elmentünk ma erre a rendkívül izgalmas kiállításra a Barbicanbe, és valakik magyarul beszélgettek a teremben. ilyen kiállításokra nem járnak turisták - tudom, hogy van angliai magyar értelmiség, de alig-alig találkozom velük, nincsenek jelen azokon a helyszíneken, amiken én. kicsit szerettem volna odamenni, hogy helló, mi is itt vagyunk, de ehelyett gyorsan átmentünk egy másik terembe. (már nagyon régen voltam otthon, biztosan hiányzik az a kulturális közeg, amiben könnyen megértenek.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések