2008. április 30.

gyógyulósan

Tegnap este még 39 fokos lázam volt. Ilyenkor szoktam eldönteni, hogy márpedig én mára meg fogok gyógyulni, merthogy ma voltak ők utoljára iskolában és az utolsó reggel a törzsasztalnál, az utolsó közös franciaóra, az utolsó, hogy mi is istvánosok meg ők is...
Azt ilyen lázas-asztmás fulladós éjszakákon látomásos lázálmaim szoktak lenni... az ilyen éjszakák legalább örökké tartanak és mindig negyed három van, akárhányszor is kelek fel mézes kamillateáért... percekig nézem a plafont, azon kezdek el gondolkozni, hogy 180 liter víz meddig töltené meg a szobámat, kiszámolom, hogy teljesen, na de én most benne vagyok, az úgy nem jó, meg fogok fulladni, már megint nem kapok levegőt. Ablakot kinyitom - becsukom, pulcsit le-föl, konvektort le-föl, ülök, fekszem, sétálok, soha többé nem fogok helikonon az esőben, meg éjjel, meg a tükörteremben, Ádám különbenis visszavette az öltönyét, pedig én fáztam ő pedig nem...
De ma már csak hőemelkedésem van és lélegezni is egész szépen tudok... ha ilyen ütemben folytatom a gyógyulást, talán van esélyem 3 napig makkegészségesnek lenni, mielőtt megint összeszedek valamit.

2008. április 29.

azt álmodtam

Voltam mediawaves kritikaíró workshopon (mert z a kifejezés így annyira tetszik) a Millenárisban... egy fehér táblára írt fel nekünk egy vékony, mosolygós nő, de nem tudtam figyelni, mert a mellettem lévő srác capcha-kat gyártott, mármint olyan sima analóg papíron és mindre az volt írva, hogy Martin - Martin - Martin, pulzáló betűkkel.
Aztán snitt (ez a mai napi kedvenc szavam, úgy Szindbád óta) és a DÖK föloszlott, mert nincs király, ezért fel kell állítani egy alkotmányozó nemzetgyűlést, meg még királyt is kell választani... a legitimitás elve szerint a Kiskirály jöhetne szóba, de őt a nép nem akarja,
a másik jelöltet viszont a nemzetközi helyzetet figyelembe véve nem fogadhatja el az entente önkormányzat. A DÖK végülis új tagokkal és vezetéssel összeáll, kikiáltja az igazgató nélküli alkotmányos igazgatóságot, iskolaszékeket állít fel és diákköröket tilt be.
Vagy valami ilyesmi, de jó volt a vége.

2008. április 28.

ha nagy leszek

Még ha időm lenne is, kedvem akkor sincs sok mindenre, leköt éppen elég más dolog. De igazából időm sincs, hosszú tennivalóslistám van rojtos kockás papíron a tolltartómban, és még csak alig néhány tételt húztam le róla.
Ma például írtam ezt ide, ezt ide meg a 24 Órába, a Helikonról a Hídlapnak, köszönték szépen az információt, szívesen látnak az újság táján, megírtam délután (nem, nem éjfél után, hanem rendes időben) a magyarfaktos leckét is legalább háromszor, csak hogy jó legyen.
A főszerkesztők félelmetesek, az orgona lila (de Gergő majd beleköt), a nap süt, a kávé illatos, a mézes-fahéjas tejbegríz finom, a mondatok nagybetűvel kezdődnek és pontot teszek a végükre. A káoszból kibontakozni jó, madárcsicsergésre ébredni szintén jó, hajat befonni is jó, éjszakázni is jó. Éjszaka tanulni nem jó, de megszokható.

azt szeretném,

ha a komplexusaim, félelmeim, görcsösségeim és pánikrohamaim elmennének időben aludni és hagynának utána engem szépen dolgozni. mert amíg nem mennek, addig mindent újra kell írnom legalább háromszor, mert mostanában semmi sem tetszik.

2008. április 27.

viva schola nostra

Most már vége ennek is, mi is sírtunk, Durzimama is, bánhatja, aki nem volt ott. Jubilate deo, omnis terra... sok szál fehér rózsa, viva rector nostra... szép összkart a végére, emelkedettséget, meghatottságot, virágokat. Hat év mégiscsak hat év, Durzimamától tanultam meg, hogy milyen is az iskola szelleme, milyen az, aki méltó és hogy lányoknak szoknya az ünnepi öltözék. Szép lenne, ha most lenne vége nekünk is... ez most biztos, ők elmennek, Durzimama elmegy, a tanév ixedik igazgatója is elmegy, és jönnek majd mások, de az még nem biztos, de az már nem lesz ugyanaz.
Most le kell tenni a szárnyakat... tollat kell helyette kézbe venni, színes tintát, tiszta, őszinte szavakat... most éppen lelkes vagyok, a tolltartóról átkerült a 320 éves kitűző a táskára... még szoknom kell a gondolatot, hogy valakik valahol azt akarják, hogy egy olyan ember tanítson magyarra, akinek az anyanyelvi felkészültsége szerintem kisebb, mint az enyém. Hmm, meglátjuk még, mit hoznak a holnapok.
Mindenesetre mielőtt még a monitor is könnyeket eresztene a meghatottságtól, most halkan megjegyzem, hogy az elmúlt négy napban az énekkar egyszerűen képtelen volt tanulni, szóval holnap kíméletet és megértést kérünk. Meg kispárnát a padra.

2008. április 26.

Helikon 2008

Ez egy olyan hely, ahol vannak mezítlábas bűvészek és nagyképű művészek...
Ez egy olyan közösség, ahol azután, hogy
megyek az úton lefelé,
senki nem mondja gyere bé
csak a kicsi feleségem
gyere bé te szerencsétlen
inkább iszom három deci kevertet
simán lehet azt is énekelni, hogy
cum decore et amore,
cum splendore, cum ardore
cum viqore, cum calore,
voce cantate melodica
Ez olyan három nap, hogy csak zene van, tánc, színház, irodalom és balaton...
Már harmadjára voltam, harmadjára is éppen olyan jó volt... néha összefutottam Maccsal, azt mondta az anyukája, hogy a színház környékén megtalálom, 30y-on Hipphapp Csabi nevű öccsével találkoztam (különös érzés, ha egy idegen városban egy idegen koncerten egy idegen hang ordítja, hogy Maaaaf, Maaaaf!), dsarosi öccse Kriccs Mefnek hívott, mert ő angolosan mondja, Zsuzsi mesélte, hogy két éve feküdtem az ágyon és naplót írtam, akkor még nem blogot, Mészivel sétáltunk a parton, a sétálóutcán, megvettük a mindennapi kakaónkat és túrórudinkat, paniadamon hülyén állt a napszemcsim, a tiszacipő jól bírta a sárban ugrálást, éjjel hideg volt, a színházban meleg, és a tükörteremnek még mindig jó az akusztikája. Durzimama büszke lehet az aranydíjas, szépen csivitelő fiókáira, ráadásul szerintem még méltók is voltunk... GyP szerint a csini kis rózsaszín biléta teszi, szerintem bilétától függetlenül is jógyerekek vagyunk. De tényleg.
Viszont holnap még helyt kell állnotok fiókáim, vigyázzatok a hangotokra, kottákat ne felejtsétek otthon!

2008. április 23.

helikon

jó lesz nagyon, akkoris ellógunk, mert én Maccsal akarok lenni, bár Durzimama megígérte, hogy elenged vele, mert én Keszthelyen akarok sétálni, el akarok tévedni, szemerkélő esőt akarok és borongós, bús, barátságos időt...
30y koncertet is akarok, meg persze aranyérmet meg különdíjat és teljesen tiszta hangokat, robotgyártotta kakaót a bögrémbe (csak ahhoz ilyeneket kell írni), egy szabad hétvégét, egy olyan cikket, amivel elégedett vagyok, meg azt is akarom, hogy hiányozzak a Gergőnek, de ez a legkevésbé valószínű :)

utálom, hogy gyakorlatilag minden írásomról ordít, hogy én írtam, megvannak a magam kis kialakult eszközei, a kedvenc szavaim és kifejezéseim, az ismétlések és szónoki kérdések, meg persze egy használati utasításom is tud fennkölt és magasztos lenni, imádok mindent túldramatizálni... sokkal jobb lenne inkább mindennel meglepetést okozni, hogy jé, ez a csaj ilyet is tud?
persze oké, hogy nem tudatos, el sem tudom képzelni, hogy az ember használhatja tudatosan ezeket a fogásokat, hogy azt mondja, hogy igen, én most ebbe rakok három szónoki kérdést, hogy felkeltsem a közönség figyelmét, néha ki is szólok a hallgatóhoz, hogy fenn is tartsam...
néha próbálkozok persze tudatosan használni olyan eszközöket, amiket nem szoktam, pedig szeretem őket, de semmi jó nem sül ki belőle, olyan, mintha azt nem is én írtam volna.
na de akkor voltaképpen most mi bajom is van?

alvajáró

délutánonként általában három és felet. éjjel is. az összesen már hét óra, ami tulajdonképpen rengeteg, de azért jobb lenne, ha összefüggően aludnám és inkább éjjel, de csak mert azt annyira nem tolerálják, ha a suliban szeretnék, pedig kényelmesek a padok.
az a baj, hogy három és fél óra után éjjel is felkelek, zavartan, ijedten indulok iskolába, öltözni kezdek, miért van ilyen sötét, ne, még csak fél négy körül van, még van majdnem két órám, jajj, már megint...
ilyet csak akkor szoktam csinálni, ha valami nem stimmel pszichésen, de most minden a lehető legnagyobb rendben van. teljesen normális vagyok, nyugodt, egészséges, vidám, kipihent, kiegyensúlyozott, ilyesmi... nem kelek fel éjszakánként, nem kezdek el cikket írni hajnali kettőkor, eszek rendszeresen, pontosan tudom, hogy ki vagyok és mit akarok az élettől, és azt is, hogy mit akarok másoktól. nyugodt vagyok, megfontolt, összeszedett, nem bántok-sértek meg senkit akaratomon kívül (szándékosan sem), nem veszek fel egy olyan modort, ami még szerintem sem áll nekem jól, nincsenek álarcaim és önértékelési problémáim...

és minden éjjel szépet álmodok...

2008. április 22.

lol(a)

délután fél három, Labor... adott Göge, Érc, a Robot, Maf, meg egy doboz tej. meg persze a kedvenc Lola videoklipünk. és a fölöttünk lévő emeleten valami nagyon titkos és nagyon fontos. hogy mi volt a Laborban, azt el lehet képzelni, hogy mi volt a tanáriban, azt viszont talán jobb, ha nem próbálom meg.

ballag már a

állítólag holnapra nyelvtanra ballagószöveget kell írni. azért csak állítólag, mert nyelvtanon röpke két hete nem voltam és csak innen messziről követem az eseményeket... valamikor nemrég Macsnak kellett ilyet, de élesben, és már akkor azon kezdtem gondolkodni, hogy mit jelentettek az előző végzősök, meg most a másik osztály, meg milyen érzés legnagyobbnak lenni...
és jövőre nagyon fog hiányozni Durzimama, mert ha ő nem lesz, akkor ki fogja nekünk mondani, hogy fiókáim, ez nem méltó?

2008. április 21.

la Barbe bleue

este tizenegykor nem szabad mesét olvasni. franciául sem, akkor sem, ha esetleg ez a feladat. sem Flaubertet (félig magyarul), sem kékszakállút. mert a kékszakállúból úgyis az lesz, hogy ezt fogom olvasni. Bartók Béla - Balázs Béla, opera, gyönyörű.
sajnos a Perrault-féle francia eredetiben (ha lehet ezt mondani valamire, ami szájhagyomány alapján terjedt) Kékszakáll brutális gyilkos (ha jól értem, de holnap reggel kiderül) és ezt nem szeretem...

szolidaritás

Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Külön-külön szép dolog ám mindkettő. Nem tudom, ki a hibás, nem is érdekel, nem megyek bele úgy, mint Gergő. De azt tudom, hogy mennyire rossz érzés, ha az embernek tönkre akarják a feje fölül az iskoláját, vagy "csupán" egy nem várt és nem kívánt változtatást szeretnének eszközölni... Igazgatóváltás, fenntartóváltás, nesze nektek, és egy városnak máris nincs felekezetileg el nem kötelezett gimnáziuma...
Szóval sok sikert, kitartást a tatai Eötvös Gimnázium diákjainak, tanárainak!

(szépen, hivatalosan, paniadamosan holnap délután négytől a szigmedia portálon lesz majd olvasható.)

2008. április 20.

ma hajnalban valakinek eszébe jutottam, és ez (meg a valaki is) eszembe jutott ma néhányszor és olyankor mindig mosolyogtam miatta... mert jó érzés, ha gondolnak az emberre, még akkor is, ha ez egy esemesben nyilvánul meg negyed háromkor.

2008. április 19.

kakasviadal

Mindig megfogadom, hogy soha többé nem dolgozok együtt fiúkkal. Ha van egy főnök, akkor oké. De így, hogy elvileg én lennék, csak senki nem hallgat rám, így nem oké. Így gyakran érzem úgy, mintha hisztis ötéveseket kellene meggyőznöm arról, hogy a Sanyi jól tud homokvárat építeni és azért szeretem, a Pistikét meg azért, mert szép kisautót rajzol, de a homokvár meg a kisautó értékben nem különbözik. És Sanyi mérges lesz, ha Pistike belenyúl a homokvárba, még akkor is, ha egy szép zászlót szeretne felrakni rá, mert Sanyi építette a homokvárat. Nem Sanyi homokvára, de ő építette. És Pistikének nem elég érv, hogy Sanyi nem akar kipufogót rajzolni a kisautójára.
Én meg játsszam el az óvónénit, mert Sanyi is és Pistike is nekem panaszkodik.

Vámos Miklós közönségtalálkozó

Őszintének kell lennem: Vámos Miklóstól még soha egyetlen sort sem olvastam. Persze fel van írva a képzeletbeli listámra, közvetlenül Esterházy Péter mellé, de még a klasszikus alapműveltségem megszerzésén munkálkodom, a kortárs irodalmat mindig húzom-halasztom. Tudom, nem kéne.

A DUE sajtófesztiválon az ifjú újságírójelöltek sok okos dolgot kérdeztek tőle és ő nagyon jól válaszolt. Arra a kérdésre, hogy "miért nem olvas a magyar" és hogy hol is romlik el ez a dolog, az alapfokú, középfokú, illetve a felsőoktatásban, nagyjából azt a választ adta, hogy az olvasó eleve tud olvasni, esetleg nem olvas. Tehát a hibás az író, "az olvasókat nem lehet leváltani". Tehát az irodalomnak nyitni kell az olvasó felé, az írónak kapcsolatot kell teremteni/tartani az olvasóval. Nos, itt valaki rákérdezett, hogy úgy-e, mint Balla D. Károly, aki blogol. És például így is lehet, mert a blog közvetlen és webkettes és ilyenek.
Sokat beszélt arról is, hogy írás közben az olvasó nem létezik, meg hogy arról kell írni, ami fáj, meg hogy nagyon nehéz helyzetben vannak azok, akik ma irodalommal szeretnének foglalkozni. (Annyi közlési csatorna van, hogy az esély arra, hogy felfigyeljenek az emberrre, gyakorlatilag nulla, de ez már csak az én megjegyzésem).

És végezetül azt is mondta, hogy "az évek száma véges, a könyvek száma végtelen". Ami tulajdonképpen igaz, csak olyan sok jó könyv van és olyan nehéz választani...

(Bukovics Martin mondta, hogy Alternatíva, mondtam, hogy köszönöm szépen. Csak rájöttem, hogy ehhez az kéne, hogy legalább egy kicsit nyitott legyek bármilyen közéleti probléma iránt, mert most nem vagyok.)

2008. április 18.

due sajtófeszt

Persze Gergő látta a jegyzeteimet. Pofátlanság behajolni más papírja fölé és elolvasni, nagyon utálom. Vázlatot, piszkozatot, jegyzetet soha senkinek. Ez persze fokozottan igaz az "analóg postokra" (általában töri/fizikafüzet hátulja), a piszkozatolt bejegyzésekre (bizony Gergő...) és a verskezdeményekre. A félkész dolgozatokra, fogalmazásokra csak annyiban igaz, hogy a gondolatfonál gyenge és esendő, minden kis érintésre elszakad, végig kell szőni, hogy erős legyen. De nem erről akartam írni, hanem arról, hogy sajtófeszt és Gergő látta a jegyzeteimet. Persze neki úgysem tudnék újat mondani, mert ott volt.

Nap süt, kék az ég, zöld a pázsit, a Millenáris Fogadó előtt hosszú, tömött sorokban várakoznak a bemenni szándékozók. A jegyért csini kis karszalagot kapunk, irány a bejárat. Az első sokk ekkor ér minket: az átlagéletkor tizenkét év, s már halljuk is a tanítónéniket, amint 6-7 fős szerkesztőségeiket igyekeznek összeterelni.
Persze nem nyertünk. Mondjuk ez csak számomra volt már akkor is egyértelmű, amikor pályáztunk. Ádám úgy fogalmazott, hogy az újságforma újságoknak volt esélyük, na a SzIGMa nem olyan. Nem akarom bántani, mivel szegény nagyjából az én ízlésvilágomat tükrözi, de akkor sem.
(Találkoztunk viszont olyannal, aki nyert, és újsággal is, amivel. Halált megvető bátorságról tettem tanubizonyságot, mert oda mertem menni ilyen FÉL-en meg blogkommenteken keresztül való ismeretség után, persze Gergő jött velem és okosan válaszolt a kérdésekre, amikre én nem tudtam.)

Szóval első csalódásunk után jött Lola, hogy felvidítson (sikerült is, a végeredményről talán videó is készült, hála fotografőreink áldásos tevékenységének). Szövegei szépen szerelmesek és elképesztően populárisan primitívek. Tehát olyan tizenkét éves korban tökéletesek, bár van, akinek szerencsére sosincs olyan korszaka, hogy ez tetszene neki. Az énekről-zenéről nem nyilatkozom, mert művészfülem fokozottan érzékeny minden macskanyávogásszerű hangélményre.
Kiabálnék, hallja meg a világ!
A szerelem ma végre nálam járt
És forog a Föld, mert szeretem őt
Egy életen át.
Itt jegyezném meg, hogy a program összeállítói igyekeztek kitenni magukért és minden stílusnak a kedvében járni: Lolán kívül a nagyszínpadon láthattunk fejenpörgést (Break Battle), neonzöld tornacipőben tomboló rockzenekart (Nikson) és stand up comedy-t is Kovács András Péterrel, ami kifejezetten jó volt, pedig nem vagyok oda a műfajért. Pláne, hogy csak mostóta tudom, hogy mit is jelent.

A műsornak viszont azt a részét, ami miatt mentünk, tényleg élveztük. Hajós András jól beszélt, pedig őt én nem szeretem, Vámos Miklós még jobban, ő majd külön postot is kap, Till Attila és az MR2 stábja is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Till Attiláról például kiderült, hogy kocka, hogy szeret a feleségével szöszmötölni, és az is, hogy végtelen türelemmel képes válaszolni azokra a kérdésekre, amiket a hétévesek már ötödjére tesznek fel neki. Hajós András pedig egy lakatlan szigetre magával vinné a gitárját, a családját és egy repülőt, hogy elmehessen valami nyugis helyre.

Ami nem műsor, de jó, az az volt, hogy együtt voltunk és jó volt, csak MaViRére haragszom egy picit, mert képes volt azt a fényképet letörölni. Pedig nem volt vele semmi hátsó szándékom, csak aranyosak voltak.
Ami nem jó, hogy zaj volt, meleg volt, tömeg volt és fájt a fejem, de MaViRének is, úgyhogy lehetett szépen együtt szenvedni.

Ez kicsit hosszú lett, de olvashattok róla még a szigmedia portálon és Gergőnél is, képeket pedig itt találtok.

2008. április 17.

ma vonat - nincs szebb madár a fecskénél - köhögés, menjélhaza - kapucsínó, baracklé - duplalyukas - mid van neked? véleményem! - I'm a single forever - tiszacipő, pirosnarancssárga :) - nehézolvasni? jó volt. ja.
holnap vonat - nyugati - békávésztrájk - millenáris - sajtófeszt - paniadam, MaViRe, GbZ, gborz, Maf - ottalvás - hazajövés. jó lesz. nagyon.

nem, nem azért redukálom le szavakká a szép magyarfaktos mondataimat, mert azt mondták, hogy nehéz olvasni meg nehezen érthető meg komolyblog és okosblog, hanem azért, mert ez nekem most így jó. de legalább Macs megcáfolta, mert ő tényleg nagyon elvont és mégis értem...
mi az a nehéz érzelem?

2008. április 16.

szépgondolat

Mafia: igazából sok dolog van, ami miatt szomorúnak kellene lennem
Mafia: de nincs kedvem :)
Mafia: olyan, mintha szerelmes lennék
Mafia: de nem tudom, kibe :)
Cusi: ilyen a lélek Kicsim
Cusi: mindig szerelmes,
Cusi: ez már csak így van.-)
Cusi: akár van kibe, akár nincs:-)
Mafia: dehát ez butaság :)
Mafia: nem lehetek szerelmes a senkibe...
Cusi: dehogynem...
Cusi: a vágy egy másik után...
Cusi: ez a szerelem
Cusi: s majd meglátod...
Cusi: ez a sóvárgás...vágyakozás akkor sem csökken
Cusi: ha a szerelemnek tárgya lesz
Cusi: a társ véges...az érzés végtelen:-)
Cusi: és miért lenne butaság?
Cusi: szép verseket írsz...olvasol...élvezed a napot, a szelet...
Cusi: ez mind a szerelemtől:-)

a csodadoktor

Mert neki ránézésre is megy. Mert ő pontosan tudja, hogy egy egyhetes antibiotikumos kezeléstől nekem meg kell gyógyulnom. Ha ő ezt mondja, akkor így is van, az elefántos csodagyógyszer mindig hat, így én természetesen egészséges vagyok, annyira, hogy meg sem kell vizsgálnia. Csak foglalom a helyet, minek húzná ilyennel az időt, hogy legalább a számba belenéz? Mert biztosan csak szórakozásból járok orvoshoz, imádom a várótermek átható illatát, a nénik panaszait és persze nagyon szeretek pótolni is, füzeteket másolni, meg egyébként is csak lógok.
Arról ne is beszéljünk, hogy ő előre megmondta, hogy nem fognak semmit találni szemészeten és fülészeten és neurológiára akart küldeni, én ragaszkodtam ennyire ezekhez a vizsgálatokhoz. Most ő szegény ember írhatja be az eredményeket a gépbe, szereztem neki két és fél perc plusz munkát... Bennem pedig a mazochista hajlam biztosan erősebb a vágynál, hogy végre kezdjenek valamit a brutális fejfájásommal...

2008. április 15.

kész

a baj az volt, hogy azt hittem, én ezt nem tudom megírni... tévedtem...
olyan gyönyörű DÖKös véleményt írtunk, hogy talán már nem is tudunk egyes szám első személyben beszélni magunkról, mert mi így gondoljuk és így látjuk és ez a véleményünk és hűdejólmegmondjuk. de meg ám. mert jólmeglehetemondani, de csak szerintemekbe és úgygondolomokba csomagolva.
és most lehet kezdeni tanulni, mert én ezt nem akartam ma már megcsinálni, de addig nem tudtam semmire koncentrálni, amíg nem volt kész. jellemző.

2008. április 14.

miközben mentünk a buszhoz, csokitortát ettünk az esőben paniadammal... a táskámban csupa fontos dokumentum, majd el kell olvasni meg véleményezni is kell, teljesen felesleges... lyukasórán alig tanultam, mert Gergő elrontott (azt mondta valaki)... úgy a fizikaröpcsi közepén kezdtem el érezni, utána csak erősödött, hogy nekem igenis hiányzott a suli. De persze csak egy egészen picit, éppen egészséges mértékben.

P.S.: és hogy pláne minden jó legyen, ma megjöttek a pénteki DUE sajtófesztre a jegyek :)

2008. április 12.

Csak hogy gyorsan cáfoljam a felnőttet, néztem ma mesét, sokat...
Gyere gyorsan! Valami nagyon fontosat akarok mondani! Titkos verebek hozták a titkos hírt, a fantasztikus hírt, én is épphogy elcsíptem, mert nincs olyan titkos veréb, akiből én pillanatok alatt ki ne szedném a híreket! Szóval itt van az óriási, szenzációs, fantasztikus hír! Figyelj! Mindjárt te is megtudod, hogy itt a tavasz! Hallod? Itt a tavasz! Ugat a kuvasz, a gólya a kémény dugója, ébred a természet, ébredj te is! Itt a tavasz!
Na, ki tudja, hogy ki mondja és hol mondja? :)

Redesign

Én csak gyönyörködök benne, mert szép, barátságos és kakaós... Bele is kontárkodnék a css-be, de jobban teszem, ha nem nyúlok hozzá... Előszülinapi ajándék Gergőtől a megújult külső, majd kap érte holnap baracklevet :) Köszönöm neki :)

egy kis reklám

Tizenhat harsona, ráadásul egyszerre... Ugyan a darabot tizenkettőre írták, de a profik mellé azért beraktak minket is, hadd fújjuk. Tibibácsi azt mondta, hogy úgy hirdessük, hogy ilyen még nem volt a környéken, és tényleg nem volt egyébként és tényleg nagyon jó lesz. Színvonalas, remek rezes könnyűzene. Ez a jövő vasárnapi nyergesi tanári hangverseny, aminek ma volt a főpróbája, én meg végigköhögtem az egészet egy sarokban, befogott füllel meg a könyvemmel. A főpróba akkor is főpróba, onnan nem lehet hiányozni... Szóval mindenkit szeretettel várunk!

(olyan hülye szó az, hogy ágvágó, tele lesz vele az ember szája teljesen, jujj...)

2008. április 11.

Ovidius: Metamorphoses (Narcissus. Echo)

Minden városban tisztelték Aoniában
őt, ki ha kérdi a nép, sose téved, a válasza biztos.
Első lett, ki igaz szavait tanusítani tudta,
kékvizü Liriope, akit egykor görbefutású
vízzel körbeölelt Cephisos, a habja közé zárt,
s tört testére vadul. Terhes lett, s szült is a szép lány
egy fiat, ezt rögtön kedvelték akkor a nimfák,
s Narcissusnak hívta. Kiről kérdezte, megér-e
hosszu időt, vénsége korát meglátja-e majdan,
s "Hogyha magát sosem ismeri meg!", szólt erre a szent jós.
Hosszu idő telt el; hitték már: balga e jóslat;
s ím, igazolta a furcsa halál s különös szerelem-düh.
Egy évvel múlt már tizenöt Cephisos utóda,
gyermeknek lehetett s ifjúnak tartani éppúgy:
sok fiatal fiu és sok lány kívánta szerelmét.
Mégis, a nagy szépség mellett nagy dölyfe is éledt:
egy fiatal fiu és egy lány sem kapta szerelmét.
Őt, hogy hálóval remegő szarvasra vadászott,
látta a nimfa, ki nem-némán figyel egyre a szóra,
s nem tud előbb másnál szólalni, a vissz-szavu Echo.
Test volt még Echo, nem pusztán hang, de a csacska
nem használta bizony másképp, csak akár ma, a hangját:
sok szóból csak a végsőket mondhatta el ismét.
Ezt Juno rendelte, akit, hogy rajta ne kapja
férjét, míg evvel hegyi nimfák háltak a réten,
Echo föltartott okosan hosszú csevegéssel,
míg tova nem rebbentek a nimfák. Mondta ezért hát
Juno: "Nyelved, mely szivemet rászedte, ne tudjon
szólani már ezután hosszan, csak kurta időre."
Úgy tesz, amint fenyeget. Kettőzteti mindig a hangot
szózatvégen a nimfa s a szót végen veti vissza.
Hát hogy Narcissust meglátja az úttalan úton,
máris fellobban, s a nyomán szalad egyre titokban;
s hogy közelébe kerül, csak jobban gyúl a szerelme,
nem másként, valamint fáklyák végében a kénkő
hogyha parázs közelít hozzá, gyúl lángra azonnal.
Jaj, hányszor kívánt vele édes szóba eredni,
és szeliden kérlelni! Dehát természete tiltja,
hogy megkezdje a szót. De amit nem tilt: a leány vár
megkezdett hangot, hogy rá maga hangja feleljen.
Történt, hogy, szem elől vesztvén követőit az ifjú,
szólt: "Van-e itt egy, van?" S "Egy van", szólt válaszul Echo.
Ámul ez és a szemét forgatja, figyelve tekint szét,
"Jer!" harsan fel a szó ajakán: "Jer!" válaszol Echo.
Hátratekint, senkit nem lát, s "No felelj, mi okért futsz?"
kérdezi; és ugyanazt, mit mondott, hallja megintcsak.
Erre megáll, s ama válaszadó hangtól becsapatva,
"Itt egyesüljünk", szól. Nem hallott kellemesebbet
Echo még, amit újrázhat; hát szól: "Egyesüljünk."
És elhíve, amit maga mondott, lép a sürűből
nyomban elő, megölelni nyakát a remélt szeretőnek.
Az menekül, s menekülve: "Kezed vidd onnan odébb!" szól.
"Inkább meghalnék, semmint a tiéd legyek!" így szól.
Mást a leány nem mond: "A tiéd legyek!" - ennyi a válasz.
S minthogy megveti őt a fiú, megbúvik a berken,
rejti a lomb arcát, barlangban tartja lakását;
ámde szerelme, mit eldobtak, csak erősül a kíntól.
És nyomorult testét sorvasztja a fürge serény gond,
bőre is elszárad, minden testnedve a légbe
illan el. És végül csak a hangja s a csontja marad meg:
megvan a hangja ma is; kővé vált, hírlik, a csontja.
Erdőn rejtekezik, ki se jő a fenyérre, a bércre;
halljuk, ahogy szól ő; de bizony csak a hangja az élő.
Ezt a leányt, s azután a vizek meg a bércek igen sok
nimfáját, s a fiúk seregét játszotta ki folyton.
Míg egy semmibevett végül fölemelte a karját
s szólt "Ő is csak eképp epedezzék hasztalan egyre!"
És Rhamnusia ezt a jogos kérést helyeselte.
Volt egy iszaptalan és kristályos ezüstvizü forrás,
melyhez még pásztor soha, sem legelő hegyi kecske,
más nyáj sem járult, a madár s más vad se kavarta,
sem fáról bevetődött ág, zavarosra a habját.
Körben gyep zöldelt, mit a forrás nedve növesztett,
és erdő, mely a nap hevitő sugarát kirekeszti.
Itt a fiú, a vadűzéstől s lankadtan a hévtől
végre ledőlt, a hely és a patak bűvölte magához.
Szomját oltani vágy, s más szomj nő benne eközben,
míg iszik ott, a saját képét meglátja, szerelme
fellobban, s ami csak rezgő víz, testnek alítja.
Megbámulja magát, nem mozdul, az arca se rezdül,
szinte szobor: míves faragásu Paros-beli márvány.
Fekve a földön, iker-csillagra, szemére, tekint le,
Bacchus- s Phoebushoz méltó fürtjére is úgy néz;
ifjú orcáját, az ivor nyakat, és a sugáros
arcot, min rózsás fény villan, váltva fehérrel,
s mind, mi magában bámulatos, bámulja a habban.
Kába, kivánja magát, a varázs gyúl benne meg érte,
vágyakozik s vágyott, fölgyúl és gyújtja a lángot.
Hasztalanul csókkal hányszor csap a csalfa habokra.
Víz közepén meglátva nyakát, jaj, hányszor akarja
fonni be karjaival, hányszor nyúl vízbe hiába!
Mit lát, még nem tudja, de lángol azért, amit ott lát,
tévelygése, szemét rászedve, szemét tüzesíti.
Illó képek után mért nyúlsz, te szegény, te hiszékeny?
Nincs mire vágyakozol: fordulj meg s kedvesed eltűnt.
Nem más, mit szemlélsz: magad árnya, mi visszaverődik:
semmi magában e kép: idelép, ha te jössz; s ha te itt vagy,
ittmarad; és elenyész, ha te el tudsz tőle szakadni.
Éhség őt onnan, nyugalomnak vágya se vonja,
folyton az árnybetakart fű ágyán elheveredve
nézi mohó szemmel, sóváran a képet, a csalfát,
s önszeme veszti el őt; kissé fölemelkedik aztán,
és a körülfekvő ligetekhez emelve a karját,
"Erdők, hát nyomorúbb szerető", nyögi már, "van-e nálam?
Hisz tudhatjátok, ti sokak menedékhelye sokszor.
Emlékeztek-e hát, nagy időtől fogva, olyanra,
sok-sok századon át, kit ilyen szerelem tüze kínzott?
Tetszik is és látom; de akit látok s aki tetszik,
föl nem lelhetem azt: foglyul tart csalfa szerelmem.
S hogy jobban fájjon: nem választ tengerek árja
bennünket ketté, s nem utak, hegy, zárt kapu, várfal:
csöpp kicsi víz pusztán. Maga is kívánkozik énrám;
mert valahányszor csókjaimat közelítem a vízhez,
ő is, bárha hanyatt, ajakával hajlana hozzám.
Azt hiszem, érintem: szeretem, s kicsiség akadályoz.
Jőjj ki, akárki vagy is! Mért csalsz meg, mondd, te egyetlen?
Mért hátrálsz, te kivánt? Se koromtól nem menekülsz, sem
képemtől, tudom én, hisz már kedveltek a nimfák.
Még a reményem is éleszted, hisz nyájas az orcád,
hogyha karom nyújtom, magad is közelítsz a karoddal;
rádnevetek, te felém; vettem már könnyed is észre
gyakran, míg az enyém hullott; bólintsz, ha feléd én
bólintok, s szádról sejtem, hogy szép szavakat szólsz,
hogyha beszélek, azonban a szód sosem ér a fülembe.
Jól tudom: én vagyok az; látom: nem csal meg a képem;
éget az önszerelem; tűz gyújt, amit én rakok, engem.
Mit tegyek? Ő kérjen? Kérjem? S ha igen, mire kérjem?
Vágyam tárgya velem: koldussá kerget a bőség.
Bárcsak a testemtől valahogy megválni lehetne!
Új ez a vágy, hogy amit szeretünk, az messze lehessen!
Bánat rontja erőm, éltemből nem sok idő van
hátra; ki ifju vagyok, látom: kihunyóban a lángom.
Könnyen halnék meg, hisz a kínomat oldja halálom.
Bárcsak, akit szeretek, túlélne, de nem lehet ez sem:
egy lelket veszitünk ketten, mikor így lehanyatlunk."
Szólt, s valamint eszelős, sietett ugyanahhoz az archoz,
könnye zavart habokat, s miután megrezzen a víz-szín,
hull a homályba a kép. S mikor ezt meglátja enyészni,
"Merre szaladsz?" ezt mondja, "Maradj, te kegyetlen, a kedvest
jaj, sose hagyd így el; legalább hadd nézzelek, úgysem
érinthetlek meg, tápláld csak e bús lobogásom."
Húzza fölülről, míg kínlódik, félre ruháját,
meztelenült mellét márvány tenyerével erősen
verdesi, és megütött kebelén kél enyhe pirosság,
nem másképp, valamint almán, mely hószinü egyrészt,
más fele pírbaborult, vagy mint alig érve a szőlő
tarkálló fürtön bíbor színt öltve sugárzik.
Mit hogy meglátott tisztult víz új tükörében,
nem tűrhette tovább, de ahogy szétolvad a könnyű
tűzben a sárga viasz, vagy a dér korahajnalidőben,
hogyha a nap melegül, már olvad a nagy szerelemtől,
s lassanként elemészti egészen a vak szerelemláng.
Benne fehér fénnyel nincs már elegyülve pirosság,
nincs kedv, nincsen erő, mely előbb még annyira tetszett,
teste sem az már, mit szeretett hajdanta az Echo.
Mégis, amint meglátta, pedig fájt benne az emlék,
szánta nagyon, s valahányszor az ifju zokogta ki: "Ó jaj",
szörnyü keservében, maga is vele mondta, hogy: "Ó jaj!"
És mikor ez kezeit karjához verte kegyetlen,
csattogó hangját ugyanígy viszonozta szünetlen.
Végszava így zengett, hogy az ismert habba tekintett:
"Ó, jaj, hasztalanul szeretett fiu!" Szálltak e szók mind
vissza megint. "Légy boldog!" "Légy", szólt, "boldog!" az Echo.
Elbágyadt feje végül a zöld puha gyepre hanyatlott;
és az urán ámúló két szemet éjszaka zárta.
Akkor is orcáját, hogy a lenti világba leszállott,
nézte a Styx vize közt. Naias-nővérei sírtak,
hintették lenyesett hajukat testvér-tetemére;
sírt a Fa-tündér mind; jajaik viszonozta a Visszhang.
Már máglyát, remegő fáklyát, hordágyat emeltek:
s teste sehol nem volt; a helyében sárga virágot,
hószinü szirmokkal köritettet, lelnek a réten.

tény

A mai pulmonológiás, allergológiás, audiológiás csúnya nap fényontja az volt, amikor a légzésfunkciót végeztető nővérrel megállapodtunk abban, hogy a legjobb dolog a világon a kakaó.

2008 április

23. Thomas Mann: Tonio Kröger
24. Daniel Pennac: Nemkötelező olvasmány
"Nem arról van szó, hogy van-e időm olvasni, vagy nincs (időt senki sem adhat nekem), hanem hogy megajándékozom-e magam azzal a boldogsággal, hogy olvassak."
25. Bertolt Brecht: Kurázsi mama
Ha nem lenne ennyire csúnya a könyvtári kötelező borítója, már régesrég elolvastam volna... Régen olvastam már olyan könyvet, amiben ennyire jók lennének a versfordítások - Nemes Nagy Ágnes, köszönöm, gyönyörű...
26. Lackfi János: Törpe és óriás között
Gyerekversek a modern fajtából. Kicsit varródanis, de nem annyira zseniális. Van a könyvben néhány vers, ami nagyon jó, a témaválasztását és a szókincsét is szeretem, és a rajzok is nagyon szépek benne... Összességében nem tett rám annyira nagy hatást, de jókat mosolyogtam olvasás közben...
27. Béres Melinda: Semminden
Még aranyosabb, mint a Széllelbélelt mesék, szerintem érettebb is, sokkal jobban tetszett.
28. Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita (sokadszor)
29. Lázár Ervin: Egy lapát szén Nellikének
Mitől van az, hogy minden mondat lázárervines? Mintha egészen más nyelven beszélne, mint a többi ember... lázárervinül egy ilyen mondatba, mint például a "süt a nap" képes belesűrűsödni nagyjából a világ minden szomorúsága... azt, amit mond, lázárervinül mondja, utánozhatatlanul keserű lázárervinül...
30. Dürrenmatt: A fizikusok + Hemingway: Az öreg halász és a tenger

2008. április 10.

aludtam délután

persze csak hogy pihentessem a szemeimet, amikkel rendesen még mindig nem tudok olvasni, de két ctrl+ után már nincs gáz.
Az álmomban fontos szerepet játszott egy lapra rajzolt piros tehén, amit összefirkáltak... (Igazából én firkáltam össze, de ennek nincs komoly jelentősége...) Elmondtam anyunak, mondta, hogy reggel elégtek a cowparade tehenei.
Nem akarok semmilyen messzemenő következtetést levonni a dologból, az eddigi legkonkrétabban beteljesült álmom ugyanis az volt, hogy kapok 320éves kitűzőt Bejótól és kaptam is, de csak mert komoly lelki terrort alkalmaztam az ügy érdekében.
Olyan tíz éves koromig voltak olyan álmaim, amik utána szóról szóra megtörténtek, az egy durva időszak volt, de azt akkor még teljesen normálisnak tartottam, anyu is meg szokott álmodni dolgokat, akkor nekem is szabad.
Persze ha ez tényleg így van, akkor ugyancsak vigyáznom kell, hogy mit veszek belőle komolyan és mit nem... dehát azt, hogy Meggyes Tamás bokáig állt a vízben, tényleg nem tartottam fontos dolognak, erre felgyújtják...

szemészeten

A legrosszabb az volt az egészben, hogy ott volt a táskámban a lázárervin és nem tudtam olvasni. Most sem tudok. Nyerges, szemészet, pupillatágítás. Nagyon ijesztő a szemem, egy hatalmas, fekete kör az egész. Egy természetellenesen tág, mindent látó pupilla. Még jó, hogy vittem napszemüveget, napszemcsivel és árnyékban úgy ahogy elvoltam hazafelé, napon nem láttam semmit.
Még mindig homályosak a tárgyak, de már csak közel. (Billentyűzet, monitor, de tudok vakon gépelni... a hibákat majd javítom, ha látom is...) Homályos nénik jöttek velem szembe a homályos bácsikkal, az órám és a menetrend viszont egy-egy színes folt olt csupán, szóval elindultam gyalog hazafelé és sétáltam vagy három buszmegállónyit...
Mindig tökéletes volt a látásom, nem szoktam hozzá, hogy így elrontják nekem... és mi van, ha a doktorbácsi tényleg elrontotta és nem javul meg és nem fogok már rendesen látni?
Maf: a következő lépcső a 21. század lenne
Maf: de azt nem szeretem
Maf: nem tetszik :(
Maf: az az irányzat, ami felbukkan a sárvári versekben
Macs: a 21. századot meg majd megteremtjük mi szépen, az még nincsen
Maf: nagyon távol áll tőlem
Maf: jó versek
Maf: tetszenek is
Maf: de nem szeretnék ilyet írni
Macs: akkor ne írj olyat, mondom
Maf: jó, megteremtjük mi :)
Macs: én akarom hinni, hogy bennem van a 21. század, majd én megmondom, hogy mi lesz itt
Macs: hidd te is :)
Maf: hiszem :)

2008. április 9.

A Mester és Margarita

Egy könyvet másodjára, harmadjára olvasni különleges érzés... Már pontosan tudom, hogy mi fog történni, de mi van, ha mégse? Ha megváltozott valahogyan azóta, vagy ha rosszul emlékszem... Hátha van ott valami a sorok között, amit eddig észre sem vettem...
Mikor bukkan már fel Margarita? Hogy lehet eddig húzni? Kivel azonosuljon addig az ember lánya? Egész egyszerűen muszáj előrelapozni, nem érdekel Berlioz és Boszoj, nekem Margarita kell, mégpedig akkor, amikor boszorkánnyá változik... Valaki be is törte itt a könyvet, itt nyílik ki...
Jó, vissza az elejére, csak szépen sorban, türelmesen... Még négyszáz oldal van? Addig nem bírom ki, nekem már most a vége kell... Már csak négyszáz oldal van? És nem olvashatom tovább, mert kerek lesz és egész és lezárt és befejezett és vége...

2008. április 8.

megfáztam...

Tegnap a háziorvosnál másfél órát vártam... Ma az esztergomi kórházban pulmonológián és dermatológián összesen három és egynegyedet... holnap orthopédiára mentem volna, de egyszerűen nem veszik fel a telefont, így időpontom sincs, csak beutalóm, ezért szerintem holnap nem megyek sehova. Csütörtökön szemészet, pénteken allergiavizsgálat és fül-orr-gége. Tökjó. Azt különösen utálom, mert ki nem állhatom, ha a fejemben turkálnak.
Nem, semmi komoly bajom nincs (remélem), csak a szokásos éves kontroll, ami átlag kétévente jut eszembe (nem, anya eszébe) és olyankor elküld...

2008. április 7.

interview

Éppen itt volt az ideje végre összehozni szépen a Klikkes interjút a fiúkkal. Persze Ádám tényleg ígért beszámolót, de én inkább megcsinálok valamit magam, mintsem sokáig könyörögjek/várjak... (ez alól kivétel a blogom új dizájnja, mert arra hajlandó vagyok ám kitartóan várakozni, bizony, kedves g. J )
Szóval azt nem mondom, hogy szép lett-jó lett, de a kész szöveg szvsz azért megüti a mércét, a vágatlan beszélgetések pedig itt olvashatók (alulról felfele... J ).

g.: én legyek hátrébb időrendben
mert az övében hivatkozol rám
maf: ???
maf: nem, te legyél elöl, mert veled csináltam először
g.: lol
maf: és az ember felülről lefelé olvas
én igen...
g.: blogidőrend fordított
nemtűnt fel? :)
maf: dehogynem :)
de ha belépsz egy blogra először a legfölső cikket olvasod el
és a tied a legjobb
erchegyia szerint is fordítva...
le vagyok szavazva :P

2008. április 6.

milyenigaz

erchegyia: bár, azt hiszem, ha tudnál egyszer annyit aludni mint én, betelne a google szerver az álmaiddal

Lackfi János: Macska több példányban

(na, vajon kinek mutatom ezt a verset? :) )

Macska itt és macska ott,
mondd, macsek, te kis mocsok,
hány példányban létezel?
Van belőled kétezer?

Macska itt és macska ott,
előbb még tetőn futott,
most meg, mint egy sokezer
éves szobor, itt hever.

Rigót kerget, lomb zörög,
prüszköl virágok között,
ki-be ugrál ablakon,
fürge, mint egy kanmajom.

Alszik lépcsőn lefele,
legalul lóg a feje,
egy fokkal feljebb hasa,
legfelül a feneke.

Szvingel meredek tetőn,
szétcsap madáretetőn,
egyensúlyoz hanyagon
csibecsontnyi gallyakon.

Alszik bárhol bármiképp:
lavórban vagy fűben épp,
ágról lóg, mint rongybaba,
ágya illatos kuka.

Villanypóznán felfelé
gyorsabban fut, mint a fény,
szedren, szögesdrótokon
kényes lábbal átoson.

Össze-vissza keveri
alvás közben tagjait,
lába ott és farka itt,
s mindez összetartozik.

Ennivalót kunyerál,
mégis finnyás ugyebár,
dorombol vagy énekel:
egy és mégis több ezer.

tesók

Bónis: ha kisfiú lesz, akkor nekem lesz a legjobb, mert mindenem lesz. nővérem is, bátyám is, húgom is és öcsém is.

Barnabás: hmmm... akkor végképp nem fogom tudni, hogy ki mikor született...

Maf: ha lesz két rendes tesóm és négy féltesóm, akkor azt össze lehet adni és az négy tesót jelent.

találós kérdés

Ha tegnap a jobb lábam fájt és ma a bal lábam fáj, akkor holnap melyik lábam fog fájni?

/Válasz: Remélhetőleg egyik sem, mert orvoshoz megyek./

2008. április 5.

ez egy hosszú nap volt

Ti nem tudjátok, hogy Kattrin meghalt? Beszélgettek, mosolyogtok, hazamentek. Nem jut eszetekbe közben egyszer sem? Kattrint lelőtték, de a város megmenekült... ez nagy dolog, ne nézzetek rám ilyen furcsán! Nem bőgök, csak szipogok, de tényleg. Most már biztos, hogy le fogok szokni arról, hogy a buszon olvassak, csak még most az egyszer hagyjatok...

A Hajógyári-szigeten sétáltunk... a gyárnál... békés, firkás, szocreál. Nagyon rideg, nagyon beton. Nemszeretem. Sovány, vén lovat simogattam a korláton átnyúlva... hosszúkás pofáján mélán lüktetett egy ér, nem bántott, nem féltem... a hűvös csendet csak néha törte meg egy kék Trabant hangulatilag teljesen odaillő robaja...
Másztunk kerítést, játszótereztünk, vattacukroztunk, kutyát sétáltattunk, SzIGETre gondoltunk (én legalábbis nagyon), hazamentünk... a Kislányok tündérek, maradjanak csak azok... Hideg van még, de már gyermekláncfűvel díszítik magukat a kócos rétek...

Bardoval tulajdonképpen jó volt beszélgetni. Tipikusan olyan ember, akivel az ég világon soha semmiben nem fogok egyetérteni, de ez nem baj. Kaptam tőle sárvári verseket, vannak nagyon jók is közte...
Szeretnék egy olyan fát a szobám közepére, mint ami a Millenáris bejáratánál nyílik, olyan nagyvirágút... Rózsaszínt... egészen a plafonig érne és virágtündérkék zümmögnének az ágain...

2008. április 4.

Azt álmodtam, hogy nem mondhatom el senkinek, különben meghalok, sőt, még annál is rosszabb dolog történik velem... Például átkerülök egy másik dimenzióba, ahol elázik a sapkám egy hatalmas teremben, Lacibácsi nem enged be a Laborba, az Idegenek néznek minket a suli tetejéről (nekik szabad? pofátlanság...), gyöngyöket kell fűznöm egy nagy csoportban, mert akkor kedves és szeretett polgármesterünknek valamiért rosszabb lesz... ezt a gyöngyfűző foglalkozást ZM vezeti és egy csomó felnőtt zsűrizi... csak folyton szétgurultak a gyöngyök, szép átlátszóak voltak... és ingyen vehetnék bármit a csokiboltban, de nincs túrórudi... Ráadásul időről időre felbukkan az ötödikelemes kistanárunk és mondogatja, hogy "na mindegy"...
És ez még csak az a része, amit annak prezentálására álmodtam végig, hogy mi lesz velem, ha elmondom a többit!

2008. április 3.

Tonio Kröger. Hogy ki a művész és mi a művészet és mi az értelme... és ki a polgár és ki az, aki egyik sem. Hogy miről ír és hogyan írja, meg hogy pátoszok és frázisok... Forma és tartalom szerepe a versben... mi a fontosabb? a forma, vagy a tartalom? fel lehet adni az egyiket a másik miatt?
Mi kell ahhoz, hogy valaki művésszé váljon? Kell valami? (Igen, tehetség. És még?)
Szóval kellett ez most nekem, mint a virágoknak a szeretet... És ezt akár szép, kerek, egész, "magyarfaktos" mondatokban is megfogalmazhattam volna, de olyat túl sokszor kell csinálni.

A Laborban megkérdezte Lacibácsi, hogy "és mi a neve?" Mármint a notinak. Merthogy nyilván van neki. Már csak azért is, mert minden gépnek kell lennie a csatlakozáshoz, meg ilyen boszorkányos dolgokhoz, amikhez nem értek, de a szándék igazán és tényleg meg van bennem. A fiúk meg (g. és erchegyia) bizonyos határokon belül hősiesen válaszolnak butábbnál butább kérdéseimre.
Szóval a noti nőnemű... komoly, okos, de nem teljesen normális, mert a tárgyak általában hasonulnak hozzám és nagyon szeszélyesek. Ezáltal máris csökken az a ridegség, idegenség, amit a gépek árasztanak magukból. Telesugároznák vele a szobát, de nem sugározzák, mert a nyomtatón könyvek vannak, a monitoron csigák meg szívecske, a notinak meg neve van. Perpétua. Belekötni nem szabad, szerintem igazán illik hozzá.

2008. április 2.

pillanatképek

a ficereg is szép szó. legalább annyira, mint a libikóka...

tavasszal is fehérek a fák, mint télen... a tavaszi és a téli fehérség közt az a különbség, hogy a tavaszi sokkal tisztább... tavasz és tél között lesz még zöld és arany... de fehér a kezdet és fehér a vég, puha és fehér...

akkor sem vagyok hajlandó alkalmazkodni... elég sajátos életritmusom van és ezen nem igazán áll szándékomban változtatni. csak néha, egy egész kicsit. ez vonatkozik az alvásra, az étkezésre és a hazafelé virágotszedésre egyaránt.

csudaszép notim van. nem rózsaszín ugyan, de attól még szép.

nem szabad könyvtárba mennem... meg kell tiltani, ki kell engem onnan zárni és a szünetig be sem engedni... a kötelezőkön kívül megint vettem ki könyvet, mintha nem lenne épp elég olvasnivalóm így is...

ugye milyen szép ez a zene?







ha egyszer egy tanár azt mondja a diákjai előtt, hogy nem szeret tanítani, akkor abban a pillanatban megszűnik tanárnak lenni...

2008. április 1.

Prévert: L'accent grave

C'est exact, monsieur le professeur,
Je suis "où" je ne suis pas
Et, dans le fond, hein, à la réflexion,
Être "où" ne pas être
C'est peut-être aussi la question.
Ma ilyen Hamletes nap van... amikor olyan fél éve Goethével szerettem volna eredeti nyelven foglalkozni, az erőteljesen kudarcélmény volt. Valamiért mindenképpen át akartam rakni magyarra, nem fordítani persze, mert hol vagyok én ahhoz, hogy műfordítás, ahhoz kellenek még nyelvészeti meg esztétikai tanulmányok, csak magyarul megérteni. A Prévert versek viszont annyira szépek franciául, hogy inkább úgy fogadom be és hangosan olvasom... És szép, nem csak hangzásilag, hanem mert értem, még akkor is, ha nem minden szót kristálytisztán.
és aludtam, mint akit fejbevágtak, egész délután... teljesen üres fejjjel, álomtalanul, tompán, sötéten, hogy utána már világos és tiszta legyen minden... a kusza gondolatok leegyszerűsödtek, a félelmek csökkentek...
előtte, utána olvastam, meséltem (a Huginak a Semmindenből, úgy nem érzem haszontalannak a meseolvasással töltött időt :) ), mosogattam, megnéztem végre a filmet, amit már hetek óta félórás szakaszokban... (Rosencrantz és Guildenstern halott, gondolkozós-hamletozós-művészes)

Tehát jó volt. Nem is igazán tudok mit kezdeni ezzel a rámköszöntött mérhetetlen szabadsággal. Csak úgy vagyok, létezek, ennek minden másodpercét élvezem, de nem akarom kihasználni, nem akarom megtölteni tartalommal, gondolkodni sem akarok rajta, csak hagyni, hogy átperegjenek rajtam a homokszemek...
Csak szívószálat szeretnék a kakaómhoz, pöttyöket a bögrémre, gyerekeket, akiknek lehet mesélni és túrórudit venni nekik, meg szeretnék zöld tintát, persze azzal sajnos még dolgozatot sem szabad írni, lilával pláne nem, pedig azzal írok a legszebben... szeretnék könyvet találni és sétálni esőben és napsütésben, ha egyszerre, az még jobb... szeretnék lepkét fogni és 12 órát aludni...
szerelmes is szeretnék lenni.

de ha ezektől a vágyaktól eltekintünk, akkor szerintem igen, boldog vagyok.