Sziget 2009 - 4. nap (hosszú, képekkel)
még egy menő bloggernek is szüksége van titkokra. a mai napban sok a titok. sok lesz. egyébként kösz, jól vagyok. ennek a titkokhoz van köze.
ma nagyon hamar kint voltam (végre), úgyhogy mehettem a FÉSZEKbe szabóervines teszteket tölteni. kaptam érte bölcsészfolyóiratot (a metaforákról szól. az egész, mind a 220 oldal!), meg olvasós matricát, kettőt is, amiket felragasztottam a bringámra. (az egyik zabhegyezős, a másik rómeóésjúliás.)
a bringával egyébként kicsit úgy vagyok, mint Ater a nyúltartással: csak közlekedni akartam, mert éjjel nem jár szentendre felé a hév, de már van első és hátsó lámpám, csengőm, bukósisakom, ismeretlen eredetű véres sebek a lábszáramon, letört körmöm (a „bicikliút” dobott egy nagyot a bringán, beleakadt az ujjam csengőbe), láthatósági mellényem, meg I [pirosbicikli] BP feliratú pólóm is. (a piros bicikli az egyébként Generál albumcím, de ezt nem tudnám, ha nem nézett volna ki a Révész Sándor olyan jól fiatalon.)
(nemröhög.)
(képek a telefonommal, a negyediken az esélyegyenlőségi karkötőm, a szigetjegyem meg a vámzáras karkötőm van.)
utána megpróbáltam megkeresni valakiket, akiket még sohasem láttam, de ez eleve halott ügy volt. szerencsére ott volt méh és csög, rajzoltunk csokiért a közös pontban, meg töltöttem önismereti tesztet is, bár franciául, úgyhogy lehet, hogy félreértettem valamit (flegmatikus? én?), kaptam még összehajthatós frízbit, meg csögéktől kortárs irodalmi naptárat. nagyon menő.
Péterfy Borinak tulajdonképpen csak két jó húzása volt. Az egyik, hogy énekelte a Bizottságtól a Szerelem című számot (de nem mondta be, hogy ez Bizottság), a másik, hogy ajánlott egy dalt Cseh Tamásnak is. amikor azt mondta, hogy mindenki, aki most nem smárol, az lúzer, az nem volt tőle olyan kellemes, meg undorító, ahogy viselkedik a színpadon, meg egyébként is. azért viszont van benne valami, hajoljbeleahajamba.
Al Di Meola a világ legjobb gitárosa. olyan koncertet adott, hogy hű. viszont sajnos az egészet végigbőgtem, mert annyira sajnáltam magam, amiért nem tudtam lerázni azt az olasz srácot (Matteo, 26), aki a számok között mindig letepert, és megpróbálta ledugni a nyelvét a torkomon. meg össze is nyalogatott, mint valami kiskutya. néha megkérdezte, hogy sírok-e (angolul), én mondtam, hogy nem, dehogy (franciául), és közben röhögtem magamon, annyira groteszk volt az egész helyzet. aztán abban maradtunk, hogy megver az apám, ha nem érek haza éjfélre, és leléptem. meg hogy találkozunk holnap háromkor ugyanott, de sajnos négy előtt tuti nem érek be. ez kicsit szemétség tőlem, de tőle meg szemétség volt, hogy összenyalogatott, és nem hagyott békén. olyan undorító volt. lehetnék kicsit határozottabb, de alapjában véve nem lett volna bajom a dologgal. de mindegy. a koncert kezdetéig viszont aranyos volt, még sosem beszélgettem senkivel sem ilyen hosszan franciául. mármint magamtól.
minden bloggernek vannak titkai, most sok minden bennem maradt, mert nincs kedve kijönni. nem akarom, hogy tudjanak rólam az emberek. nincs itt az ideje. majd egyszer.
(mondjuk amikor azt magyaráztam a közöspont sátorban csögnek, hogy haza kell mennem, mert hiányzik a blogom, az lehet, hogy tényleg furcsa volt egy kicsit. pedig csak gondolkodni akartam, de azt nem lehet mondani.)
ma nagyon hamar kint voltam (végre), úgyhogy mehettem a FÉSZEKbe szabóervines teszteket tölteni. kaptam érte bölcsészfolyóiratot (a metaforákról szól. az egész, mind a 220 oldal!), meg olvasós matricát, kettőt is, amiket felragasztottam a bringámra. (az egyik zabhegyezős, a másik rómeóésjúliás.)
a bringával egyébként kicsit úgy vagyok, mint Ater a nyúltartással: csak közlekedni akartam, mert éjjel nem jár szentendre felé a hév, de már van első és hátsó lámpám, csengőm, bukósisakom, ismeretlen eredetű véres sebek a lábszáramon, letört körmöm (a „bicikliút” dobott egy nagyot a bringán, beleakadt az ujjam csengőbe), láthatósági mellényem, meg I [pirosbicikli] BP feliratú pólóm is. (a piros bicikli az egyébként Generál albumcím, de ezt nem tudnám, ha nem nézett volna ki a Révész Sándor olyan jól fiatalon.)
(nemröhög.)
(képek a telefonommal, a negyediken az esélyegyenlőségi karkötőm, a szigetjegyem meg a vámzáras karkötőm van.)utána megpróbáltam megkeresni valakiket, akiket még sohasem láttam, de ez eleve halott ügy volt. szerencsére ott volt méh és csög, rajzoltunk csokiért a közös pontban, meg töltöttem önismereti tesztet is, bár franciául, úgyhogy lehet, hogy félreértettem valamit (flegmatikus? én?), kaptam még összehajthatós frízbit, meg csögéktől kortárs irodalmi naptárat. nagyon menő.
Péterfy Borinak tulajdonképpen csak két jó húzása volt. Az egyik, hogy énekelte a Bizottságtól a Szerelem című számot (de nem mondta be, hogy ez Bizottság), a másik, hogy ajánlott egy dalt Cseh Tamásnak is. amikor azt mondta, hogy mindenki, aki most nem smárol, az lúzer, az nem volt tőle olyan kellemes, meg undorító, ahogy viselkedik a színpadon, meg egyébként is. azért viszont van benne valami, hajoljbeleahajamba.
Al Di Meola a világ legjobb gitárosa. olyan koncertet adott, hogy hű. viszont sajnos az egészet végigbőgtem, mert annyira sajnáltam magam, amiért nem tudtam lerázni azt az olasz srácot (Matteo, 26), aki a számok között mindig letepert, és megpróbálta ledugni a nyelvét a torkomon. meg össze is nyalogatott, mint valami kiskutya. néha megkérdezte, hogy sírok-e (angolul), én mondtam, hogy nem, dehogy (franciául), és közben röhögtem magamon, annyira groteszk volt az egész helyzet. aztán abban maradtunk, hogy megver az apám, ha nem érek haza éjfélre, és leléptem. meg hogy találkozunk holnap háromkor ugyanott, de sajnos négy előtt tuti nem érek be. ez kicsit szemétség tőlem, de tőle meg szemétség volt, hogy összenyalogatott, és nem hagyott békén. olyan undorító volt. lehetnék kicsit határozottabb, de alapjában véve nem lett volna bajom a dologgal. de mindegy. a koncert kezdetéig viszont aranyos volt, még sosem beszélgettem senkivel sem ilyen hosszan franciául. mármint magamtól.
minden bloggernek vannak titkai, most sok minden bennem maradt, mert nincs kedve kijönni. nem akarom, hogy tudjanak rólam az emberek. nincs itt az ideje. majd egyszer.
(mondjuk amikor azt magyaráztam a közöspont sátorban csögnek, hogy haza kell mennem, mert hiányzik a blogom, az lehet, hogy tényleg furcsa volt egy kicsit. pedig csak gondolkodni akartam, de azt nem lehet mondani.)
Megjegyzések