Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések
Nekem se tetszik minden olvasó.
Tényleg szép, szeretem.
tanulnék én is szívesen latint
Én csak addig szerettem latinul tanulni, amíg nem volt kötelező, és nem kellett belőle minden héten dolgozatot írni meg vizsgázni, így azért nem olyan jó.
(A Holt költők társaságában azért az angol anyanyelvűek latin kiejtése vicces.)
Meg mellesleg ha valaki nem érti google kidobja kedvenc ó-szelencénket és ott van :)
Számomra az csak ilyen intertextusokban létezik a latin. Úgy, mint az idézetek nyelvét, szeretem. Én like-oltam
(gondolom erre a bejegyzésre is nyomnának vagy 10 dislike-ot.)
lájkot is szoktam ám ;)