égboltsapkájú

Ha én Szeptember Elseje lennék, tuti nem kelnék fel holnap reggel. Annyira megviselne, hogy ennyi gyerek utál, hogy biztosan elbujdosnék bánatomban. Mondjuk a Napocska mögé, vagy a Holdacska udvarába, vagy a Négyszögletű Kerekerdő közepébe. Csak akkor bújnék elő, amikor már mindenki nagyon vár és keres, meg kiabálja, hogy tanévkezdés, gyere elő! De ilyen nem lenne, s ott fonnyadnék el bánatosan az álomba szenderedő fák komor árnyékában... Rossz lehet Szeptember Elsejének lenni.

néha éjszakánként, amikor a legrosszabb szokott lenni, nagyon irigylem azokat, akiknek rendes a tüdejük. ők valószínűleg nem tudják, hogy milyen kivételezett helyzetben vannak, hogy mindig pont annyi levegőjük van, amennyi kell. nekik nem mondja azt a tüdő, hogy bocsi, ott betegek a hörgőcskék, oda nem megy levegő, ha esetleg elégedetlen és többet szeretne, keresse fel kezelőorvosát vagy gyógyszerészét. egyébként nem szokott gázos lenni a dolog, csak az utóbbi két hónapban gyakrabban sípoltam és vettem elő a pipát, mint előtte két-három évig. már kezdtem egészen elfelejteni, hogy én ilyen beteges vagyok és az kell mindig a táskába. ilyenkor mindig jelez, hogy nem úgy van az, tünetmentesnek lehet lenni, gyógyultnak sose. egyébként nem panasznap, minden hepi, nyilván, hiszen holnap megnyitják a legeslegutolsó középiskolás évünket, ami valószínűleg a legkeményebb is lesz (végig fogom parázni az egészet, mint az infót, már előre utálom magam miatta), meg ráadásul biztos telerakja a városv...

54. Nyírő József: Uz Bence ...nem pusztulhat el, hiszen szereti minden: az emberek, a vadak, az erdő, a csillagok, a holdacska és maga az Isten is. Különösen az Isten, ki nappal szép kék karját, éjjel fekete kezét nyújtózásra tárja, mikor pásztorútra indul, és lába megkavarja az ég csillagait. Szép. Ajánlom mindenkinek. 53. Háy János: A Gézagyerek (drámák és novellák) - Minek beszélsz örökösen a Gézáról? - kérdezte a Banda. - Mert azt akarom - mondta a Herda Pityu -, hogy megszakadjon a szívem. - És az jó, ha megszakad - kérdezte megint a Banda. - Különben minek van, ha nem. 52. Agota Kristof: Trilógia Hű. Meg megint hű. És egyszerű, sima tőmondatokkal így el tud varázsolni. És ráadásul úgy magyar író, hogy nem is magyarul ír. (Nem akartam ilyen nyomasztó regényt, ez az egész olyan, mint egy rémálom, amiből akkor sem lehet felébredni, ha kinyitod a szemed és becsukod a könyvet. A légy tízszeresére nagyítva mászkál a falon, az árnyékok megnőnek és sötétednek, az emberek pedig sötét titk...

Ma nagyon-nagyon bátor voltam, mert fel mertem ülni a pulcsi gazdájának a motorjára. Eddig még sosem ültem ilyen gépcsodán, el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet. Jó volt. Kicsit hideg, de jó, még a Bazilikához is fel lehet vele menni, meg a hegyre , ami még jóval a Bazilika fölött van. Csak még azt kell megtanulnom, hogy nem kell feltétlenül becsukni a szemem, ha jön valami szembe. (Meg kikapcsolni a bukósisakot.) A délután is jó volt, volt rengeteg finom süti, meg finom gulyás, csak hirtelen nagyon álmos lettem, meg féltem, hogy estére felmegy a lázam (milyen igazam lett), és hat negyvenötkor simán elértem a hatnegyvenes buszt, ilyen még sosem volt. (Ráadásul a sofőr nem kiabált, vagy ilyesmi, hanem azt mondta, hogy kár volt futni, szombat este van, senki se siet sehová.) Köszönöm a mai napot mindenkinek.

Maf: ma átaludtam a napot, négyszer keltem fel. Anya: eljön az az idő, amikor négyszer fekszel le, de csak egyszer kelsz fel.

szépen lefeküdtem időben, csak azért, hogy alig egy órával később arra ébredjek, hogy elviselhetetlenül fáj a torkom. meg hogy a hideg is ráz. meg hogy az orrom is folyik. na hajrá rubophen verseny , most kéne olyan verset írni, amivel megnyerném a különdíjat szépen (bár az pont nem érdekel), de most csak arra tudok gondolni, hogy anyuuu, fáj , de anyut nem merem felkelteni, mert úgy volt, hogy apánál alszom és megijedne, meg azt hinné, hogy valami baj van. ha meggyógyul a torkom megint, becsszó mindig veszek sálat. nem akarok reggel doktorbácsihoz menni, mondani fogja megint, hogy foglalom a nénik elől a helyet.

az egész dolog egyik tanulsága számomra, hogy nem éri meg sokat tanulni és okosnak lenni, mert az ember akkor sem lesz boldog és nem lesz sikeres, hanem szív, mert a főnöke féltékenykedik rá és ki akarja rúgni. mondjuk nem azért, mert féltékeny, hanem csak úgy. eleve milyen hülye világ az, ahol nem a legokosabb a főnök. viszont most jó, még hullócsillagot is láttam. (mindig félek, hogy jövőre már nem lesz, mert lehullik most az összes és egyszercsak elfogy. tudom , hogy nem, de nem hiszem el.)

Odafele csönd volt a buszon, de hazafelé már csicseregtek a hetedikesek, és arra gondoltam, hogy na, ezek most elkezdik és tizenharmadikig abba se hagyják. És majd tizenharmadikban ők is ilyen okosak és ügyesek és profik lesznek, mint mi voltunk most, ebben nem is kételkedem. (Az elején azt hittem, hogy rosszak és buták, de szerencsére tévedtem.) Mesélni persze nem lehet, de jó volt, hogy jött este erchegyia és elküldtük őt gborzzal kakaóért meg túrórudiért a teszkóba, meg az is jó volt, amikor kitört az ágyam lába és a fiúk visszarakták, meg az is, amikor negyed tizenkettőkor bejött kiabálni a kicsik új ofője a szobánkba, hogy azért az már mindennek a teteje, hogy a fiúk a lányok szobájában vannak és beszélgetnek. Meg az is, amikor hajnali fél egy körül felkapcsoltattam a lámpát, mert nem találtam a Jankamacit (és le volt esve az ágy alá a pókhálókba), meg a nyomozós játék az Áftáboros gombás sztorival, hogy mindenki kitalálta, meg az akadályverseny, a sorverseny, a számháború. Jó vol...

Olyan szépet álmodtam. Aztán fel kellett kelni. Kár volt. Furcsa egy város ez, ilyen csuda dolgok történnek benne. Most az a baj, hogy nem látom értelmét annak, hogy tovább készüljek holnapra, sőt annak se, hogy egyáltalán felkeljek. Olyan furcsa, hogy nekik nem számítanak az ígéretek... sosem akarom megérteni...

most azon gondolkozom, hogy ki tudom-e szagolgatni a pulcsijából az illatát. viszem persze gólyatáborba is (amihez közben egyébként megjött a kedvem), de csak nálam lesz és szagolgatni fogom, hogy ne koszoljam össze. aztán visszaadom, hogy megint olyan illata legyen, mint neki. kívülről nézve nagyon röhejesen nézhetek most ki. nem szoktam ilyen szentimentális lenni, borzasztó.

azon már nagyon régóta gondolkozom, hogy a feminista nők miért várják el azt, hogy a férfiak megkülönböztetett tisztelettel bánjanak velük (ezalatt értem mondjuk azt, hogy meghívják kávéra meg előreengedjék az ajtóban meg ilyesmi), mert ha a nők egyenrangúak, akkor simán meghívhatják ugyanúgy a férfiakat és nem kell őket előreengedni. azt meg, hogy a feminista férfiak hogyan gondolkoznak erről, pláne nem értem, de ezen régen nem gondolkoztam, mert nem tudtam, hogy vannak feminista férfiak is. (majd ha lesz saját keresetem, nem hagyom senkinek, hogy meghívjon.)

vége van a nyárnak hűvös szelek járnak de az a jó benne, hogy hatalmas villámokat láttunk, olyat is, ami vízszintes. nálunk a villámok mindig a hegyek mögött vannak, de itt bogárdon nincsenek hegyek. az ősz mindig gyönyörű, igazából nem is baj, hogy itt van máris. de ez a nyár egyszerűen remek volt.

Hullócsillagot akarok látni. Most.

most úgy van ez a dolog a könyvekkel meg az olvasással, hogy Borges irodalmi esszéi és előadásai nagyon jók, meg a versei is, tényleg, de nem jó az idiografikus írással álmodni. jobban szeretnék mostanában valaki mással. és ezért kitaláltam, hogy biztosan túl sokat olvasok (bár olyat nem lehet) és hogy kéne egy kis szünet. és ennek örömére (négy nap alatt) legalább négyszer újraolvastam a szívdesszertet, egyszer a maszathegyet, meg egy kis prévert-et is, és azt hittem, hogy nem is hiányzik nekem a próza. tévedtem.

Mezítláb jöttem haza, mert akkor érezni, hogy alattam lélegzik a föld, és mozog és forog és lüktet. És még meleg is, úgy picit kevésbé fáztam. (Igazából akartam fázni, hogy gyakoroljam a fázást. Ez persze butaság, csak játszottam, még csak kicsit olvastam az Agota Kristofból.) A hazajövés előtt meg jó volt nagyon, de arról úgysem lehet beszélni meg írni sem... Kora hajnalban egyébként indulás Macshoz. Kéne vinni a notimat is, de nem viszem, van neki is, úgyis enged majd blogolni. Mitől vagyok én ilyen hihetetlenül fáradt?

olyan pontokon fáj a lábam, amelyekről eddig azt sem tudtam, hogy léteznek. a kedvencem a vízhólyag az egyik lábujjam hegyén.

Csak azt kell megkeresni, hogy mi motivál. Most például az motivált, hogy ha felérünk a hegyre, akkor megsimogathatom a diófámat. És amikor én mentem elől, pedig nálam nem volt lámpa és levegőt sem kaptam rendesen és szétszedte a sarkam a cipő, akkor is csak arra gondoltam, hogy mindjárt ott vagyunk a diófánál. Így amikor már a Svábhegyen robogtunk lefelé a varnyúval , néhány pillanatig tényleg úgy éreztem, hogy vissza kell fordulnunk és megnézni a diófát, annak ellenére, hogy hajnali fél négy van és nem tudok lábra állni. A program úgy nézett ki egyébként, hogy mi hétig játszottunk Dorogon, a Zenepavilonban . Akkor jött erchegyia a gépsárkánnyal , én úgy egyenruhástul be a kocsiba, a harsonát meg kedves zenésztársak hazavitték. Fel a Széchenyi hegyre, kocsiban átöltözni, aztán fogas, villamos, busz. Kilencig volt nevezés, nem értünk oda (mily csoda), de csak egy picit késtünk, és neveztek nekünk előre. Már odafele is futottunk, meg a hegyre is, fel. Mindig futottunk, mert ez egy te...

az a szavazás azért volt, mert a táborban azt mondtam, hogy főnixtojás. és kinevettek. pedig nem szoktak kinevetni, csak ritkán és jogosan. este már tudtuk persze, hogy van főnixtojás, mert megnéztük a sárkányéspapucsot, és abban mondja a Merlin, hogy "végy öt főnixtojást". de még akkor is mondták többen, hogy a Merlin is tévedhet. mert ha szaporodnak a főnixek, akkor túlnépesítik a földet. azóta utánanéztünk a wikiben (illetve Sebi utánanézett), és úgy van ez a dolog a főnixekkel meg a tojásokkal, hogy a főnix hamvaiból kikel a kisfőnix, az a maradék hamuból tojást csinál és elviszi Heliopoliszba... tehát pont fordítva működnek, mint a rendes madarak. ez egyébként egy nagyon lényegtelen dolog, de azért megemlítettem, mert késő van és álmos vagyok és ilyenkor gyakran foglalkozom butaságokkal alvás helyett.

az azért nagy szó ám. arra be kell menni mindenkinek, még a szórványról is. akkor is, ha nem is szereti, mert republic , és az nagy szó ám. és mekkora tömeg, és tele ismerősökkel! (mindenkinek biztosan nem tudtam köszönni, most így utólag is elnézést kérek attól, akit nem láttam, pedig láthattam volna. ZM-et például csak nagyon későn vettem észre, igazából nem is én vettem észre, hanem az Altergyerek .) utálom a tömeget, ha sokan vannak, összenyomják az embert és csúnyán beszélnek, mint az a nő. előtte viszont mi játszottunk polkákat, valcereket és marsokat . a végére hideg lett és sötét, de azért nem volt rossz, sokan hallgattak minket (mivel hangosak voltunk, nem igazán volt más választásuk), meg volt előttünk egy hatalmas szénabála , ahova beleugráltak a városi gyerekek. (meg a nem városiak is, pl . a húgom, aki már nyolc éves, alig hiszem el, csütörtökön volt a szülinapja.) azt hiszem, nem volt rossz a republic se, de én akaratos voltam és nem akartam odamenni, inkább máshova ak...

furcsa lény az ember. egész életében várja, keresi a csodát, de ha összefut vele, nem hisz neki. akkor már csak a trükköt keresi, amivel végrehajtották... meg akarja magyarázni, fel akarja fedni, le akarja leplezni... mert az embernek fáj, hogy nem képes csodára...

annyira szégyellem, hogy szegény Beára hagyom a szervezést, de ez most úgy jött ki, hogy az előző két megbeszélést tábor miatt hagytam ki... az a nagyon rossz, hogy itt a nyakunkon a gólyatábor, és én már a gondolatától is rosszul vagyok, hogy el kell menni és szervezni kell. mert jó volt a börzsönyben minden éjjel összeállítani a következő nap programját, kitalálni a meseerdőt, az akadályversenyt, a gyilkosost, az élő szerepjátékot, a tábortesztet, megfesteni a sárkánygubacsokat és a foszforeszkáló számokat az éjjeli számháborúhoz, de azért volt jó, mert nagyon jó volt a szervező csapat, meg a többiek is... viszont egy nyáron elég egy ilyen. (a hittantábor is ilyen volt, de az már nagyon régen, a nyár eleje már a múlt jótékony ködébe vész). fáradt vagyok.

most olyan, mintha valaki járt volna a fejemben, és a történéseket, embereket, szavakat kiborogatta volna a fiókból. mert rend volt ott, tényleg, a fejem egyetlen hely, ahol hosszabb távon rendet tudok tartani. most viszont káosz van, mert nem elég, hogy kiborogatták, még valami buta szél is pont ott játszik, és keveri és kavarja és nem hagy aludni... a nyughatatlan eszem szerint most a metaforákkal, a polifonikus regényvezetéssel , a pleonazmussal, a tisztán ideografikus írással vagy Prousttal kéne foglalkoznom, lehetőleg egyszerre, és akkor itt van az altergyerek (elfelejtettem ma megkérdezni, hogy jó-e neked, ha ilyen néven maradsz itt) , Jankamaci , egy táboros emlék (amikor éjjel bementem a fiúkhoz és megkérdeztem Ajtonyt, hogy van-e pipája (asztmára) ...), meg a Sirius meg az Altair meg a holdfogyatkozás meg az egyetem meg a dunamúzeum meg a holnapi club era meg a jövő meg posztmodern meg ilyenek, meg azon is gondolkozom, hogy Macs haragszik-e , Wilder haragszik-e , Aj...

Nem elég, hogy vihar akar lenni, még a hold is épp most telt meg teljesen, narancssárga és világít. Ez épp elég ahhoz, hogy ma éjjel megint ne aludjak semmit. Unatkozó bagolyként keresem azt az éjjeli elfoglaltságot, ami nem gép vagy könyv (nem bírja a szemem). Ilyenkor rendet szoktam rakni a szobámban, általában holdtöltekor rakok rendet, de most még nincs akkora káosz, hogy ez megfelelő éjjeli program lenne. Csak az vigasztal, hogy hatkor ébresztő.

Mozi. Esztergom. Utolsó sor. Cipőt le, lábakat fel, telefonokat ki, szemeket be. Mert lövöldöznek. Jajj. Nem szeretek moziba járni, csak nagyon ritkán kap el a vágy, hogy na jó, van ennek is hangulata, Esztergomban meg pláne. A film ahhoz képest, hogy nem is szeretem a filmeket, annyira nem volt rossz. Bár szerintem az egyáltalán nem vicces, hogy "nekünk a szövet mondja meg, hogy kit gyilkoljunk meg, ezért mi vagyunk a szövet ség". Ha ez véletlenül jött ki így, akkor is gáz. Kicsit egyébként olyan volt, mintha a mátrixból vágtak volna ki jeleneteket ("te nem vagy más, csak egy kanyarlövő gazfickó"), raktak volna hozzá egy kis starwars-fílinget ("én vagyok az apád"), kis autós-üldözést, és jóvan. Egyszer nézhető. Csukott szemmel, mert meghalnak az emberek meg a patkányok.

annyira rossz, hogy nem tudok őszinte lenni. így semmi értelme a blognak.

A nap csúcspontjaként megérkezett végre a FÉL, ez a szám nagyon színvonalas lett, sokkal jobbak a versek, mint az előzőben. Holnap bemegyek vele a technika házába és megkérem őket szépen, hogy hadd hagyjam ott (néhányat persze félreteszek azoknak, akiknek korábban már megígértem). Amikor a napot kicsit eltakarták a felhők, akkor azon gondolkoztam, hogy az érsek látogatásának vajon mi a szimbolikus jelentése, és egyrészt arra jutottam, hogy a nem szimbolikusat is bogozni kéne még, másrészt arra, hogy valamelyik szereplő biztosan Jézus, csak meg kell keresni. (Amikor anyu segített Bodor Ádám novellákat elemezni, akkor szinte minden novella szinte minden szereplőjére ki tudtuk hozni, hogy Jézus, csak sajnos nem ez volt a feladat...) Meg azon is gondolkoztam, hogy mennyire végtelenül romantikus egy elhagyott villamoskocsi, amit már elhódít az embertől a természet, és már álmában sem csönget egy picit. És milyen visszatérő jelkép ez az irodalomban, mert van a Gyula bátyó Villamostangójában...

Sosem gondoltam, hogy egy egyszerű, sima vendég ennyire meg tud viselni. Még tegnap este is úgy voltam vele, hogy mást biztos nem bosszantana ennyire, ha egy idegen nő be akarja kapcsolni a hiperszuperen lejelszavazott laptopját, meg ott aludna a szobájában az ágyában. De amikor ma hajnalban az álmom összes szereplője könyörögve kérte, hogy keressek magamnak más helyet a lakásban, mert a gyönyörű pici húgom úgy horkol, hogy az álom uralkodó elemévé vált és mindenki szájából csak horkolás jön ki és a képeket is befedi egy átható, sötét szövet, pusztán horkolásból, mindezt alig négy órával lefekvés után, és nem csak aludni, hanem a notival nyugodtan elvonulni sincs igazán hely a lakásban, akkor rádöbbentem, hogy nem, nem szeretem, ha anyának vendége van. (De szép hosszú mondat lett így hajnalban.) Panaszkodás befejezve, süt a nap (máris), és azt álmodtam, amíg el nem foglalta a horkolás az álmom, hogy Sebivel elindultam körbebiciklizni a balatont, meg azt is, hogy voltunk kint hullócsill...

azt hogy csináltam vajon, hogy nekem most hőemelkedésem van és a torkom is fáj? pedig tegnap A Fiú, Aki Nemrég Még Dublinban Volt (és akivel gyorsan meg kell beszélni, hogy hogy írok itt róla) még a baracklevet is visszavitte a naposoldalban, hogy szedjék ki a jégkockákat. és zokni is mindig van rajtam (ma is szivárványos), meg pulcsi is. mindenesetre most muszáj elmenni zenekarra, utána majd meggyógyulok.

Tegnap az volt a legrosszabb, hogy sétáltunk a Kis-Duna parton is. Tudom, hogy ott nem szabad, mert elkap a nosztalgia, mert szomorú leszek, meg ilyesmi, de akkor hirtelen nem is gondoltam rá, hogy milyen hatással lesz rám, ha meglátom a külső homlokzaton a hatalmas betűket: Szent Erzsébet Iskola. Tudom én, hogy abszolút jogszerűen övék az épület, hogy tökjó, hogy visszakapták, hogy mi a város legmodernebb épületét kaptuk meg, de akkor is. Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel ... Öt év az öt év... Ma pedig majdnem bementem az órásbácsihoz offline szeretgomért, csak nem mertem, de jó is, hogy nem mertem, mert anyu előttem fél órával volt bent és biztos hülyének nézett volna. Bár biztos annak néz, mert nem először játszom el, hogy hosszú percekig csak állok az ajtó előtt, aztán elmegyek. Meg a dunamúzeumban is voltam a Hugival, mert a nyomtatott Alternatívában lesz múzeummustra, a dunamúzeum meg tök jó hely. Interaktív. (Alter egyébként úgy néz ki, hogy lesz a Technika házában. FÉL ...

azt hiszem, hogy most boldog vagyok. mezítláb jöttem haza a busztól, lóbáltam a cipőm. azóta már lefertőtlenítettem a sarkam, és szép, szivárványos zoknit vettem fel. tényleg szép. aztán szerintem visszaszerzem a tesóktól az öngyilkosnyuszis könyvet és azt olvasom hétfőig. a tesók most mindegyik képen megkeresik, hogy hol is a nyuszi. Jankamacinak nem mutatom meg, mert még kicsi hozzá. a sörözéshez is kicsi, de tényleg. nem is akartam kivenni a táskámból, mert milyen ciki már, hogy nálam van. de végülis azt hiszem, hogy nem volt ciki. nem éri elmenni hat napra már megint.

annyit utaztam most nyáron, hogy a harsonát elővenni tényleg nem volt időm. gitározgattam rendesen, a táborban a Gyurinál volt citera és láttam, hogy még nem felejtettem el teljesen (kedvet is kaptam hozzá, már nagyon szemezek vele, elő kéne venni és játszani kicsit, olyan szép, amikor az egész házat betölti a citeraszó...), de a harsonára nem jutott idő. ma viszont próba van, és menni kell rendesen, mert azt mondták, hogy ha tátra is meg dorogra is rendesen járok, akkor visznek szeptemberben németekhez. azt hittem, hogy egy nyár alatt simán elfelejtek kottát olvasni, de csak a tenorkulcsot felejtettem el, a basszuskulcsot nem, az gyönyörűen megy. a violinkulcsot még nem próbáltam, de azt sosem tudtam rendesen, mindig csak addig gyakoroltam a darabot, hogy menjen kotta nélkül, mert a Feribácsi kiradírozta, ha föléírtam. mert egy jó harsonás minden kulcsban olvas ám. most egyébként sikerélményem van, de majd próbán nem lesz, remélem, kitart ez addig. update hogy bírtam ki az egész júliu...

már csak kettőt kell aludni. kettő az egy meg egy, az rengeteg. sokkal jobb lenne, ha most lefeküdnék, és csak kedden kelnék fel, és addig álmodnék szépeket. le is kell feküdni minél hamarabb. most tehát van motiváció arra, hogy ne éjszakázzak, mert úgy csúnya karikásak lesznek a szemeim és biztosan nem fogok eléggé tetszeni neked .

Onnan tudom biztosan, hogy jó lenne egy kicsit visszamenni, hogy csak a Jankamaci fülét rágva tudtam elaludni. De így is nehezen, mert nem égett a lámpa és nem mászkált körülöttem senki. Onnan is, hogy fél háromkor felébredtem és mindenképp ki akartam menni megnézni, hogy minden szobában csönd van-e és Ajtony is az ágyában van-e. Meg onnan is, hogy fél nyolc előtt három perccel teljesen magamtól felkeltem és azóta friss meg fitt vagyok. Ez vajon a táborban miért nem sikerült?

A békakirályfi kétéltű. Egyszer béka, egyszer királyfi.

most aludtam másfél órát és ittam egy kakaót, hogy legalább szavak kavarogjanak a fejemben, ha mondatok még nem is. szavak a lennavolgamentén meg a füredi annabálon helyett kellenek, ezek a dalok ugyanis különösen addiktívak. még a kisvonaton is ezt énekeltük (ami nem kisvonat, hanem keskeny nyomtávú erdei vasút), szerencsére ott csak mi voltunk. a rendes vonaton felszálláskor még voltak mások is a kocsiban, de aztán hamarosan eltűntek. pedig ott nagyon jók voltunk, mindenki aludt vagy sírt. az ég is sírt, ő is szomorú, nem akarta, hogy elmenjünk királyrétről. a legfontosabb talán, amit ezalatt a tíz nap alatt tanultam, (azon kívül persze, hogy hogy kell elbújni a zöld elefántok elől, mert ez is igazán fontos), hogy a világnak sokkal több ölelésre van szüksége. annyi akár elég is lehetne, amennyi búcsúzáskor volt a nyugatiban, de nem elég, mert a peronzáras srác felkiáltott, hogy őt is ölelje meg valaki. szerintem Müzliék nem hallották. ez egy nagyon okos csapat ám egyébként. tudják ...