Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2009
ma, mármint ugye már tegnap, találkoztam Fehérváron egy naplós nyelvtanossal. csak úgy, spontán. (végre valaki, aki nem fél elküldeni nekem a 29 oldalát, most meg én félek, hogy milyen csúcsszuper lesz, el sem merem olvasni.) meg a Rajzoslánnyal is egy picit, hogy összefutottunk, meg Bardo, akivel lehet vitatkozni, meg még két fiú, akiket nem ismertem.

most meg megnéztünk Maccsal egy marionettbábus filmet (Zsinóron), és a nemalvást szokásunkhoz híven közös néma olvasással koronázzuk meg.
A kikapás

Itt egy madár.
Ott egy vár.
Kikapott a kismadár.
Értelmezze H.V. (8 éves), fiatal szerző művét a tartalom és gondolatvezetés szempontjából!
annyira hideg van a balassatornatermében, hogy ma nem csináltam meg azokat a gyakorlatokat, vagy legalábbis nem rendesen, ahol valamelyik végtagom véletlenül lelógott volna a büdös matracról a mocskos és fagyos földre. és nem csak én, mások sem. és akkor mondhatja Feribácsi, hogy nem is hideg, de ő nem pólóban és mezítláb van, hanem rendesen felöltözve. úgy tűnik, egyáltalán nincs fűtés.
mindig megfogadom, hogy nem érdekel, ha igazolatlant kapok, én oda nem megyek többet. ennél még az erzsébet alagsorában is jobb volt, amikor át kellett mászni a felújítós állványok alatt, meg mindig minden penészes volt, mert beázott.
Na, lenyomták ott Bruckner Szigfridet egy székbe.
– Jaj! – rikoltott Bruckner Szigfrid.
– Ne ijesztgessen! – mondta neki megrovóan dr. Zirzurr, és megindult felé a fúróval.
– Kitátani! – mondta, és zirzurr, már berregett is valami, csörrent is valami, nyekkent is valami, nyikkant is valami, zuttyant is valami, pottyant is valami, kottyant is valami… És ekkor azt mondta dr. Zirzurr: – Nna!
– Én, drága doktor úr – szólt ekkor közbe Bruckner Szigfrid –, rettenetesen ordítani fogok.
– És ha szabad érdeklődnöm, miért? – kérdezte dr. Zirzurr.
– Ha fúrni tetszik.
– Kifúrva – mondta büszkén dr. Zirzurr.
– Ha tömni tetszik.
– Betömve – sugárzott dr. Zirzurr.
– Kész?
– Kész.Ez ma éppen így játszódott le, azzal az eltéréssel, hogy a doktorúr nagyon aranyos volt, én meg egyelőre csak próbatömést kaptam, meg dicséretet, hogy azon az egy szörnyűséges lyukon kívül szépek a fogaim.
tudtam, hogy ez lesz. kitört rajtam a méltán hírhedt OKTV utáni depresszió. valaki adjon valami feladatot, amivel lekötöm magam a nap 24 órájában, ahelyett, hogy azon rágódnék, hogy mi van, ha megbuktam a nyelvvizsgán (semmi. újracsinálom.), vagy mi van, ha nem jutok be a döntőbe (nem merek belegondolni).
a szavakban azt utálom, hogy ha sokat mondogatjuk őket, elvész a jelentésük, és csak értelmetlen, furcsa betűhalmazokká válnak, amiket aztán nehéz visszahámozni.
tudod Bruckner Szigfrid, én igazán nem tudom, hogy történhetett. csak egy icikepicike lukacska, lik, sőt, liki-luki volt, hogy észre sem veszi az ember, mert hát miért is lyukadna, ha napi kétszer, ha magas a fluoridtartalom, meg fehérítős, meg lepedékeltávolítós, meg propoliszos, meg fogszuvatlanítós, meg megvédős, (mosson fogat amodenttel, az én fogam is attól ment el), ha csoki után is, és édes löttyöket sem igazán, suliba is mindig ásványvizet, csak mostanában rengeteg finom bodzaszörpöt, meg a csokifogyasztás is megközelítette a gombócartúri méreteket, szóval jó, persze, előfordul, bár már kiskorom óta nem, nem is emlékszem, mikor kellett fúrni-faragni-tömni utoljára, szóval még csak picike, de egyre nagyobb lesz, és akkor már bizsereg is, és ha harsonázok, akkor berezonál, és akkor auuu van meg jajjj, meg telefon, hogy tanár úr, így igazán nem mehetek órára, szerencsére megérti, hogy berezonál és auuu, mert neki is, de neki muszáj, mert ő tanár, szóval drága Bruckner Szigfrid, m…
fél négykor mentem ma aludni. mondjuk akkor gondoltam, hogy már minek, de kicsit fájt a hátam meg a szemem, ezért lefeküdtem, és azt álmodtam, hogy mindig elcsúszik a lábjegyzet, és újra és újra és újra elcsúszik, és amikor anyu felkeltett fél hétkor, azt mondtam, hogy jó, mindjárt kelek, csak ezt a kicsit még a helyére kell raknom. eszméletlenül nyomasztó még éjjel is a világoskék-fehér word képernyőt bámulni.

de most már kész. változtathatatlan. vége. (remélem, csak március ötödikéig. őszintén remélem.)

ma meg olyan volt a suliban, hogy jött hozzánk az Eck képviselő (igen, ő, aki pl. Sitku ellen is, meg az esti ellen is szavazott, meg ilyesmi), és mondta, hogy "látszik még a fény az alagút végén". köszönjük Freud.
az a rossz abban, ha az embernek öccsei (is) vannak, hogy a fiúk általában nem olyan szorgalmasak, mint a lányok, hajlamosak úgy ellinkelni a dolgokat, mondjuk hogy ne ötös átlag legyen, hanem négyegészöt vagy négyegészhat, és akkor a félévinél azt mondja anya, hogy ahány tárgyból javítotok, annyi süti a pingvinben, mint tavaly, vagy azt, hogy ahány tizedes javítás az átlagban, annyi ezres év végén, nekem meg ennél már csak rosszabb lehet.
(arról nem is beszélve, hogy engem sosem akart senki így motiválni, nekem épp elég erős a motivációm magától is, nekem azt kéne mondani, hogy annyi sütit kapsz, ahány százalékot rontasz, vagy kapsz sütit, ha nem tanulsz feleslegesen hajnali háromig, vagy ilyesmi.)
mielőtt aktívan bevertem volna a fejem a falba, mert
a) hosszú évek alatt is képtelen voltam megtanulni, hogy bioszból akkor írunk pótlót, ha be vannak írva a jegyek a naplóba b) valamiért azt gondoltam, hogy törifakton még le nem adott anyagból dogát fogunk írni, ami alapjában hülyeség, de így ismétlésnél bizonytalan vagyok abban, mit vettünk már újra át szóval mielőtt ilyen értelmetlen és buta dolgokat csinálnék, a) eszem fincsi túrógombócot (Gombóc Géza a nevem, nem kap be engem senki sem, tejföl cukor piha fujj, fürgébb vagyok, mint a nyúl. melyik mese?) b) pótlom az éjszaka kimaradt néhány órai alvást c) meggyőzöm magam, hogy ezt az anyagot pár héten belül úgyis meg kell tanulni így éjszaka, szóval tökmindegy, mikor állok neki. szépen ki is jegyzeteltem, csak azt kell majd átolvasni.
mivel úgy este tudatosult bennem, hogy végülis holnap, ami már ma, szóval írunk tézét törifakton, ugyan csak nagyjából tudom, hogy miből, de az a nagyjából is rengeteg oldal. ami persze, hogy ismert anyag, mert fakt, szóval ismétlünk, de olyan, mintha teljesen ismeretlen lenne. meg bioszból sem voltam pénteken, amikor tézé, persze a nyelvvizsgások egyébkéntsem írták meg, tehát ugye pótolni kell mindenkinek, és szerintem a mai nap éppen megfelelő arra, hogy a hangya holdra szálljon egy csini bioszdogára. most azt magyarázom magamnak, hogy egy sima vizsgaidőszak ennél sokkal durvább az egyetemen, meg nem káros a sok csoki, viszont a hátfájós, szemkiégős, aludniakarós felem meg azt mondja, hogy hülye vagy Maf, ha ma még kinyitod a bioszt.
még jó, hogy ez a felem simán elhallgat, ha egy kis csokival betömöm a száját, vagy ha azt mondom neki, hogy látod, nem is a tanulás miatt vagyok fenn, megy közben szépen a notin a rendszertelepítés. (remélem, hogy mindjárt mondhatom ezt neki.)
erchegyia: és az educatio-t is kihagytad
nem vagy te normális :(
az OKTV-vel nem mész semmire a továbbiakban, csak szórakozás
- és mit csinálsz, ha ennek vége lesz?
- elolvasom az Ottlikot. - na jó, de utána? - az otthonavilágvégént. - nem így értem... - ezen még nem gondolkoztam... utána időpontok vannak, hogy február 13, március 5, április 11. meg még jónéhány.
utána filmek lesznek meg könyvek meg szabadság, barátok és bulizni járás (még a lestouffeskretiennest is kihagytam, azért remélem, jönnek magyarországra még idén, viszonylag gyakran járnak, úgy tűnik), meg persze a nagy hajtás év végéig, hogy zseniálisan csúcsszuper legyen minden érettségim, főleg a magyar.
át kéne írnom az iwiw adatlapomat, mondjuk így: ezt csinálom, amikor dolgozom: tanulok ezt csinálom, amikor nem dolgozom: akkor is tanulok
annyira végtelenül borzasztó, hogy két egymás melletti szobában dolgozunk mindketten a saját laptopunkon. nem elég jó így ez a világ.
ma valaki más olvasta azt a naplót, ami még kellett volna nekem öt percre. kísérteties. ennek következtében mindenkiben oktv-st láttam, aki előtt nagy könyvkupac volt.
aztán vettünk pulcsit meg pingpongütőt, szuper, ha befejezem holnapig, játszhatunk délelőtt.
a nyolckerben süt a nap, az egész város fölött süt, látszik innen a padlásszobából, mert mi vagyunk a legmagasabb ház legfelső emeletén a környéken, itt mindig besüt a nap az ablakon, ha véletlenül. mindig szerettem a hetedik emeleteket.
hét és fél óra. kevés, mert a könyvtár 10 órán át nyitva van. de hideg is volt nagyon, meg el is tévedtem, amíg az alterfiú angolórát tartott a büfében. találtam egy eddig ismeretlen folyosót, meg termet meg lépcsőt, majdnem olyan klassz volt, mint amikor múltkor átmentünk a bölcseleti olvasóba a kastélyba. ráadásul a hét és fél órában is voltak mélypontok, mondjuk amikor a szlengszótárat olvastuk, vagy azt a könyvet, ami arról szól, hogy a magyar nyelv egymillió éves, vagy az 1001 könyvet, amit mindenképp el kell olvasnod mielőtt meghalsz. bakancskönyvlista.
és amikor végre bezárt, és jöttünk kifelé, akkor rájöttem, hogy nem tudok beszélni, mert semmit nem ittam egész nap, de úgy, hogy egy kortyot se, egyébként sem szoktam sokat (fél liter max.), na de az, hogy semmit, az durva. mondjuk enni se sokat, reggel puding, aztán fél túrósbatyu, aztán lúdláb a büfében, és ennyi. most főzünk vacsit, juhhé :)

aztán vártunk a buszra, kocsi. wien, austria? visszaküldtük a körútra, ott csak lesz ma…
tudom, hogy hajnali háromnegyed kettő van.
tudom, hogy holnap kora reggel felkelek, és már nyitásra a szabóervinben leszek, és lesz helyem is, hiába van vadulvizsgaidőszak.
de.
egyrészt annyi csokit ettem ma, hogy lecsaphatatlanul pörgök, próbáltam aludni, nem ment.
másrészt annyira nyomasztott az a másfélhónapos mocsok, ami a szobámban van, hogy képtelen voltam akár megmoccanni is egész nap, csak ültem és vártam, hogy rend legyen, mert így nem lehet írni, tanulni sem lehet, aludni sem lehet. nem jött be.
szóval akkor fel kellett kelni, könyvek, papírok, cédék, ruhák. por.
és hiába van ennyi pasi, hogy megszámlálni sem lehet, hogy nekem is van apukám, a Kicsinek is van apukája, nekem is van barátom, anyunak is van barátja, itt nem lakik senki, aki szerelne nekem könyvespolcot a falra. én meg még nem akarom a fúrógépet a kezembe, vagyis akarom, de most nem, most azt akarom, hogy jöjjön egy erős-bátor-hős férfi, aki fúr négy lyukat a falba, nyom bele tiplit, rárakja a sínt, meg dob rá egy léc…

kicsi statisztika

117 látogatásom van azzal a keresőkifejezéssel, hogy nyelvtan oktv. legyen már vége. (mekkorát fog akkor zuhanni a látogatottságom!)
meg keresnek olyanokat is, hogy
69 eyes budapest
kell ott fenn egy ország dalszöveg
tisztesség
érettségi pontkalkulátor
10 dolog, amit utálok benned
narancsos kacsa receptje (nem érdekel)
hajnalpír bundácska
maurice blanchot: a napló és az elbeszélés (köszi, megnézem holnap :P)
ambiciózus
tiramisu
túl a maszat hegyen megnéztem
aludni jó és kőből lenni még jobb
be van-e fagyva a duna (ne próbáld ki)
csigaház + istván a király
istvános szalagavató 2009
kurnász
kábítószerről rímek
mafia koncert
legszebb szerelmes szám (nekem pl. ez)
mennyország teje
nullaszor végtelen (nagyon nagyon semmi)
ovis hittan tanmenet
pizsamás tündér
spanyol érettségi feladatsorok
sósvizes gargalizálás (kegyetlen és hasznos)
találóskérdés karácsonyfáról
téli találós kérdések
tömegközlekedni vagy autózni károsabb (autózni)
álmoskönyv kutyáról

átlagosan 99,10 látogatásom van naponta, durva. a mélypont az utóbbi 30…
ha esetleg megvan az írásbelim, jelentkezek szóbelire és kötök egy sálat.
ha nincs meg, otthagyom a gimit, hozzámegyek valakihez feleségül és felnevelek 12 gyereket megtanulok ógörögül angolul.
nagyon félek attól, hogy megfulladok. nem folyamatosan persze, hanem csak néha eszembe jut - olyankor megtapogatom a táskámban a ventolint, és megnyugszom. ez az egész valahol normális, bár évek óta nem fulladtam be olyan durván, hogy kórház, de azért a lélegeztetőgép tehetett rám igen mély benyomást.
és tegnap éjjel megint kezdődött. befulladtam attól a gondolattól, hogy nem akarok befulladni. az asztma pánikbetegség, tudom. hallgattam a párnán dobogni a szívem, és eszembe jutott, hogy ha harmincat dobban, én meghalok. nem szokott ilyen az eszembe jutni. de most eszembe jutott. és harminc után nem vettem levegőt. ez néha előfordul, hogy elfelejtem, kicsit olyan vagyok, mint a szőke nő a viccben, kéne valami a fülemre, hogy mindig tudjam, hogy be-ki, mint ahogy járásnál sem árt, hogy bal-jobb, nem szeretem az ilyen monoton dolgokat, meg a szabályosságot, nekem senki ne mondja meg, hogy most levegőt kell vennem, én döntöm el, nem érdekelnek a természeti törvények, ha akarom, repülni is …
tömöm magamba az extrakakaós milkát, és keresem azt a gondolatot, ami akkor járt a fejemben, amikor bementem a katedrába lemondani a nyelvvizsgát, és ehelyett megkérdeztem, hánykor lesz és hol. mit gondoltam akkor?
egyáltalán nem készültem rá. semmit. már most tudom, hogy bőgni fogok holnap. mondjuk előtte meg utána. inkább csak utána. még jó, hogy meg lehet próbálni újra.
még mindig nem vagyok otthon.
már tényleg haza akartam menni, mondjuk tegnap, de akkor még nem volt kész a sztori. aztán ma reggel hirtelen kész lett, akkor megvettem a 200 kilométeres jegyet vonatra, felszálltam, átszálltam. síntörés. pont akkor indult a nyugatiból a csatlakozásom, amikor zuglóba értünk. zuglóban leszálltam, piros hetes, még sosem jártam arra. ma már semmiképp nem ülök vonatra, tuti lerobbanna.
viszont az aksim ma megmutatta, mit tud, kecskeméttől pestig simán írhattam.
az durva, hogy minden reggel megnézem az OKTV dolgozatom, hogy nem fejezte-e be magát véletlenül éjjel?
ma a történetgyártásos résszel ismerkedtem olyan hét és fél órán keresztül, szünet nélkül, folyamatosan. hogy A történet meg B történet. meg karakterek. meg sztori. meg ilyesmi.
és kezdem elhinni, hogy igaz. persze elég valószínűtlen még mindig, hogy mitkeresekénitt, meg megtudomecsinálni. de egészbiztosan. jó lesz.
sosem gondoltam, hogy egyszer innen is blogolok majd, a százötvenévesből, a hosszúgerendás-vastagfalasból. lopott wifivel.
egyébként már késő van, de még naplózni kellene egy picit, de az nem jó, mert akkor holnap sem fogok tudni érdemben hozzászólni a mindenféléhez. az a klassz egyébként, hogy mindig mindenki sokat beszél a könyvkiadásról, és annál nincs jobb, mint a legeslegeslegapróbb részletekig mindent tudni arról, hogy hogy készül A Könyv. mondjuk a papírgyártástól a történetgyártáson át a könyvesboltokig. szerintem már tudom is. kivéve a történetgyártást, az még kérdéses, de izgi.
és egy egészen kicsit félek a holnap miatt, nem leszek kreatív, nem fogok tudni hozzászólni, teljesen értelmetlen lemennem, csak nézni fogok bután. és látják majd, hogy nem lehet engem még felnőttszámba venni, meg együtt dolgozni velem.
a könyvtárban mindig rájövök, hogy miért lehet ott annyira kiemelkedően jól tanulni, és mindig elfelejtem, mire hazaérek. most nem felejtettem el. a könyvtárban nincs internet.
zárás után pedig irány a westend, mivel mindkettőnket valami különös őrület kerítette hatalmába: pingpongozni akarunk, lehetőleg most és azonnal. nem lehet a westendben pingpongütőt kapni. meg csini pulcsit sem fiúknak, meg szuper, kényelmes válltáskát se, amibe belefér a nagy, sárga mappám. a westend nagyon rossz hely, pfujj. (de hogy ne érezzük teljesen eredménytelennek az ott eltöltött teljesen felesleges időt, vettünk patkánykaját.)
akárhányszor láttam a derhimmelüberberlint, mindig a könyvtár tetszett benne a legjobban, (meg az, ahol hintázik a lány angyalszárnyakkal). de azt hittem, hogy ilyen könyvtár igazából nincs is, csak a film kedvéért találták ki, hogy hatalmas, tele van emberekkel, és nincsenek zárt ajtók, mégis csak csöndben morajlik benne a tudás...
tegnap úgy ültem a negyediken az ablaknál az alfölddel meg a notimmal, hogy éppen leláttam az alterfiúra, aki még lent volt a büfében a barátaival. jó volt úgy tanulni, hogy tudom, hogy teljesen száz százalékig saját döntésem az, hogy fent ülök a negyediken és olvasok, ha akarnék, csinálhatnék mást is, mondjuk lent lehetnék az alterfiúval, de nem akarok, hanem írni akarok.
most is saját döntés, hogy nem az eltén lopom a napot, hanem itt a hetediken. (de már nem sokáig.)
aludni akarok. de az nem úgy megy, hogy lefekszem és alszom, mert hogy még csak ilyen kevés oldalnál tartok, és a Lány, aki szabadidejében OKTV dolgozatot ír már biztos sokkal előrébb van. azt hittem pedig, hogy jó hatással lesz rám, ha kiderül, hogy nem vagyok egyedül (tudtam persze, de nem hittem el), de csak megijeszt, még éjfélkor is olvasok és írok és nem akarok elte btk nyílt napra menni, mert addig sem lehetek a könyvtárban, és ugye minden perc fontos, de a nyílt napon kint lesz Bardo, akivel mégiscsak múlt télen találkoztam utoljára, meg illene már vele összefutni, el kell beszélgetni az irodalom jelenéről és jövőjéről, meg ilyesmiről.
szóval hétvégére már pontosan kidolgozott időbeosztásom és munkatervem van, persze linkeskedek megint, most úgy néz ki, mégis lejutok kécskére, ami azért elég fontos. ez hétfő, de tanulni ott is lehet, meg a vonaton is. csütörtökön nyelvvizsga. akár magyarozok, akár franciázok kedden-szerdán, akár itt, akár az alterfiúval, elképesztően rosszul fo…
kéjes élvezettel szemlélem a muszájkampányt. (két link a szóban!) pedig könnyű, mert bociszáj.
alterfiú: bocs, hogy vitatkozom egy verssel
a versek olyanok, mint az őrültek, nem lehet velük

gépsárkány (daktiluszos)

nagyon ráértem ilyesmire. (nem.) meg simán is megy, az ember a daktilust csak úgy kirázza a kisujjából. (nem.) szerintem sokkal jobb. (igen.) most egyébként klasszicizálódom, nem tudom, látszik-e, újraírom a régieket, ráadásul antikos versmértékben. (remélem, nem bicsaklik meg sehol, hallás alapján jó, nem írtam le a verslábakat, lustulok. meg persze élvezem, hogy megy anélkül is. a szénszemü meg nem érdekel, belefér a költői szabadságba, vagy ilyesmi.)
zümmög a kattog a csattog a járgány
benne szelídül a bádogsárkány
bár szabadulna, de nem mehet el
vaskerekekkel nem menetel
orrlyuka kémény, háta poros
fémfoga negyven cápa-soros
menne, rohanna, de nem teheti
válla legörnyed a sárga kocsi
terhe alatt, de kibírja a drága
gőzöl a lelke kazánba bezárva
szénszemü vastáltos kalauz
őrzi a vágtát míg hazahúz
tartozom még egy történettel. a szalagavatóssal. de azt inkább úgy, ahogy erchegyiának meséltem pár napja, logot másolva be. egyébként a szalagavató jó volt, élveztem, meg el is érzékenyültem, bőgtem is picit, főleg SP beszéde alatt, aztán bankett, az is jó volt (mert SP táncolt minden lánnyal).
anyu berakja a kocsiba a barnabást, elindulnak
hogy kimennek a feriért a vonathoz
és aztán jönnek a szalagavatóra
apu meg a nagyi is pestről jönnek
de másik vonattal
és gyalog mennek
anyu meg a barnabás tévedésből kiment kertvárosba a vonathoz
és várták húsz percig a ferit
mire leesett nekik, hogy esztergomba kell menni
akkor elindultak onnan
de még a párás ablakon keresztül láttak egy nénit, aki olyan volt, mintha a nagyi lenne
de a nagyi akkor már elvileg ott volt a szalagavatón, tehát nem fordultak vissza érte
oké, mennek esztergomba, felveszik a ferit
akkor a barnabást már nagyon hívogatja valami ismeretlen szám, de lerakja folyton
egyszer barni elcsípi, felveszi
hosszas hallózás után kiderül
hogy a nagyi …
azt nem is igazán mertem leírni eddig, hogy ma éjjel megint majdnem elindultam hajnali fél négykor iskolába. még szerencse, hogy most eleve egy órával korábbra állítottam a képzeletbeli órám is, hogy még reggel megcsinálom a francia kiselőadást, és fel is keltem fél négykor, fogat mostam, akartam öltözni, meg elővettem a franciát, de aztán rájöttem, hogy valami nem oké, eldőltem és aludtam tovább.
többen javasolják, hogy csinálhatnám úgy is, ahogy szokták az emberek, hogy lefekszenek és alszanak reggelig, kicsit unalmas persze minden nap ugyanúgy, éjszakai kalandok nélkül, nem így két és fél órás szakaszokban, mint én. (van, ahol végig tudom aludni az éjszakát simán, az biztos azért van, mert ott a hetediken, talán a magasság miatt lehet. orvosilag fel kéne íratni receptre az alterfiúval alvást.)

5 hónap

rengeteg.
és rengeteg az elvesztegetett idő is, amikor nem egymással.
(örök maradás fausti pillanat
fényéve már hogy nem láttalak)
Macs üzenete (23:34):
tényleg van ilyen, hogy nőirodalom?
Mafia üzenete (23:34):
van hát
Macs üzenete (23:34):
nemááár
Macs üzenete (23:35):
én nem akarok a nőirodalomhoz tartozni
Macs üzenete (23:37):
ez nem sport, ahol a nők gyengébb fizikumubbúak...
igazából nagyon jó volt. hazafelé pedig a radetzky ment a fejemben, és arra lépkedtem, aztán hirtelen halász judit lett belőle, aztán 100 folk celsius, mert különben nem jutottam volna haza, ha nincs ott a fejemben, hogy bal-jobb-bal. hosszú egy kétórás koncert. (viszont most február közepéig szünet lesz, ami plusz két és fél szabad óra hetente.)

az az ijesztő, hogy érdekel, amivel foglalkozom, sőt, szeretnék sokkal jobban érteni hozzá. pedig minden racionális érv szerint hagynom kellene az OKTV-t, és inkább készülni a franciára.
most csak így gyorsan, hogy irodalomháznak olvastam ma az irodaházat, de nem csoda, mert a szabó zoltános stílustörténetből néztem éppen fel. izgalmas ám, olyanokat ír, hogy a reneszánsz az igazi klasszicizmus.
meg láttam ma egymás mellett mindhárom gyönyörű hugicám csíkos sapkában, meg a Beskóbabát is kivigyorogni az autósülésről. különleges nap ám a mai, találkoztam mind a hat tesómmal (persze nem egyszerre, olyan még nem volt).
most meg mégsem mosok hajat koncert előtt, nincs időm az ilyesmire, csak átöltözni pepitába. nagy dolog ám az újévi koncert, egész évben igazából ez lebeg lelki szemeink előtt (ha nincs külföldi út, de szinte évente megyünk), na meg ezerötszáz a beugró, nem semmi pénz. viszont legalább szép lesz, táncolnak a mazsisok meg a formációsok is.
annyit olvastam ma a naplókról, hogy el is ment a kedvem attól, hogy most beszámoljak a tegnapról meg a máról meg az érzéseimről ehhez az introspektív műfajhoz szükséges intimitással. egyébként egy cikk volt, ami a napló meg a nyelv kapcsolatáról szólt, de ebben többször felbukkant a prozopopeia kifejezés, amiről mostanáig nem tudom, mit is jelent pontosan.

viszont találtam nagyon jó idézetet az elejére, de nem lövöm itt le, mert még elolvassa más OKTV-s, mondjuk aki ma a szabóervinben 93-as meg a 91-es tematikus naplós különszámokat olvasta helyettem.
odakint mínusz tizenkét fok van, idebent viszont van tűzforró tea, mézes. meg van fekete harisnya, meg barna, meg szürke, de egyértelműen a rózsaszín a legjobb. és most a gondolataim rendet raknak maguk között, ezért nem akarnak írni, nekem meg a szobámban kéne, legalább annyira, hogy egy kupac könyv meg egy kupac ruha közé beférjen este az alterfiú is. az ágyamat például már napok óta csak rávetődve lehet megközelíteni.

holnap avatunk szalagot, és lesz rajtunk, és mindenki látni fogja, hogy végzősök vagyunk, meg egyébként hogy istvánosok is. szeretnék már pont egy nappal öregebb lenni, és örülni az osztályommal a kórházpincében annak, hogy végevégevégevége.

oktv

maf: kellene nekem
egy olyan blogbejegyzés
amit valaki arról ír, hogy miért ír naplót
blogot
és legyen ez mondjuk egy bekezdésnyi
és elég szép
erchegyia: írd meg :Pegyébként sok a világban a furcsa dolog és a szoros határidő.
én vagyok az, aki még márciusban is boldogan felkiált akár óra közepén is, hogy esikahó, és aztán odakint, amikor mindenki fázósan veszi fel a sapkát, akkor ő a lehető legjobban érzi magát, mert az arcokat, orrokat, füleket pirosra csípi a fagy, és mert pici fehér pöttyökkel lesz tele a sok szomorú színű kabát, és a járda is fehér lesz, meg az autók teteje, (meg a bordikutyának az orra hegye). most egyébként szokatlan, hogy máris itthon vagyok, de nem baj, mert úgyis megyek még el, extrahosszú zenekari próbát tartunk ma minden bizonnyal a vasárnapi koncert miatt, holnap meg legalább este nyolcig bent leszünk megint az osztállyal. jó lesz már végre túl lenni a szalagavatón. szép lesz azért, szépek leszünk.
az ember nyakán ott van a szalagavató (a nagy összeveszések időszakában járunk), a nyelvvizsga (igazán reménytelen), az ottlik (legalább már megvan a könyv), de mégis fontosabb, hogy mit írjak a bevezetőbe ahelyett, hogy "az embernek természetétől fogva szüksége van a vallomásra", mert ezt Foucault cáfolja, meg az a maradék negyven oldal is fontos a szendrey júliából, pedig úgy érzem, hogy egy sort se többet ezekből a nagy szavakból (szántó juditról meg mikszáthnéról már nem is beszélve), meg valamikor a szabóervinbe is kellene a szakirodalom miatt még, meg fontos az is, hogy szépen válaszoljak paniadam maratoni (2026 szavas) levelére, meg persze azon is kell pörögni, hogy tiszakécskére mikor, mert azért az is elég fontos, sőt. meg van még egy csomó fontos dolog.

ennek a bejegyzésnek most nem igazán volt értelme, csak utal arra, hogy zsúfolt lesz a január.
keresem azt a részét az emberi agynak, ami akkor is, amikor a test már nem akarja, a testnek már elege van, mert kizárt, hogy kimegy a hidegbe, ha már végre hazajött, hogy felveszi a nehéz pozant, ha levehette a táskát, meg egyébként is aludni szeretne, vagy telefonozni a barátjával, vagy forró fürdőt venni, szóval az agy valamelyik része ilyenkor azt mondja, hogy ne nyafogj már te liba, te akartad. az agy azon része ilyenkor átveszi az irányítást teljesen, beköti a cipőt, felhúzza a másik két pulcsit, megigazítja a sálat, fogja a kesztyűt, a sapkát, és mire az ember úgy ahogy magához tér, már kint lóbálja a harsonát a minusztízben, és mondja a lábainak, hogy bal, jobb, bal, jobb, persze nem rontaná el, de biztos, ami biztos.
az ember kiáll harminc körül a fogashoz, hogy boldog a világ, mert havazik szépen, ráadásul mindjárt jön a negyvenes tébányai, de azért még nézelődik egy kicsit, ha már ott a pékség, nem is tudja, hogy kerül be a boltba, áll megilletődötten, mert meleg van, és finomak az illatok (azt nem lehet elvárni, hogy az ember ugyanúgy lépjen be egy pékségbe, mint mondjuk egy háztartási kisgép boltba, egészen más, persze, egészen), és áll, amíg nem mondja a nő a pult mögött, hogy a csokis zsemle még meleg, mert az ember épp ezt akarja kérdezni, csak hát nem meri, mert nem az alapján szoktak választani a pékségben.
aztán megint kinn, áll az ember a fogasnál a pehely hóban, hatalmasakat harap a jó meleg csokis zsömléből, szép a világ, de azért már jöhetne a negyvenes. persze bérletet vesz mindenki, de azért jön mindjárt az a busz, még csak ötven van, nem kell idegeskedni. lassan már topognak fázósan a talpak a járdán, ismeretlen ismerősök vigyorognak össze a kapucnik alól, hogy már megint ez a tébá…
azt álmodtam, hogy nemes nagy ágnes vagyok, kint, amerikában. hogy le akarom fordíttatni a verseimet az íróösztöndíjasokkal. és álmomban mind a negyven íróösztöndíjas költő elmondta a saját nyelvén, hogy sajnáljuk ágnes, de nem tudjuk lefordítani a verseidet, mert a magyar nehéz nyelv, de ott vannak bruce angol fordításai, olvasd azokat.
és ez az álom annyira borzasztóan unalmas volt, hogy én négykor felébredtem, és drukkoltam, hogy ne aludjak vissza, mert nem tudom ezt tovább nézni.
ha legközelebb vonattal akarok hazajönni, szóljon valaki rám, hogy ne tegyem. jöhettem volna szépen az ötórási egyenessel, kicsit messze van tőlünk a busz, de még úgyis hazaérek fél hétre. de nem, nekem vonattal kell, az közelebb is van az alterfiúhoz, meg világos, meg tágas, meg kényelmes, meg tudok rajta olvasni (buszon nem tudok). kicsit lassabb, de nem nagyon.
a nyugati-rákosrendező távolságot a desiro ma több, mint negyven (40) perc alatt tette meg. negyven percet állt a vonat kikapcsolt motorral, lekapcsolt lámpákkal, fűtés nélkül a nyugatiból kifele. tulajdonképpen semmilyen magyarázatot nem kaptunk sem hangszórón, sem a kalauztól arra, hogy miért ültünk negyven percet a sötétben és hidegben, miközben mellettünk húztak el a vonatok.
aztán csak haladunk, jön a kalauz, mosolyog. kérdem, megvárja-e a csatlakozás kertvárosban (nyilván nem, de azért megkérdezem). azt mondja, fogalma sincs, lehet, hogy megkérdezi és lehet, hogy visszajön, mondjuk piliscsabánál. nem jött vissza, leszáll…
szerencsére zárva van a szabóervin. azért persze olvasni kell, félre is tettem szépen az összes karácsonyra kapott könyvemet (külön polc kéne nekik), inkább most nemesnagyágnes. egész jó, még ma végzek vele szerintem.
de azért feljöttem a városba, hogy találkozzak a rajzoslánnyal, aki élőben is legalább olyan különleges, mint a rajzai alapján. ráadásul van dorombja és didgeridooja, meg bátyja is. csupa jó dolog.

(utálom a szünetek végét, még annyi dolgom lenne, ráadásul teljesen igazságtalan, hogy egy teljes héten át otthon kellett feküdnöm, mert nem tudtam járni, felborította a tervezett programom. meg mindenféle butaságot találok ki, hogy éppen miért nem tanulok, már én is rosszul vagyok magamtól.)
reggel fél hat van, mert nekem csakazértis meg kellett írni a szonettet. utálom, hogy csak éjszaka lehet írni, és ha nehéz, akkor akár órákon át folyamatosan. mert a dokkon ehhez a vershez (amit a kedves blogolvasók nem láttak, mert nem, de most azért rá szabad kattintani, meg el is szabad olvasni) azt írta a Jónás Tamás, amikor múlandokkosította, hogy kapjon méltó formát a tartalom, akkor maradandó lesz. szonetteset, jambusosat, tíz-tizenegy szótagosat, ölelkező rímeset. és átírtam, de nem azért, mert egyetértek, és tényleg még szigorúbb keretbe kellene szorítani ezt a gondolatot, ami így is keretbe van szorítva, már maga az is keret, hogy ott van nyolc meg öt rövid sorban, hanem csak azért, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy tudok szonettet írni, ha akarok, jambusokban. ölelkező rímek nélkül, úgy is tudnék persze, de nem szeretem az ölelkező rímeket.
szerintem az eredeti jobb, az eredeti mindig jobb, de ez sem rossz. lehet skandálni. (az eredeti azért jobb, mert teljesen egyértelmű, t…
mostanáig gondolkoztam azon, mi is történt 2008-ban. pedig még blogom is van, 573 tavalyi bejegyzéssel, hogy segítsen összeszedni.
2008 az az év volt, amikor sok minden, ami eddig teljesen biztosnak tűnt, egészen bizonytalan lett. sosem volt kérdés, mit akarok kezdeni az életemmel, most meg, másfél hónappal a jelentkezési határidő előtt zavartan lapozgatom a kék könyvet, és nem tudom, hogy döntsek. 2008 az az év volt, amikor elkezdtem dolgozni, kocsma, matek, szerkesztés, talán most is van valami, persze mindig elköltöm a pénzt, megvettem például magamnak a szuper notimat, még mindig nagyon szeretem. 2008-ban pofátlanul sokat jártam bulizni, volt két fesztivál, két Kiscsillag koncert, két Sajnosbatár, a többire nem emlékszem, annyira nem lehettek jók. 2008-ban stoppoltam először, akkor aludtam először vadidegen fiúval sátorban, voltaképpen szinte folyamatosan szerelmes voltam, megszületett a hatodik kistesóm, klasszul leérettségiztem infóból. 2008-ban végig úgy éreztem, hogy rengeteg l…

2009 január

1. Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló2. Ottlik Géza: Iskola a határon

kaláka

például az ujjé(!)vi mese, meg a cinege cipője, meg az adjon az isten. kaláka. ugye szereti mindenki.

mit is olvastam

magam sem gondoltam volna, hogy ilyen szépen fogom tudni írni, hogy mit is olvastam tavaly.
75 könyv 365 nap alatt, az azt jelenti, hogy átlagosan 4,8 nap jut egy-egy könyvre, illetve 6 egész egynegyed könyvet olvasok ki havonta. ez a 75 azért ijesztően sok, nem gondoltam volna, meglepett. és így sem lehet elolvasni mindent, amit szeretne az ember, meg mindent, amit érdemes. valamiért azt gondolom, hogy csak a kellőképpen művelt, és minden téren megfelelően olvasott ember tud beilleszkedni szépen a társaságba. persze jó dolog, ha az ember akár egy pókerparti közepén is képes felállni, és gyorsan leelemezni egy novellát a fülesbaglyos bodorádámból (de csak azért, mert annyira meglepő, hogy valaki más is olvas bodor ádámot teljesen magától, ráadásul nem is magyartanár), elkápráztatva/elborzasztva ezzel az összes jelenlévő felnőttet, de minden bizonnyal vannak ennél fontosabb, meg jobb dolgok is. most nagyon okosat mondtam.

természetesen ezt a vicces szokásom folytatni szándékozom idén is.
ott van a leggyakoribb keresőkifejezések közt, hogy nyelvtan oktv, meg naplóváltozatok, sőt:naplóváltozatok klasszicizmustól napjainkig, szóval ha esetleg egy másik OKTV-s idetéved, megmutathatja magát, csak hogy tudjam, hogy nem vagyok egyedül...

egyébként sokan keresnek arra is, hogy "mi a boldogság", nekik üzenem, hogy azt nem tudja a google, valahol máshol kell megkeresni.
és most új év, új élet, most tanulni fogok, mint a kisangyal, karácsony óta csak mondogatom, hogy igen, persze, mindjárt, tegnap is mondtam az alterfiúmnak, hogy nyugodtan hagyjon egyedül, olvasnom kell a szendrey júliát, és olvasni is fogom, becsszó, ehelyett viszont hihetetlen intenzitással lektoráltam egy könyvet, amit könnyen lehet, hogy nem fognak kiadni, de azért reméljük, hogy mégis. örülnék neki, az azt jelentené, hogy attól még, hogy én olvasószerkesztek valamit, kiadhatják. meg persze sokkal jobb lenne úgy csinálni, ha tudom, hogy tuti, de mintha először be kéne fejezni ahhoz, hogy ez kiderüljön.
azt szeretem legjobban az ilyenekben, hogy sétálunk éjszaka budapesten, hogy össze tudom kötni a pontokat végre, szóval hogy nem csak (mondjuk) a kálvin van, meg a blaha, hanem létezik a világ két megálló között is. persze még rengeteg idő, amíg a nyolcadikat is úgy fogom ismerni, mint a tizenkettediket, mindig nézem a térképet a metróban, tanulom az utcaneveket, a buszok számait, már egész jól megy.

valami olyasmit csináltunk most szilveszterkor, hogy voltak az ő barátai, meg az én barátaim, meg különböző barátok lakásai, meg csokilikőr is volt, amit ő csinált, meg süti, amit igazából érzésre, mert mérleg nincs, meg habverője is csak Évinek volt, szóval ott sütöttünk. ez is furcsa egyébként, hogy nincs minden a konyhában, igazából konyha sincs, de így többet tanultam a főzésről az elmúlt kb. 4 hónapban, mint eddig összesen.

próbáltam évet értékelni, az értékelés mérlege az, hogy még sosem voltam olyan boldog, mint 2008-ban. úgy átlagosan persze, összegezve a rosszat is meg a jót is. az…