vásárlás

az ember kiáll harminc körül a fogashoz, hogy boldog a világ, mert havazik szépen, ráadásul mindjárt jön a negyvenes tébányai, de azért még nézelődik egy kicsit, ha már ott a pékség, nem is tudja, hogy kerül be a boltba, áll megilletődötten, mert meleg van, és finomak az illatok (azt nem lehet elvárni, hogy az ember ugyanúgy lépjen be egy pékségbe, mint mondjuk egy háztartási kisgép boltba, egészen más, persze, egészen), és áll, amíg nem mondja a nő a pult mögött, hogy a csokis zsemle még meleg, mert az ember épp ezt akarja kérdezni, csak hát nem meri, mert nem az alapján szoktak választani a pékségben.
aztán megint kinn, áll az ember a fogasnál a pehely hóban, hatalmasakat harap a jó meleg csokis zsömléből, szép a világ, de azért már jöhetne a negyvenes. persze bérletet vesz mindenki, de azért jön mindjárt az a busz, még csak ötven van, nem kell idegeskedni. lassan már topognak fázósan a talpak a járdán, ismeretlen ismerősök vigyorognak össze a kapucnik alól, hogy már megint ez a tébányai, de azért jó hideg van, biztos lefagyott a motor, meg a hóhelyzet is olyan, hogy nem indulhatott.
és egészkor már előkerülnek a sapkák meg a kesztyűk a táskákból, a várakozók egyre összébb, egyre összébb tömörülnek, nem baj már az sem, ha nem jön, csak ne vigyorognának annyira a többi buszok sofőrjei, ha valaki felkiabál, hogy hát a tébányai jön-e már. aztán valaki megszán minket, mondja, hogy még csak most ért vissza,fordul már, mindjárt itt van.
és csakugyan, alig harminckét perces késéssel beállít négy tizenkettőkor a három negyvenes, üdvrivalgás és tapsvihar fogadja, szálljanak fel kérem gyorsan, sietünk.