due sajtófeszt

Persze Gergő látta a jegyzeteimet. Pofátlanság behajolni más papírja fölé és elolvasni, nagyon utálom. Vázlatot, piszkozatot, jegyzetet soha senkinek. Ez persze fokozottan igaz az "analóg postokra" (általában töri/fizikafüzet hátulja), a piszkozatolt bejegyzésekre (bizony Gergő...) és a verskezdeményekre. A félkész dolgozatokra, fogalmazásokra csak annyiban igaz, hogy a gondolatfonál gyenge és esendő, minden kis érintésre elszakad, végig kell szőni, hogy erős legyen. De nem erről akartam írni, hanem arról, hogy sajtófeszt és Gergő látta a jegyzeteimet. Persze neki úgysem tudnék újat mondani, mert ott volt.

Nap süt, kék az ég, zöld a pázsit, a Millenáris Fogadó előtt hosszú, tömött sorokban várakoznak a bemenni szándékozók. A jegyért csini kis karszalagot kapunk, irány a bejárat. Az első sokk ekkor ér minket: az átlagéletkor tizenkét év, s már halljuk is a tanítónéniket, amint 6-7 fős szerkesztőségeiket igyekeznek összeterelni.
Persze nem nyertünk. Mondjuk ez csak számomra volt már akkor is egyértelmű, amikor pályáztunk. Ádám úgy fogalmazott, hogy az újságforma újságoknak volt esélyük, na a SzIGMa nem olyan. Nem akarom bántani, mivel szegény nagyjából az én ízlésvilágomat tükrözi, de akkor sem.
(Találkoztunk viszont olyannal, aki nyert, és újsággal is, amivel. Halált megvető bátorságról tettem tanubizonyságot, mert oda mertem menni ilyen FÉL-en meg blogkommenteken keresztül való ismeretség után, persze Gergő jött velem és okosan válaszolt a kérdésekre, amikre én nem tudtam.)

Szóval első csalódásunk után jött Lola, hogy felvidítson (sikerült is, a végeredményről talán videó is készült, hála fotografőreink áldásos tevékenységének). Szövegei szépen szerelmesek és elképesztően populárisan primitívek. Tehát olyan tizenkét éves korban tökéletesek, bár van, akinek szerencsére sosincs olyan korszaka, hogy ez tetszene neki. Az énekről-zenéről nem nyilatkozom, mert művészfülem fokozottan érzékeny minden macskanyávogásszerű hangélményre.

Kiabálnék, hallja meg a világ!
A szerelem ma végre nálam járt
És forog a Föld, mert szeretem őt
Egy életen át.

Itt jegyezném meg, hogy a program összeállítói igyekeztek kitenni magukért és minden stílusnak a kedvében járni: Lolán kívül a nagyszínpadon láthattunk fejenpörgést (Break Battle), neonzöld tornacipőben tomboló rockzenekart (Nikson) és stand up comedy-t is Kovács András Péterrel, ami kifejezetten jó volt, pedig nem vagyok oda a műfajért. Pláne, hogy csak mostóta tudom, hogy mit is jelent.

A műsornak viszont azt a részét, ami miatt mentünk, tényleg élveztük. Hajós András jól beszélt, pedig őt én nem szeretem, Vámos Miklós még jobban, ő majd külön postot is kap, Till Attila és az MR2 stábja is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Till Attiláról például kiderült, hogy kocka, hogy szeret a feleségével szöszmötölni, és az is, hogy végtelen türelemmel képes válaszolni azokra a kérdésekre, amiket a hétévesek már ötödjére tesznek fel neki. Hajós András pedig egy lakatlan szigetre magával vinné a gitárját, a családját és egy repülőt, hogy elmehessen valami nyugis helyre.

Ami nem műsor, de jó, az az volt, hogy együtt voltunk és jó volt, csak MaViRére haragszom egy picit, mert képes volt azt a fényképet letörölni. Pedig nem volt vele semmi hátsó szándékom, csak aranyosak voltak.
Ami nem jó, hogy zaj volt, meleg volt, tömeg volt és fájt a fejem, de MaViRének is, úgyhogy lehetett szépen együtt szenvedni.

Ez kicsit hosszú lett, de olvashattok róla még a szigmedia portálon és Gergőnél is, képeket pedig itt találtok.