Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2011
csodálatos ez a kollégium, meglett a villám, amit decemberben felejtettem fél napra a lánykonyhában, utána pedig kiragasztottam egy rendkívül kétségbeesett és szívhez szóló levelet a konyhaszekrényre (a nagypapám monogramja van ugyanis rajta, tehát nem lett volna túl szerencsés elhagyni), aztán most, amikor már majdnem feladtam a reményt (mivel a lánykonyha hónapok óta lezárva, sőt a lányszárny is hónapok óta lezárva), valaki kiragasztotta a fiúkonyhában az egyik konyhaszekrényre. ez eddig egy közepesen álmos nap volt, de mostantól egy egészen csúcsszuper nappá vált. köszönöm.
a tavasz, azok a csúnya, öreg, félszemű macskák az egyetemkertben, meg a macskás néni, és ahogy körégyűlnek és várnak.
ha minden jól megy, akkor holnapután forgathatunk egy igazi atomreaktorban! (a mai reggel klasszikusan olyan, hogy még a reggeli kávé előtt elintézek egy csomó mindent, aztán olyan másfél óra alatt elvész a cselekvési vágy, és akkor kell a kávé. de akkor nagyon.)
megette a mosógép a ruháimat! mindig tudtam, hogy egy szörnyeteg, na de most kimutatta a forgódobja fémszínét. nagyon várom a reggelt, amikor megjön a karbantartó, és megment.
van abban valami megnyugtató, amikor az ember már túl van két zéhán, gyakorlatilag nem aludt, és akkor popkult szemináriumon bekapcsol a magnó, és ilyen csodálatos dolgok történnek az emberrel. a napból másra nem nagyon emlékszem, de igazából nem bánom.
ha híres nyelvész leszek, a Magyar Grammatika (és a MG gyakorlókönyve) példamondatai keletkezési körülményeit tárom majd fel. (mondjuk ehhez pont nem nyelvésznek kell lenni.) csak túl kell élnem addig az ilyesmi feladatokat: "Szemléltesse példával az alábbi szószerkezet-szövedéket!"
két teljes órája elemzek szókapcsolatfajtákat, és a helyzet egyre reménytelenebb. (pl. annak a szókapcsolatnak sem tudom megállapítani a fajtáját, hogy egyre reménytelenebb, és nem nyugtat meg, hogy a szobatársam sem, mert ő nem reggel ír ZH-t.) azt hiszem, pihentetésképpen bemagolom a kéziratos szórványemlékeink keletkezési időpontját, helyét, íróját, másolóját, hogy hány szót (és miket) tartalmaz stb. (amikor utoljára ezzel foglalkoztam, délután, akkor majdnem megsemmisült véletlenül a könyv, amiből jegyzeteltem.)

update
a szobatársam viszont tudja a mohamedán szórványemlékek szerzőit is (Al-Dzsajháni stb.), a másik szobatársam tud oroszul, a harmadik szobatársam tud franciául, a negyedik szobatársam meg a barátjával alszik ért a biológiához, szerintem megyek és magamra borítom a kávéautomatát muszáj lesz megküzdenem ezzel a félelmetes adathalmazzal.
holnap 2 ZH, ez a nap pedig teljesen véletlenszerű volt. a szagok valamiért különösen erősek.
nemcsak értelmetlen, hanem nehezen megtanulható is. nemcsak logikátlan, hanem megjegyezhetetlen is. (a tagmondatok között ellentétesen hozzátoldó kapcsolatos viszony van.)
a 2010-es középiskolai rangsorban még benne van a SzIG (ugye a mi érettségi meg nyelvvizsgaeredményeinkkel), kicsit el is bizonytalanodtam, küldjünk-e a Szent Imrébe collegiumi tájékoztatót. meg kicsit meg is facsarodott a szívem, ahogy ez már lenni szokott.
- nem elég, hogy rossz idő van, esik az eső, még szomorúak is vagyunk.
- miért vagyunk szomorúak?
- mert esik az eső.
ja, meg annyira béna vagyok, hogy a saját lakcímemet sem tudom úgy bemondani, hogy odataláljon az ebédfutár, pedig ezt a lakcímet tudtam életemben legeslegeslegelőször. (nem gondoltam, hogy a szomszéd házzal félig közös a házszám.)
ma megsarkaltunk egy falat (Zs: "olyan izét szeretnénk venni, amit a fal szélére kell rakni, hogy ne potyogjon le, ha nekimegyünk" eladóbácsi: "??? ja, élvédőt, az van."), igazán szuperül sikerült. kicsit ront a dolgon, hogy a sarok, amire ráraktuk, egyszerűen gömbölyű (volt), és az élvédő fölötti részen továbbra is gömbölyű. de az már két méter tíz centi magasan van, az már a "nem látjuk, nem érdekel" kategóriába tartozik.

(a felújítás zenéje David Bowie, íze a füstölt sajt, hangja a csiszolópapíré, hangulata leírhatatlan. onnan tudni, hogy tavasz van, hogy beröpülnek a bogarak az erkélyajtón, hogy pulcsiban lehet hazamenni. ma egyszer rájöttem az élet igazságára, de elfelejtettem. nyomasztó érzés, de úgy tűnik, boldog vagyok.)
olyan fáradt vagyok, mint ha ezen a héten már kétszer kellett volna ötkor kelnem, és mintha ma például megjártam volna Szegedet is. a dóm amúgy kívülről gyönyörű, alig lehetett elszakadni tőle, belülről nehezen lehetne másnak nevezni, mint giccsesnek. de olyan meghatározóan giccses. pogácsa, ásványvíz, tiszapart. (és A szabadság pillangója.)
eddig azt hittem, hogy csak a lúzer pasik vágják meg magukat a borotvával.
egész éjjel disney-mesék zenéit fogom hallgatni, amíg szívok az indesignnal. (ha valaki ismeri a "hogyan tördeljünk be matematikai képleteket" trükkjét, megoszthatja velem, a google kivételesen nem segített. cserébe tudok küldeni ógörög fontot. többet is.)

amúgy ma volt az első nap, hogy nem találtam rögtön helyet a bringámnak a kampuszon.
azt találtuk ki, hogy ha végzünk, We can do it! címen lakásfelújító tanfolyamot indítunk nőknek. a plafonfestés amúgy a legjobb móka, holnap izomlázunk lesz. (a hegyen tavasz van, a városban tavasz van, az egyetemen csak félig van tavasz, jöhettem biciklivel iskolába, de a folyosókon meg a termekben olyan hideg van, mint egy jégkamrában.) szeretem a szerdát.
ma a hökösök végig kacarásztak a nevemen, amíg érvényesítették a diákom, körbeadták egymás között, és más hasonlóan hülye nevekkel példálóztak. de ez is inkább vicces volt, mint kínos. nagyon szeretem a keddet, ezt hallgattuk az egyik órán.
mikre bukkan az ember az IRISben. szegény tördelőt – szerkesztőt még az irodalomtörténész is húzza.
ilyenkor mindig eldöntöm, hogy többé senkitől nem kérek tanácsot, de hát ügyetlen kisnyuszi vagyok (vagyunk) ahhoz, hogy csak úgy a saját fejem után menve sikerüljön elérni (elérnünk), hogy lakható legyen a lakás, ahol régen nagyon szerettem volna lakni, most viszont egyre stabilabb gyűlöletet érzek iránta (a lakás, ami miatt nincs időm tanulni, és ki fognak vágni az egyetemről, de legalábbis biztos nem kapok majd annyi ösztöndíjat, hogy fizetni tudjam a villanyszámlát). legalábbis innen a Gellért-hegyről, ott ugyanis még mindig felébred bennem az itt akarok lakni, költözzünk már be érzés. most pedig kitalálom, miben mérik az áramot (kWh?), és számolni fogok, ez az egyetlen, amit tehetek.
ma véletlenül kidugtam az orrom Budáról, és kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy az én valóságom nem A Valóság. (ezzel mondjuk viszonylag gyakran szembesülök, de gyakran is kell, hogy el ne felejtsem.) lehetne az a mantrám, hogy iszonyúan szerencsés vagyok.
reggel felszálltam a buszra, amivel hét évig iskolába jártam, hogy két megállóval később leszálljak róla, de nem tudtam a megálló nevét, ezért eggyel tovább kellett vennem a jegyet. kicsiny falum, ott születtem én. (valószínűleg a sofőr az aktuális köznyelvi elnevezést ismerte, én pedig nem. a megálló rendes neve nagyon régóta változatlan, de még soha nem hallottam senkit, hogy úgy hívta volna.)
rövid időn belül már a harmadik olyan nyomdaipari terméket tördelem, amit a kutya sem fog elolvasni. ebbe beleértve a szerzőket is. nem baj, most már egészen magabiztosan kezelem az indesignt.
azért ez borzasztóan durva. vajon mikor fognak nyelvészeket kirúgni? meg az Akadémia helyesírási bizottságának a tagjait?
nemszületésnapomra kaptam egy Afanaszjev-mesegyűjteményt (iszonyú vastag, évekig elleszek vele), gyönyörű. (mondjuk úgy érzem, valahogy senki nem akarja igazán, hogy elvigyem itthonról.)
miután valahogy életben maradtam kora délutánig (viszonylag sokszor mondtam, hogy utálok mindenkit, a nyugatitól az oktogonig rossz villamosra szálltam (!),  és próbáltam eldönteni, megehetem-e a szobatársam összes fájdalomcsillapítóját, miután az enyém már elfogyott), a nap valahogy egyszerűen szuperré vált, például megnéztük az Hervé kiállítást, és remek volt, aztán hazajöttem, itthon volt kaja, egy csomót játszottunk az öcsém szülinapi ajándékával, és ráadásul csak németül voltam hajlandó megszólalni egész este (amíg el nem kezdtünk kártyázni), mert a nagyobbik öcsém érettségizik németből, a kisebbik nyolc évig tanulta, de iskolát váltott, és azóta nem, és félek, hogy teljesen elfelejti, a Hugi meg nemzetiségi iskolába jár (és meglepően sokat tud, én tuti nem tudtam ilyen jól németül negyedikesen, mármint beszélni nem beszélt, de egy csomó szónak tudta a jelentését csak úgy spontán), és a srácok minden különösebb húzódzkodás nélkül belementek a játékba. jó volt, iszonyú rég beszélt…
ellenem folyó világméretű összeesküvés. (de már kezdek kilábalni belőle.)

színházban voltunk, a Csipkerózsika a Szegedi Kortárs Balett előadásában. igazán brutális volt. (de jó.)
felszálltam a villamosra, aztán eszembe jutott, hogy nincs nálam lakáskulcs, úgyhogy leszálltam, ott eszembe jutott, hogy nem is kell, mert csak a lépcsőházba akarok bemenni, úgyhogy visszaszálltam, aztán eszembe jutott, hogy a lépcsőház ajtaját is zárjuk, úgyhogy megint leszálltam, és visszaszaladtam a koliba. ez csak öt perc, de a napom eddigi 17 óra 20 perce is pontosan ilyen. a maradék is biztosan ilyen lesz.
majdnem sikerült regisztrálnom az EON honlapján, miközben az ELMŰs számláról néztem le az adatokat. csak akkor lett gyanús, amikor a Melyik ügyfélszolgálati irodába szeretne helyet foglalni? kérdésnél Budapest nem volt, de Dorog igen. viszont az ELMŰ online ügyfélszolgálata csúcsszuper.
igen.
ez a tavaszi giccs, ez a tavaszi eső. a hajam füstös lett.
ma ugye kirándultunk (Gy20) és forgattunk, a kirándulás alatt az öcsém megevett csillebérctől disznófőig egy ételhordónyi káposztafőzeléket, a forgatásnál pedig majdnem senki nem volt hajlandó két mondatot mondani a kamerának, pedig óriási tömeg volt. (azért egy kicsit elfáradtam. meg megadtam a lakcímem egy ismeretlen angol pasinak. persze csak a kolit.) amúgy amikor már vége volt, és rakták el a transzparenseket, akkor valaki felírta az egyik táblára, hogy "Újságírók, Esztergomra figyeljetek, Meggyesre!" őszintén remélem, hogy erről van videóm is. (mindjárt kiderül, drukkoljatok.)

szolg.közl: ezt többek közt az egyik jófej szobatársam is csinálja, bizonyára nagyon szuper lesz, már most az. Nap beleírhatta volna a kérdőívébe ezt is, milyen gyakran használod reklámcélra a blogod (sajátodéra vagy máséra)?
na jó, igazából a lakásunk indián harci táborrá alakult, még jó, hogy a festék egészségbarát. (amúgy ha hazajövök a koliba, nagyon-nagyon szeretném kijavítani a csúnya gletteléseket, meg lekaparni a csúnya falakat, de azt hiszem, nem lehet.)
szolgálati közlemény: egy kedves blogger ismerősöm szeretné, ha egy csomó (személyes blogot író) blogger kitöltené ezt a kérdőívet, a szakdogájához kell. nem hosszú, én már ki is töltöttem.

nem szolgálati közleményként ma az volt, hogy lefestettük azt a falat, amiről nem kapartuk le a festéket, sajnos katasztrofálisan sikerült, a festék nagyon sok helyen feljött, úgyhogy nehéz szívvel és csukott szemmel nekiestünk a plafonnak is, sajnos ez egy megspórolhatatlan munka. mondjuk azt nagyon kaparni nem kell, jön magától. viszont a fejünk fölött vakarni a meszet valami olyan élmény, amit nem kívánok senkinek. nincs nyafi, tegnap kirándultunk, holnap kirándulunk. (meg filmet is fogunk forgatni, mindjárt kipróbálom a kamerát.)
ma végigmentem a pinty utcán. kétszer is. (a térkép szerint nem lehet, de minket nem riaszt meg a szakadék.) meg rengeteg képet csináltunk, anyu, meg az egyik öcsém, meg az egyik húgom, meg a fiú, akivel járok, meg én. (aztán felmentünk a lakásba, megállapítottuk, hogy a villanytűzhelyet valóban kitéptük véletlenül a falból, hogy hogy sikerült, az egy kicsit bonyolult, úgyhogy hidegen ettük a krumplipürét meg a sóskát.)

[anyu: ez az üvegtégla már akkor is lyukas volt, amikor mi laktunk itt!
zs: ...]
most már csak a falkaparásnak akarok élni. (de az erdő, az nagyon szép. holnap, ha nem felejtem el, viszek fényképezőt.)
tegnap megérkezett életem első villanyszámlája. azt a néhány másodperc sokkot nem kívánom senkinek, amíg rá nem jöttem, hogy ez átalány.
mint az életben szinte minden fontos dolog, a tavasz is kizárólag döntés kérdése.
úgy érzem ezen a héten, mintha folyamatosan harcolni kellene valakivel, valamiért vagy valami ellen. örülök, hogy vége lassan.

(hazamentek a szobatársaim, elmaradt a milyen napod volt? hajjaj, és még nincs vége! lassan rítusszámba menő párbeszéde.)
igazából félelmetesen megalázó, hogy egy ELTE-kollégium szobáinak újrafestéséhez az alumni-hálótól kell pénzt kuncsorogni.

(viszont milyen jó érzés látni, milyen sokaknak volt olyan fontos a koli, hogy segítsenek.)
üres lakásban, ahol még nem ismered a zajokat. és este van és egyedül. akkor az olyan félelmetes.

ez a bejegyzés nagyon hosszan szól egy nagyon hosszú növényről

nézem, hogy miért hervadozik a futónövényem (ennél jobb tűrőképességű szobanövényt nehezen lehetne nekem találni, ez viszont lazán megvan már vagy öt méter hosszú, és olyan másfél volt szeptemberben, amikor felhoztam, úgyhogy nem jellemző, hogy rosszul érezze magát), és azt kellett látnom, hogy a néni rázárta egy kis részen a szekrényajtót, amikor a legutóbb itt járt. kiszabadítottam, de ott nagyon csoffadt, és csak egy pici tartja. nem néz ki jól, remélem, még idejében észrevettem a bajt, és nem veszíti el a hosszú farkincáját. (a múltkor kb. egy hónapig lógott véletlenül a forró fűtéscsövön, mert olyan hosszú már, hogy nem tudom hova futtatni, és egy kicsit elfeketedett az a része, ami érintkezett a fűtéscsővel, egy kicsit hervadoztak a levelei, de aztán összeszedte magát. igazán nem tudom, miből van ez a növény. amúgy szerintem otthon van még ebből egy csomó, anyu mindig szokott hajtatni (?), úgyhogy ha valaki szintén olyan akaratlan növénygyilkos, mint én, de szeretne egy rendkívü…
Olyan fáradt vagyok, mintha tucatnyi sárkánnyal küzdöttem volnaaz éjjel ma. Pedig mi egy sárkány ahhoz képest, hogy nem, nem vesz el sok időt a blogom az életemből, amit hasznosabb dolgokra is fordíthatnék, vagy ahhoz képest, hogy. Na, mindegy. (Színházban is voltam.)
ma tartottam egy kiselőadást, ahol véletlenül ez volt kivetítve percekig, picit zavarba is jöttem, hogy vajon ilyen erős valóságra reflektálást szabad-e. (pedig nem is volt internet a teremben lévő gépen, úgyhogy véletlenszerűen pendrivire mentettem öt blogot az óra elején.) amúgy egyoldalnyi handoutot írtam, de a lap háromnegyedéig jutottunk csak el másfél óra alatt. többeket megrázott, hogy haletetést is lehet tenni az oldalsávba. (ez mondjuk nem valószínű, hogy releváns szövegtani szempontból.) vagy hogy valakinek a magyartanára is blogolhat. (valószínűleg ez sem.) ha mindenki őszinte volt, én voltam az egyetlen a teremben, aki blogol, de ezt azért hiszi a piszi. ez a magyar szak, tele kell lennie exhibicionista grafománokkal.
holnap (ma) véletlenül a blogomból is fogok kiselőadni. upsz.
az év egyik legjobb momentuma az amúgy rideg, ellenséges és szobanövényekkel teli Collegiumban, amikor ki kell tölteni egy kérdőívet, hogy melyik fiúnak van a legjobb felsőteste, meg ki főz a legjobban, meg ki a legtechnikásabb (meglepődnék, ha ezt a kategóriát nem a rendszergazdák nyernék, mint mindig), úgyhogy szépen végigmegyünk a kollégisták névsorán, és akkor egészen olyan, mint a filmekben szoktak lenni a kollégiumi lányszobák. (meg ahogy én is mindig képzeltem.) a valóság viszont nem jobb, nem rosszabb, csak más.
azt tanultuk tárgyalástechnikán, hogy ha az ember szeretne kicsit kinyújtózni tárgyalás előtt, de már nincs lehetőség kimenni a teremből, nyugodtan ejtse el a tollát, azért szépen, kényelmesen le lehet hajolni, és kinyújtani a vállat, a derekat. ez az ötlet nekem, hátfájósnak csodálatosnak tűnt (néha igazán szeretném megérinteni a parkettát órára várakozás közben a folyosón), úgyhogy ki is próbáltam a Fészekben, de valahogy sosem tudtam csak úgy leejteni a tollam, mindig úgy nézett ki, mintha dobnám, másrészt viszont miközben a tollam dobáltam, állandóan leejtettem a kulcsom, ami viszont borzasztóan hangosan esett. majd itthon begyakorlom. (és a szövegtan helyett mellett kivettem egy könyvet, aminek az a címe, hogy Lila Kühe leben länger, csak mert ilyen vad címe és borítója van. jaj.)
most a hatvanas években élek, szeretem a popkultúra órám.
ha a szerencse egyszer mérhetővé válik, szerintem rólam nevezzék el a legnagyobb mértékegységet. visszakaptam a pénztárcám! (mindig tartsatok egy papírt a tárcátokban a nevetekkel meg a mobilszámotokkal.) lassan már a BTK összes épületéből hívtak, hogy megtalálták.
a Morgenmuffelt, akivé reggelente válok, ma gond nélkül legyőzte az ösztöndíjértesítő sms (ilyenkor az egész szobának egyszerre pittyeg a telefonja), a kegyelemdöfést pedig a hagyj belőle reggelre csoki adta meg neki. tornacipő, napsütés, bicikli.
ma felhívtam hét színházat, hogy kölcsön tudnak-e adni egy olyan parókát, amiben lehet Liszt Ferencet imitálni (a kicsik nem tudtak, a nagyok nem akartak), aztán egy partikellékboltban vettem lemosható, sötétben világító, fehér hajfestéket (a forgatásról sajnos pont lemaradtam, mert haza kellett ugranom hajszárítóért), este meg végigültem egy lassan már szokásosnak mondható, háromórás közgyűlést. órákon is voltam amúgy.
hétfő. nem lennék a szobatársam. - jó reggelt! - … - álmosnak tűnsz. - nem vagyok álmos! - milyen volt a hétvégéd? - …
Azt hiszem, ezzel a mondattal borzasztóan idegessé lehet tenni: Iksz Ipszilon vagyok, tulajdonos.
akkor húzz egy vonalat.
imádom, ahogy a google minden platformon a PT nyári irodalmi táborait reklámozza nekem a személyre szabott hirdetések között. vajon ez akkor is működik, ha az ember nem írja bele minden második levelébe, hogy a PeopleTeam nyári irodalmi tábora?
a lakásfelújítók kicsi, de elszánt csapata hamarosan négysajtospizza-mérgezést fog kapni, mert én csak azt eszem meg, meg a gombásat, amit meg erchegyia nem eszik meg. önképzőkör-jelleggel megtanultunk glettelni (ilyenkor mindig elolvasom este a neten, hogy hogy kellett volna csinálni), lecsiszoltuk a falat, holnap kezdünk festeni. meg felragasztottam egy csempét is, ami - egészen meglepő módon - ott is maradt, ahova raktam. és ráadásként mindent tudunk a leföldelt meg a leföldeletlen konnektorok közti különbségekről. (a tükör mögött arasznyi fadarabok voltak a falban, ugyanis állítólag amikor a tükröt felszerelték, még nem találták fel a tiplit. eszemmegáll.)

mondjuk munkánkat nehezítette a megfelelő szakértelem hiánya:
- ez egy kicsit csúnya lett. na mindegy, úgyis itt lesz a könyvespolc.
- ide nem ragad ez a vacak. na mindegy, ide rakunk egy falvédőt.
- hát, ezt elszúrtam. kitalálom: oda úgyis raktok majd valamit.
- vajon a csemperagasztót a csempére vagy a falra kell kenni? mindeg…
ha akarjuk, ha nem, itt a tavasz. miért ne akarnánk. lyukas cipőmet eldobom, másikat veszek, nem döntök, nem hazudok, dolgozok. szívesen sétálok nyitott kabátban, sokat és egyedül. semmilyen racionális érvem sincs semmire.
mennyit hibázok, te úristen. és hazudok is. könnyen és sokat. meg tudom ideologizálni, bármit meg tudok. meg tudom magyarázni. el tudom venni az élét. igazából magam is elhiszem őket, mert ezek szükséghazugságok, hogy elfogadjak másképp elfogadhatatlan dolgokat. ezek a tények közti hézagokat kitöltő hazugságok. de akkor is hazugságok. sajnálom sajnálom sajnálom. nem akarok hazudni. másoknak se, magamnak se.

sok mindent csinálhatnék jobban, felületes vagyok, figyelmetlen és megfontolatlan. jaj.

(viszont az elmúlt két nap pozitívuma, hogy egy csomó híres és menő írónak írtam, és sokan már válaszoltak is, és mind nagyon-nagyon aranyosak voltak.)
kicsit szomorú vagyok, amiért holnap este magamnak kell leszednem a kötést az ujjamról (ami a mai újrakötözésnél 24 órás dunsztos kötés után úgy nézett ki, hogy rosszul lettem tőle), mert a doktor bácsi, akit úgy hívnak, mint a világ második legnagyobb vallását, nagyon-nagyon aranyos.
majdnem azt találtam a napom fénypontjának, hogy jól áll a csuklómon a géz, de ez ellen azért a józan eszem tiltakozik (nőies =/= törékenynek és gyengének tűnő), úgyhogy utána majdnem a gyönyörűen csodálatos hóesés lett az, na de inkább mégis valami más. most kipróbálom a könyvre csíptetős olvasólámpát, jóéjt.
nincs fűtés a koliban (és a facebookról kellett megtudnom, pedig DB-s vagyok, aki elvileg mindig mindent előbb tud), sajnos nem lett meg a pénztárcám (pedig nem volt sok értelme megtartani, akár elvesztettem, akár ellopták, mert szinte teljesen üres volt, csak Svájcban vettem), egy nagy, puha bumszli van a hüvelykujjam helyén, és még mindig nincs tavasz. mindjárt keresek valami pozitívat is. nyekk.
ma reggel kipróbáltam, milyen Budapesten orvoshoz menni, úgyhogy akkora antibiotikumos dunsztkötés lett az ujjamon, mint egy bálna, és holnap reggel vissza kell mennem a sebészetre, hogy újrakötözzék. nagyon fáj, de legalább nem kell falat kaparnom néhány napig, ollé.
elhagytam a pénztárcám (szeptember óta harmadjára, úgyhogy elég profi vagyok, semmi nem volt benne, csak a bérletem, még pénzt sem szoktam magamnál tartani, mert amióta a kávéautomata és a csokiautomata között van a "tanulófolyosó", félelmetes sebességgel szublimál az apróm), azért remélem, leadták a titkárságon. meg a laptopom is leejtettem kb. fejmagasságból, még jó, hogy tokban volt, már meg sem kottyan szegénynek. ebből persze nem vonok le messzemenő következtetéseket, tavasz van.
ma ébredés után 25 perccel már órán ültem, mondjuk közepesen előrelátó módon bukósisakot vettem, kesztyűt meg sapkát meg harisnyát már nem volt időm. még jó, hogy ilyen szép, tavaszi, hóeséses reggelünk volt.
Fázom. 'Gondoskodj rólam.'Igaz szerelmem a Magyar grammatika.