égboltsapkájú

Az Ozeki könyvben ez volt az egyik Zen Buddhista tanítás, amire emlékszem: already broken. Mivel minden véges, ezért minden pillanat ajándék az elkerülhetetlen vég előtt. Ne sírj, hogy vége, örülj, hogy megtörtént - instagrammolható idézet formájában. Hetek óta csak egyetlen méhet láttam. Already broken. Csak örülj neki, amíg itt van. Nehéz ebben a melegben bármit is csinálni: egész nap itthon maradtunk, olvastunk. A lakásunkban pont olyan meleg van, mint odakint, hiába tartjuk az ablakokat, függönyöket zárva egész nap. Holnap pedig 10 fokkal melegebb lesz, mint ma volt: nehéz elhinni. Írjak a tulajnak? Hello, rosszul építtetted meg ezt a házat, télen túl hideg, nyáron túl meleg? Mit csinálna - túl késő már ehhez is. Mi már rég nem leszünk, de a Google végtelen szervertermei örökek. Mi lesz azzal a temérdek adattal, amikor lekapcsolják az áramot.

olvastam az Ozeki könyvet, és már másfél- két hete befejeztem, de remélem, még tovább velem marad. úgy néz ki, a szorongásomra nemcsak az írás gyógyír, hanem a szomorú könyvek, filmek is. A Minden mindenhol mindenkor üzenete: Nothing matters (but kindness). Az Ozeki könyv üzenete nem ilyen egyszerűen megfogható - leginkább talán útmutatóként működik egy clutter-free, egymásra és az apró örömökre fókuszált, egyszerűbb élet felé. mi lesz ez a blog? a civilizáció (vagy az emberiség) végnapjainak krónikája? focus. breath. a cicák az ajtó előtt nyávognak, Miri tévét néz a nappaliban, egy kicsit egyedül vagyok. Brightonban töltöttünk egy estét, a női foci EB egyik mérkőzését néztük meg. izgalmas volt a meccsen lenni: több mint 12.000 ember, nők, családok a szurkolók között. Norvég / osztrák szurkolókat csak elvétve látni, a többség csak úgy "odatévedt", mint mi. (a stadionban elkérték a sör vásárlásakor a személyimet! mintha 20 lennék, nem lassan 33. szerintem most történt ez vele...

múlt héten azt olvastam a twitteren, hogy 2025-re kihal az emberiség: a permafrost olvadásával annyi metán kerül a légkörbe, hogy az emlős tüdőnk számára belélegezhetetlenné válik. ez - egyelőre - csak egy modell, a "legrosszabb szcenáriók" modellje, de: eddig a tudósok mindig a legjobb forgatókönyvekkel számoltak, és most, 2022-ben tartunk a 2050-es előrejelzéseknél. hogy lehet ezzel a tudattal élni?  mi az a kollektív kognitív disszonancia, ami lehetővé teszi, hogy ezek után felkeljek, bemenjek (leginkább virtuálisan) a munkahelyemre, tervezzem az életünk? sokat gondolok tehát a társadalmi szintű és egyéni elmúlásra. szorongok. stresszes vagyok. nehezen kapcsolódok ki és nehezen alszom. az írás, azt mondják, segít - here we go.

Az elmúlt öt évben pontosan 180 napot töltöttem Anglián kívül. Ez egyszerre tűnik végtelenül soknak és végtelenül kevésnek.  Választott hazámban ma egy meg nem választott politikus úgy beszélt Kamala Harrisról, hogy " az indiai ". Már a szemünk sem rebben, ha ilyet olvasunk; hozzáadódik a listához. Néhány óra alatt elfelejtődik, és marad minden a régiben. Emigráns barátaimmal csóváljuk egy kicsit a fejünk, mintha mi nem hoztuk volna magunkkal a saját problémáinkat. (Az állampolgársági vizsgára való készülés pedig még inkább elidegenített minket az országtól.) Végtelenül kevés, mit keresek még mindig itt. Az elmúlt néhány hétben a szokásosnál többet gondoltam arra, hogy mit gondolna a mai Zsófiról a tizennyolc éves Zsófi, aki már csak ennek a blognak az oldalain létezik. A tizennyolc éves Zsófi nem tudott sok mindent, de nagyon akart.  A harmincegy éves Zsófi október elején átköltözött egy tágas, világos, jó hangulatú lakásba. Ha fázunk, bekapcsoljuk a fűtést. Lett egy macskán...

 (nem történik semmi és szégyellem a burzsoá életünket.)

német könyvet vittem a repülőre, Londonból Budapestre. szeretném azt gondolni, hogy azért a német könyvet hoztam magammal, mert a német könyv ( Schlafen werden wir später ) nagyon jó, mert a német könyvet lassan kell olvasni (vagy legalábbis én csak lassan tudom), és erre az utazás a legjobb időszak. de valójában lehetséges, hogy azért a német könyvet hoztam magammal, hogy egyértelműen tudjam mutatni: "hé, én nem ide tartozom" az angoloknak és a magyaroknak is. hogy elkerüljek bármilyen kommunikációt az udvarias mosolyokon kívül. it's not a conversation starter. és tulajdonképpen az is lehet, hogy azért a német könyvet hoztam magammal, mert minden más  irodalom amit olvasok, hits too close to home. úgy tűnik, hogy (előreláthatatlan módon) ha nem is Németország, de a német nyelv lett a safe place- em. leköt annyira a könyv nyelvezete (és ez egy nagyon nyelvi  könyv valóban, úgy dobálgatja a futur zweit, mintha minden olvasója némettanár vagy író lenne), hogy ne gondol...

(azért valószínűleg a görögkurzust nem csinálom végig a Duolingón. így is egy hónapig tanultam az út előtt, és pontosan arra volt elég, hogy el tudjam olvasni a számlán a vizet meg a kenyeret.)