szépek ezek a reggelek, pláne itt a faluban. reggelente szeretek vidéki lenni, esténként inkább pesti, éjszaka megint jó itt. akármennyire is nincs közvilágítás például az utcában, ez a falu jó hely, biztonságos, csöndes. szeretem. majd ha megfáradok az élet viharában, ide fogok visszatérni, bezony.
és mivel ilyen szépek a reggelek, és én ezekről a szép reggelekről általában lemaradok (meg a szép délelőttökről és delekről is gyakran, keltem én már fel délután fél egykor, hajjaj), nem is bánom, hogy el kellett kísérni a Kicsit suliba.
(én annak idején egyedül jártam, állítólag néha villamossal is, arra nem emlékszem, csak arra, hogy elképesztően egyedül voltam a lakótelepen, rendszeresen eltévedtem a tökegyforma panelházak között, illetve nem tökegyforma, mi a lila részen laktunk, lila-fehér tízemeletesben, át kellett menni a piros részig, kicsi a hétéves és óriásiak a tízemeletesek, el a könyvtár mellett, át az üllői úton, a kossuth téren (élt ott egy fehér galamb, ő volt a galambok feje, ezért mindig ő ülhetett a kossuth szobor csúcsára), aztán át a piacon, de néha inkább megkerültem, attól függ, (igazi piacszagú piac volt, savanyúsággal és hallal, de volt ott egy cukrász is, a kirakatban mindig, éveken át ugyanaz a torta, nem hittem el, hogy nem igazi, barbibaba volt a közepén, a torta szoknyalakú volt, ez a nyilvánvaló giccs volt vágyaim alfája és omegája), ha megkerültem, akkor centrum áruház, (ahol árultak másfél méteres járóbabát, minden kislánynak volt, csak nekem nem, anyu azzal vigasztalt, hogy nekem öcsikéim vannak, az sokkal menőbb, mint egy vacak baba, de akkor nem hittem el neki), aztán ott volt a vasslajos.
képtelen vagyok eldönteni, hogy szerettem-e oda járni. valószínűleg nem annyira, mert amikor harmadikban anyu mondta, hogy költözünk, nem tiltakoztam.
csak benyomások maradtak meg, konkrét élmények, emlékek nem. csak az maradt meg, ami ismétlődött minden nap újra és újra és újra. zárójel bezárva.)
és mivel ilyen szépek a reggelek, és én ezekről a szép reggelekről általában lemaradok (meg a szép délelőttökről és delekről is gyakran, keltem én már fel délután fél egykor, hajjaj), nem is bánom, hogy el kellett kísérni a Kicsit suliba.
(én annak idején egyedül jártam, állítólag néha villamossal is, arra nem emlékszem, csak arra, hogy elképesztően egyedül voltam a lakótelepen, rendszeresen eltévedtem a tökegyforma panelházak között, illetve nem tökegyforma, mi a lila részen laktunk, lila-fehér tízemeletesben, át kellett menni a piros részig, kicsi a hétéves és óriásiak a tízemeletesek, el a könyvtár mellett, át az üllői úton, a kossuth téren (élt ott egy fehér galamb, ő volt a galambok feje, ezért mindig ő ülhetett a kossuth szobor csúcsára), aztán át a piacon, de néha inkább megkerültem, attól függ, (igazi piacszagú piac volt, savanyúsággal és hallal, de volt ott egy cukrász is, a kirakatban mindig, éveken át ugyanaz a torta, nem hittem el, hogy nem igazi, barbibaba volt a közepén, a torta szoknyalakú volt, ez a nyilvánvaló giccs volt vágyaim alfája és omegája), ha megkerültem, akkor centrum áruház, (ahol árultak másfél méteres járóbabát, minden kislánynak volt, csak nekem nem, anyu azzal vigasztalt, hogy nekem öcsikéim vannak, az sokkal menőbb, mint egy vacak baba, de akkor nem hittem el neki), aztán ott volt a vasslajos.
képtelen vagyok eldönteni, hogy szerettem-e oda járni. valószínűleg nem annyira, mert amikor harmadikban anyu mondta, hogy költözünk, nem tiltakoztam.
csak benyomások maradtak meg, konkrét élmények, emlékek nem. csak az maradt meg, ami ismétlődött minden nap újra és újra és újra. zárójel bezárva.)
Megjegyzések