről nem beszélünk. mindenesetre majdnem egy teljes hetem van rá, ami jó. de ezzel a kortárs irodalom dologgal most nem tudok első ránézésre mit kezdeni, annak ellenére, hogy tényleg nagyon jó téma. (kicsit furcsa egyébként megállapítani, beleolvasva a magyartanárok egyesületének honlapján összeírt linklistába , hogy ennek a nagy részét én szoktam olvasgatni.)

blogtalk

Eredeti bejegyzés: gblog - a nap mondása (reakció) úgyis már rég akartam erről írni. a blogolásról. talán írtam is, de azt általában törlöm meg piszkozatolom. mert én nem vagyok olyan vagány meg bevállalós, mint g. mert blogot az ember általában magának ír, és az első olvasóknak nagytitokban mutatja csak meg. de megmutatja, mert valahogy blogot az ember mégsem csak magának ír. aztán ha az olvasószám ugrásszerűen megemelkedik (pedig milyen profin rejtegettem sokáig), akkor az embernek attól még nem lenne szabad átértékelnie a dolgokat. Gergőnek könnyű, neki kezdetektől napi 60 olvasója van. mostanában viszont egyre gyakrabban az van: akkor ezt most tessék olvasni, kedves Világ! mert az exhibicionizmus graphomániával társulva napi három bejegyzést eredményez. natessék. szelektálni pedig igenis kell. valóban, olyan nincs, hogy blogtéma meg nemblogtéma. de ha valamiről nem írok, az már önkontroll. ha valamiről írok, de úgy, hogy ne értse senki rajtam kívül, az már a csapongó tartalom ker

a nap mondása

g.: a blog az azért nem azért van, hogy akárki olvassa. fog még ő is szívni ezzel a blogdologgal, mint ahogy én is szoktam néha. de nem baj, majd megszokja, meg én is egyre jobban megtanulom szelektálni, hogy mi a blogtéma és mi nem az.
gergely: kösz az irodalomórát szép álmokat ja, nem jóéjt :) én: ilyet ne kívánj jó éjt :)

hazafelé

délután a változatosság kedvéért lépcsőkkel álmodtam. volt egy régi, elhagyatott lépcső a normafán , amin vakon kellett végigmenni... általában letértem róla és elmentem az erdőbe, de volt kutyám ( Foltoskutyus ) és visszahozott... meg a suliban is voltunk, ott általában fel-le mászkáltam a lépcsőkön, de nem azok voltak, amik a suliban, hanem olyanok, mint a mesterésmargarita előadáson. tehát elég félelmetes volt. anyu a bónist kereste, aki valamiért nem akart átiratkozni hozzánk, de hangoztatta, hogy milyen jó sulink van. és néha összefutottam mavirével és paniadammal , meg g.- vel is, de hogy ő mit csinált, arra már tényleg nem emlékszem. hazafelé nagyon fekete volt az ég, nagyon szépek voltak a csillagok és nagyon egyedül voltam. de ez már csak így szokott lenni. (Megbeszéltük Gögével és érchegyiával , akinek még nonpublic a blogja , hogy az blogger törzsasztal lesz és csak paniadamot engedjük még oda és senki mást . És ez jó.)
próbáltam már írni a suliból is, csak nem voltak rá alkalmasak a körülmények. legalább egy zavaró tényező mindig volt. azon kívül persze, hogy nagyjából mostanra szedtem úgy össze magam, hogy ne akarjam mindenképp beleverni valamibe a fejem, ami ugye nem egy kifejezetten praktikus dolog. ha úgy nézzük, ez egy nagyon jó nap volt: nem írtunk matekdogát, g.-vel ügyeltünk, a fogorvosnéni nem bántott és petőfirádió szólt a portán. de nem úgy nézzük.
ma valaki megint meghazudtolta Maf mivoltomat. évek óta ismerem virtuálisan, erre ma elkezd Zsófinak hívni. mert felnőtt nőket nem szokott ilyen buta beceneveken. és hiába mondom, hogy én őt úgy hívom, ahogy szeretné, de mi lenne, ha maradnánk a Mafnál? mert ha Zsófinak hív, annak következményei vannak, mert a Zsófi, ha sokat is változott, még mindig kicsit más, mint Maf... és ő Mafot ismerte meg, és nem biztos, hogy tud mit kezdeni a zavarbanlevős Zsófival. mert mellesleg Maf soha nincs zavarban. szóval most tervbe van véve a különböző becenevekhez tartozó jellemeim összehangolása...

népszavazásos bejegyzés

erchegyia valamikor éjjel megkérdezte, hogy hogy van az, hogy mindenről szó van a blogomban, csak politikáról nincs. merthogy ő szívesen olvasna tőlem népszavazásos bejegyzést. azt mondtam, hogy na, olyat nem fog. de mégis fog, mert ma voltam népszavazni, életemben legeslegeslegelőször. dejónekem. a 3. számú szavazókör a suliban van persze, és a szavazatszámláló bizottság a volt áltiskes tanáraim. annyira mondjuk nem nyugtatott meg, hogy szia zsófika, de rég láttunk, de nagyott nőttél, mert ugye még itt is képes voltam izgulni. természetesen bénáztam, nem is én lettem volna, ha nem. általában imádom a hivatalos dolgokat. a DÖK nevében hivatalos levelet írni például nagyon szeretek. erre persze mondta Bardo, hogy ő utálja ezeket az áldolgokat. nyilván én is tudom, hogy valószínűleg el sem olvassák, de már maga a megírás örömet szerez. ezzel a népszavazásos dologgal is kicsit így voltam. persze elvileg demokratikus állampolgárrá lettem nevelve, de nem mindig hiszek abban (depresszívebb n

nyúszi szeretnék egy laptopot és egy kinder tojást és egy szarnas barbit cslogo szknyávlal

Kép
Én is akarok ám laptopot, már 99.000 forintom van, és úgy döntöttem, hogy megcselekedtem amit megkövetelt a haza, a maradék tizet igenis összekönyörgöm rokonoktól. Ha meg nem kapok, így jártam. Igenis megdolgoztam érte, akkor most én is kérek a nyuszitól. Nem várok még három hetet meg egy hónapot, hiába mondja anyu, hogy ne most, lesz ez még olcsóbb.

lépcsők

az utóbbi hetekben minden álmomban százféle változatban (a nagyon őrültekban, a közepesen őrültekben és a kevésbé őrültekben is) szerepel a lépcsőmotívum... ma éjjel (vagy délután?) például egy kacskaringós kék lépcső volt, nagyon élénk kék és jellegzetesen kék, egészen puha, gömbölyű kanyarokkal... valahogy túl közel volt egymáshoz a két szint és ezért négykézláb kellett felmenni, de n em j ött elő a klausztrofóbiám, mert nagyon széles volt a tér... minden lépcsőn csak fölfele megyek, lefele soha... sejtem, mit jelent általában a lépcső, de ezt megint nem tudom magyarázni... p.s.: (23:49:32) erchegyia@gmail.com: Lépcső-Általában szerelem. Lépcső, ha felérsz rajta célodhoz: sikeres hódítás; ha nem bírsz feljutni, omladozik, hullámzik vagy leszakad alattad: különösen nők álmában: nem érzed maga elég kívánatosnak, vonzónak; ha iszonyodva, veszélyt érezve, de feljutsz: férfi álomban leküzdött gátlások; nők álmában - szexuális alakoskodás, amellyel ideig-óráig célt érsz. Lépcsőn lefelé m

Locspocs, a kis tengeri szörny

"Messze bent a tengeren van egy elvarázsolt sziget. Csak kedden és pénteken látható. És a többi napon? Olyankor Ludvig bácsi őrködik, nehogy véletlenül felfedezzék a szigetet." Az újra felfedezett gyerekkori kedvenc meg-megmozgatja azért a fantáziámat... legfőképp persze a sziget, ami csak kedden és pénteken látható... ha ezen a szigeten élnék, szerintem én is csak kedden és pénteken lennék látható, és ha engem nem lát a világ, akkor én sem látom a világot. Ami hosszútávon annyira nem szerencsés, de ha kedden és pénteken úgyis látom, akkor nincs baj...
ma hajnali egy körül azt mondta egy részeg pasi, hogy olyan fejem van, mint egy álmos bárányfelhőnek. úgy döntöttem, hogy ez inkább pozitív, mint negatív, ezért nem vettem annyira magamra... gratulálok Bardonak , aki velem ellentétben megy a sárvári irodalmi táborba... persze kicsit sem irigylem ám, és nem győzködöm magam folyamatosan, hogy ez nem jelent semmit, de nem ám, például nem jelenti azt se, hogy Bardo jobb verseket írna , mint én, meg nem is reménykedtem benne, hogy megyek, tényleg... azért persze jobb lett volna, ha én is... negyed háromkor zártam, és a pénzt már úgy számoltam le, hogy ittam egy korty cherryt, mert az alkoholra azt mondják, hogy bátorságot ad, én pedig nagyon féltem... azt hiszem, nagyon hideg volt, de én már voltam annyira fáradt, hogy eszembe se jusson fázni... kicsit szerintem futurista hangulatom volt, főleg a kiserdős résznél, ahova nem jutott semmi, ami a barátságos, agyongépesített emberi civilizációnkra utalt volna... minden fa jánosvitézes boszorkán
Utalgattam rá g.-nek, hogy nem csak úgy simán fog bekerülni a barátosblogokhoz, hanem még ki is rakom külön bejegyzésbe, hogy íííme, itt a Gergő blogja, aki bezzeg nem rejtőzködik, nem titokzatoskodik, hanem... hanem van... http://blog.gborz.com/ Kedves g., üdv a blogvilágban! :) (igazából bejegyzést kéne írni, de olyan hülyén jönne ki a "vigyorgósbejegyzés" után egy annyira negatív, mint ahogy most érzem magam, ezért inkább megyek (majd) aludni...)

a boldogság

az valami olyan dolog, amihez nekem igazán nem sok kell. mondjuk egy néhány órás boldogságrohamhoz elég szokott lenni egy bögre forró kakaó és telihold vagy újhold, vagy csillag, vagy virág, vagy napsütés. tehát igazán nem sok. de olyan, hogy napokon át egyfolytában és folyamatosan nem csak hogy jó közérzetem legyen, hanem még paniadam is megkérdezi, hogy mit vigyorgok (erre természetesen muszáj mindig kitalálni valami kézzelfogható okot), olyan nem szokott lenni. most van. na nem mintha minden sikerülne, mert semmi sem sikerül, szinte mindenbe belesülök, aminek nekikezdek, kudarc-kudarc-kudarc, de... persze ráfogom a tavaszra, a háromnaponkénti levelezésre (írt :) ), arra, hogy most már magam előtt sem tagadhatom, hogy folyamatosan a fiúkkal lógok (akár akarják, akár nem, pedig én sosem mentem oda, ahova nem hívtak...), és állítom, hogy minden rendben van velem. ami így oké is lenne, mert tényleg pörgök meg lebegek és nagyon jó, de... azt hittem, arról már azért tényleg leszoktam, hog
nagyon szeretek szép és régi temetőkben sétálni, ahol rengeteg nagy fa van és elhanyagolt, mohával benőtt síremlékek... nekünk volt egy saját temetőnk réges régen, valami félelmetesen eldugott helyen találtunk rá, amikor eltévedtünk az erdőben. hatalmas eperfák őrizték... néha kijártunk oda apáékkal, arra emlékszem, hogy mindig meg akartam tisztogatni a sírokat, akkor még nem tudtam, hogy az úgy szép... volt egy feldőlt angyalszobor is, azt nagyon szerettem... néhány évvel később jártunk arra, már építési telek volt a temető helyén... majd ha meghalok, nem szeretném, ha eltemetnének... rengeteg ember neve már életében rákerül egy sírkőre, még a születési dátumot is fölvésik, hogy majd ne legyen vele sok munka... milyen jó neki, abban a tudatban hagyhatja itt ezt a világot, hogy igen, neki biztos helye van a férje meg a szomszédasszonya közt... persze csak addig, amíg meg-meghosszabbítják a rokonok a helyet... addig ki lehet járni, már aki ki tud menni úgy szerettei sírjához, hogy nem é

Piroska

A ma délutáni álmom központi eleme az volt, hogy a veszprémi pláza tetején rohangálok, üldöz egy legalább 70 éves biztonsági őr, aki mellékállásban vécésbácsi, én azt kiabálom, hogy én vagyok Piroska, ő meg azt kiabálja, hogy a Kinga meg a Géza meg a Barátok Közt. Ez a plázadolog (mindig más) viszont visszatérő motívum, általában fel szokott ruházódni valami csodás tulajdonsággal. És nagyon szoktam félni benne. Most például bezárták már négy órakor, a film közben, de nem tudtam kijönni, mert minden lépcső éppen fordítva állt (azaz fejjel lefelé), és féltem, hogy úgy leesek róla. Az egyetlen normális lépcső kísértetiesen emlékeztetett a Fürdő Szálló sehovatartó öngyilkosos lépcsőjére, és különbenis az épület tetejére vezetett. Talán tegnap vagy tegnapelőtt álmodtam azt, hogy egy háztetőn (de olyan szabályos, háztető alakú háztetőn) kell gyerekeket táboroztatnom (szerintem hittanosokat), és nem elég, hogy a tető széléről kellett mindig mindenkit visszarángatni, még volt egy nagy lyuk is,

Kosztolányi: Harsány kiáltások tavaszi reggel

Élni először itt e világon s élni utolszor. Látni a földet, látni csak egyszer és soha többé. Állni a fényben, inni meg enni, csókba fürödni. Nézni a kék nefelejcset a szélben, barna göröngyön. Érezni a gondolatok ragyogását barna fejemben. Menni a hegyre az éter elébe, völgybe leszállni. Lélekzeni, fölkiabálni rajongva az égre, napra. Aztán egyszerre vad zuhanással összeomolni. Ez ugye hexameter? Kosztolányi nagyon szerencsés ember volt egyébként... nagyon jól nézett ki és nagyonnagyon szépen írt... belenéztem valami műsorba valamelyik tévén, ahol a nyugatosokat szépségversenyeztették. Maga a műsor nem volt szimpatikus a következő mondat miatt: "a Nyugat nemzedéke volt az első olyan, ami vérprofikból állt". Tényleg? És Balassi nem volt profi, meg Csokonai meg Berzsenyi? Közben gyorsan rákerestem, találtam erről egy nagyon jó blogbejegyzést , tehát én inkább nem is írok róla, már megírta más nagyon jól. (Adyba nyáron majdnem beleszerettem, csak azért nem, merthogy Ady verseke
Tegnap voltam hastáncolni. Igen, én, akibe maximum annyi kecsesség és báj szorult, mint egy villanypóznába. De valahol ezt is el kell kezdeni, és Barátnő és Anyu nagyon lelkesek voltak. Miután már a tánctanár is reménytelen esetnek ítélt ("hát... szerintem ezt gyakorold majd egy kicsit otthon"), inkább elkezdtem a remek egyiptomi népzenére figyelni... Bartók azért gyűjtött nem csak az egész Kárpát-medencében, hanem pl. Kis-Ázsiában is, hogy bebizonyítsa, hogy minden nép zenéje azonos gyökerű. Persze csak ha jól emlékszem. És valóban... nem tudom egyébként megmondani, hogy mi az, hiszen teljesen más, mint a mienk, valami miatt mégis annyira ismerős... Olvastam valami tanulmányt még régebben arról, hogy milyen hatása volt Kínában a magyar népzenének, egész konkrétan Bartóknak. Imádták, mert hasonlít az övékére, az egész európai zenekultúrából a népzenét fogadják be legkönnyebben. De hol hasonlít? Most még akartam valamit írni, de elfelejtettem, mert anyu felhívott a szomszéd sz
Várok, várok, várok, egész lényem nem más, mint egy hatalmas adag tömör izgatottság, én tudom, hogy nem írt, persze hogy nem, de azért mégis, Gergőőő, nézd meg nekem is, lehet, hogy írt, amíg suliban vagyok, és nem is fog írni, persze hogy nem fog, miért is írna? De azért persze lehet, de nem is tudom, hogy miért várok annyira egyetetlenegy levelet, sokkal jobb lenne, ha nem várnám, nem nézném meg ötpercenként... és akkor húzom, hogy még bírom, még nem nézem meg, még persze hogy nem, de már öntudatlanul is a belépés gombra kattintok, a kezem remegni kezd, és nem vagyok ám csalódott, ha nem jön új üzi, kicsit sem vagyok az. Mert nem fog írni. És mivel tudom, hogy nem fog, ezért ha mégis ír, akkor az annyira jó lenne, hogy abba bele sem szabad gondolni, mert úgysem fog írni és akkor esetleg még csalódok. A legjobb ebben az egész várakozásban, hogy nem csak én, hanem a g. is, és ketten megőrülni valaki miatt sokkal jobb, mint egyedül.

Kosztolányi: Kétségbeesés

Várom, hogy asztalunkat megterítsék, s leszedjék. Várom, hogy érkezzék s elmenjen innen a vendég. Egy tárgyat figyelek, egy furcsa, nem-várt ajtónyitást, egy gombot, vagy egy szempárt. Ezer darabra törtelek, te tág, elbírhatatlanul-zavart világ. Jobb is nekem nem nézni az egészbe, belefogózni egy-egy csonka részbe és állni ottan, jéggé fagyottan. Mert idegen és őrült az egész, de nyájas és rokon velem a rész.

Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

Azt hiszem, ha korábban találkozom ezzel a könyvvel, akkor ez lett volna a blog mottója: "Én pedig csakis magamnak írok, és egyszer s mindenkorra kijelentem, hogy bár úgy írok, mintha olvasókhoz szólnék, ez csupán külsőség; csak azért teszem, mert így könnyebb írnom. Ez csupán forma, üres formaság, hisz énnekem sose lesznek olvasóim. Ezt már kijelentettem. Feljegyzéseim írása közben semmivel sem korlátozom magam. Nem alkalmazok semmiféle rendszert, és nem tartok rendet. Azt jegyzem fel, ami éppen az eszembe jut." A bejegyzés többi részét meg annak rendje és módja szerint piszkozatoltam, a délutáni őszinteségi rohamaimat általában öt percen belül megbánom...

mr2

Éjfélkor megszólalt a Himnusz a Petőfiben és én olyan reflexszerűen pattantam fel, hogy kirúgtam magam alól a széket és koppant az asztalon... (utána amíg vége nem lett, állva körmöltem az érveket contre meg pour lettre és mél... :P) Erről eszembe jutnak azok az idők, amikor még éjfélkor boszorkányok jártak, és félve mentem ki a konyhába kakaóért és éjfélkor már tényleg muszáj volt lefeküdni aludni, különben jönnek a szellemek meg a zöld lific. Meg különbenis éjfélkor megáll az idő, leginkább Óév és Újév között és hatvan másodpercre életre kelnek a játékok, de most lehet, hogy ez hülyeség, nagyon régen olvastam már Mary Poppinst... Évek óta nem is igazán veszem észre, hogy jé, éjfél van, csak azt, hogy jé, fél egy van...
Macsek tündér aranyos realista módján megnyugatott, hogy náluk is az érdektelenség áthatolhatatlan falába ütközött minden diákmédia-kezdeményezés... ami persze nem jó, de mégiscsak annyiból megnyugtató, hogy nem csak mi csináljuk rosszul a dolgokat / nem is mi csináljuk rosszul. Szóval a márciusi szám még ennél is jobb lesz, akár elolvassák, akár nem.
Pitymallik. A Nap kidugja borzas üstökét az éjpaplan alól... Pislog néhányat, ásít. Máris teljes pompáját mutatja, bágyadt mosolya rózsás, narancsos, arany... Tavasszal ő is sokkal engedékenyebb, mint eddig volt. Kíváncsian figyeli azokat a szerencsétleneket, akik még nála is korábban kelnek, s kisujjának hegyével világít utat nekik. Lassan persze felébred ő is... a hajnali friss szél kifújja az álmot ragyogó szeméből... tétovázik még, maradna otthon, de aztán a puha rózsaszín bárányfelhőpapucsot hétmérföldes csizmára cseréli. Fázósan összedörgöli kezeit, s megy világot világítani... Ezt most találtam a fizikafüzetem hátuljában, szerintem csütörtök hajnalban írtam a vonaton. Általában a fizikába írok, de néha a töribe. Még ritkábban a külön erre a célra rendszeresített füzetembe.

nagyon zene

Komolyan nem gondoltam még tegnap sem, hogy ilyen fáradt vagyok. Tizenegy órát aludtam, ami pontosan annyi, mint amennyit az elmúlt három napban összesen sikerült. Pedig egyébként már a tegnap délutánt is végigszundítottam. Mindenesetre felkeltem délben, csináltam szilvásgombócot a tesóknak, elmosogattam, letakarítottam a gáztűzhelyet, mosolyogtam, beszélgettem velük, tündéri kis nővérke voltam, aztán kettőkor valahogy úgy döntöttem, hogy fáradt vagyok és ledőltem aludni a nappaliban, de szerencsére túl hangos volt a petőfirádió, ezért nem aludtam be. Aztán levágtam minden ok nélkül megint egy olyan hisztit, hogy még én is csodálkozom rajta (de azért bocsánatot kérni nem fogok :P) Bezzeg amikor fáradt vagyok, akkor nem csinálok ilyet, akkor mindenkire ráhagyok mindent, maximum valami halovány morgással fejezem ki a nemtetszésem... tehát ez azt jelenti, hogy a természetemre az van jó hatással, ha öt óránál kevesebbet alszok. De vajon hosszútávon? (Na nem mintha én dönthetném el, hogy me