valóban meglepő, de így van, most kint ülök a Favoritenstrassén egy kávézó teraszán. ahol lakunk, az valódi külváros (több szexmozi van, mint netkávézó, konkrétan most kettőt is látok, az egyikre rá van írva, hogy NON STOP 14.00-22.00, meg állandóan rózsát akarnak nekem eladni). már tudom, hogy melyik helyekre járhatnak csak török férfiak. de amúgy imádom Bécset, mert pont olyan, mint Budapest. még a szaga is. tegnap voltunk a Belvedere kertjében, meg becsavarogtuk a környéket, ma az öcsém a hadtörténetiben volt, én nem voltam sehol, mert naivitás volt azt gondolni, hogy meggyógyultam. most már viszont tényleg, úgyhogy holnap Belvedere belülről is, a héten meg sorban végiglátogatok mindent, amit mondtatok, meg amiket ZM-nél láttam. (de a Belvedere érdekel a legjobban, Klimt miatt, nem tehetek róla.)
vásárlás
azt találtuk ki, hogy anyával vásárolunk, mert ő is nagyon szeretne már kimozdulni otthonról, persze még nem nagyon tud, mert néha meg kell állnunk, hogy feldobja a lábát a műszerfalra, és rárakjon egy adag jeget, szóval anyával vásárlunk, és csak itt a környéken. azt tudtam, hogy kell nekem epilátor (mert tönkrement), egér (mert tönkrement), telefon (mert megjelent egy furcsa folt a képernyő közepén, és nem látok tőle, szóval tönkrement), gumicsizma (a szigetre), szandál, strandpapucs (mert szétkopott az előző), sportcipő (mert a tiszának lyukas a talpa), farmernadrág, DVD, meg még reggel öltözködés közben eltéptem a melltartóm és a gyönyörű rózsaszín harisnyám kb. fél percen belül, szóval az is. erre meg vettem gyönyörű, hófehér pulcsit a Takkoban, meg zöld strandpapucsot meg fekete szabadidőnacit is ott, az jó lesz majd táborba, meg vettem hét harisnyát, rózsaszínt mondjuk nem, de lilát meg bordót igen, meg trikót és három pár zoknit, kaptam még egy fekete szabadidőpulcsit a fekete ...
Megjegyzések