for the time being
múlt héten azt olvastam a twitteren, hogy 2025-re kihal az emberiség: a permafrost olvadásával annyi metán kerül a légkörbe, hogy az emlős tüdőnk számára belélegezhetetlenné válik.
ez - egyelőre - csak egy modell, a "legrosszabb szcenáriók" modellje, de: eddig a tudósok mindig a legjobb forgatókönyvekkel számoltak, és most, 2022-ben tartunk a 2050-es előrejelzéseknél.
hogy lehet ezzel a tudattal élni?
mi az a kollektív kognitív disszonancia, ami lehetővé teszi, hogy ezek után felkeljek, bemenjek (leginkább virtuálisan) a munkahelyemre, tervezzem az életünk?
sokat gondolok tehát a társadalmi szintű és egyéni elmúlásra. szorongok. stresszes vagyok. nehezen kapcsolódok ki és nehezen alszom.
az írás, azt mondják, segít - here we go.
Megjegyzések