nagyon szeretek szép és régi temetőkben sétálni, ahol rengeteg nagy fa van és elhanyagolt, mohával benőtt síremlékek... nekünk volt egy saját temetőnk réges régen, valami félelmetesen eldugott helyen találtunk rá, amikor eltévedtünk az erdőben. hatalmas eperfák őrizték... néha kijártunk oda apáékkal, arra emlékszem, hogy mindig meg akartam tisztogatni a sírokat, akkor még nem tudtam, hogy az úgy szép... volt egy feldőlt angyalszobor is, azt nagyon szerettem...
néhány évvel később jártunk arra, már építési telek volt a temető helyén...
majd ha meghalok, nem szeretném, ha eltemetnének... rengeteg ember neve már életében rákerül egy sírkőre, még a születési dátumot is fölvésik, hogy majd ne legyen vele sok munka... milyen jó neki, abban a tudatban hagyhatja itt ezt a világot, hogy igen, neki biztos helye van a férje meg a szomszédasszonya közt... persze csak addig, amíg meg-meghosszabbítják a rokonok a helyet... addig ki lehet járni, már aki ki tud menni úgy szerettei sírjához, hogy nem érzi fölötte a szellemeket.
a hamvasztás az oké. akkor valahogy elszakad az ember a világnak ettől a földi részétől, s a másik felén él tovább.
ma temetésen voltam...
néhány évvel később jártunk arra, már építési telek volt a temető helyén...
majd ha meghalok, nem szeretném, ha eltemetnének... rengeteg ember neve már életében rákerül egy sírkőre, még a születési dátumot is fölvésik, hogy majd ne legyen vele sok munka... milyen jó neki, abban a tudatban hagyhatja itt ezt a világot, hogy igen, neki biztos helye van a férje meg a szomszédasszonya közt... persze csak addig, amíg meg-meghosszabbítják a rokonok a helyet... addig ki lehet járni, már aki ki tud menni úgy szerettei sírjához, hogy nem érzi fölötte a szellemeket.
a hamvasztás az oké. akkor valahogy elszakad az ember a világnak ettől a földi részétől, s a másik felén él tovább.
ma temetésen voltam...
Megjegyzések