álomfogó tábor 2008
most aludtam másfél órát és ittam egy kakaót, hogy legalább szavak kavarogjanak a fejemben, ha mondatok még nem is. szavak a lennavolgamentén meg a füredi annabálon helyett kellenek, ezek a dalok ugyanis különösen addiktívak. még a kisvonaton is ezt énekeltük (ami nem kisvonat, hanem keskeny nyomtávú erdei vasút), szerencsére ott csak mi voltunk. a rendes vonaton felszálláskor még voltak mások is a kocsiban, de aztán hamarosan eltűntek. pedig ott nagyon jók voltunk, mindenki aludt vagy sírt. az ég is sírt, ő is szomorú, nem akarta, hogy elmenjünk királyrétről.
a legfontosabb talán, amit ezalatt a tíz nap alatt tanultam, (azon kívül persze, hogy hogy kell elbújni a zöld elefántok elől, mert ez is igazán fontos), hogy a világnak sokkal több ölelésre van szüksége. annyi akár elég is lehetne, amennyi búcsúzáskor volt a nyugatiban, de nem elég, mert a peronzáras srác felkiáltott, hogy őt is ölelje meg valaki. szerintem Müzliék nem hallották.
ez egy nagyon okos csapat ám egyébként. tudják például mind, hogy Béka Bori 260 méteres tengerszint feletti magasságon él, meg azt is, hogy a tűz örök rejtelem és jóleső melegség. tudnak mesét írni, rókát rajzolni és megkeresni, megkülönböztetni a mérges gombát az ehetőtől (a mérges földhözvágja a kalapját), elbújni a fekete elefánt elől, rovásírni, magasra mászni és leereszkedni, szót fogadni, nevetni a vacsoránál meg a reggelinél. tudják azt is, hogy hány különböző cipő volt tíz nap alatt a pincérsrácon és milyen színű a Jankamaci masnija.
ez egy nagyon ügyes csapat. a taxi kalandkatlan meg sem kottyant senkinek (csak nekem), tudnak villából karkötőt hajlítani nekem (abban nagyon sokan segítettek), kitalálták simán, hogy ki ölte meg Anitát gombával a gyilkosos játékban, el tudnak bújni remekül éjszaka előlem az erdőben és ügyesen be tudnak mászni utána az ablakon, fel tudnak mászni az ilonabányába a csúszós és nagyon veszélyes patakmederben, és hiába állítottunk eléjük igazán nehéz feladatokat a meseerdőben meg a kvízes akadályversenyben, mind remekül teljesítették.
ráadásul mi is élveztük, mert a tíznapos programot nem csak végigcsinálni jó, hanem megtervezni is, hosszú-hosszú éjszakákon át, amikor már a többi szobában alszanak a többiek, biztosan alszanak, mert bementem és azt mondtam, hogy szép álmokat.
még az éjszakai, foszforeszkáló számos számháború is nagyon jó volt, annak ellenére, hogy mi ketten Sebivel tudtuk a számokat, mert jók voltunk, és ha már megvolt három számjegy, nem mondtuk el a negyediket. pedig tudtam, hogy Petónak 1224, mégsem lőttem le, hanem inkább másztunk Lánykával négykézláb a vizes füvön és néha még hasra is vágtuk magunkat. még mindig sáros a cipőm.
most megyek aludni újra, de azért azt még elárulom, hogy nem csak a havasi cincér szereti a nyarat. mi is szeretjük. meg a börzsönyt is.
a legfontosabb talán, amit ezalatt a tíz nap alatt tanultam, (azon kívül persze, hogy hogy kell elbújni a zöld elefántok elől, mert ez is igazán fontos), hogy a világnak sokkal több ölelésre van szüksége. annyi akár elég is lehetne, amennyi búcsúzáskor volt a nyugatiban, de nem elég, mert a peronzáras srác felkiáltott, hogy őt is ölelje meg valaki. szerintem Müzliék nem hallották.
ez egy nagyon okos csapat ám egyébként. tudják például mind, hogy Béka Bori 260 méteres tengerszint feletti magasságon él, meg azt is, hogy a tűz örök rejtelem és jóleső melegség. tudnak mesét írni, rókát rajzolni és megkeresni, megkülönböztetni a mérges gombát az ehetőtől (a mérges földhözvágja a kalapját), elbújni a fekete elefánt elől, rovásírni, magasra mászni és leereszkedni, szót fogadni, nevetni a vacsoránál meg a reggelinél. tudják azt is, hogy hány különböző cipő volt tíz nap alatt a pincérsrácon és milyen színű a Jankamaci masnija.
ez egy nagyon ügyes csapat. a taxi kalandkatlan meg sem kottyant senkinek (csak nekem), tudnak villából karkötőt hajlítani nekem (abban nagyon sokan segítettek), kitalálták simán, hogy ki ölte meg Anitát gombával a gyilkosos játékban, el tudnak bújni remekül éjszaka előlem az erdőben és ügyesen be tudnak mászni utána az ablakon, fel tudnak mászni az ilonabányába a csúszós és nagyon veszélyes patakmederben, és hiába állítottunk eléjük igazán nehéz feladatokat a meseerdőben meg a kvízes akadályversenyben, mind remekül teljesítették.
ráadásul mi is élveztük, mert a tíznapos programot nem csak végigcsinálni jó, hanem megtervezni is, hosszú-hosszú éjszakákon át, amikor már a többi szobában alszanak a többiek, biztosan alszanak, mert bementem és azt mondtam, hogy szép álmokat.
még az éjszakai, foszforeszkáló számos számháború is nagyon jó volt, annak ellenére, hogy mi ketten Sebivel tudtuk a számokat, mert jók voltunk, és ha már megvolt három számjegy, nem mondtuk el a negyediket. pedig tudtam, hogy Petónak 1224, mégsem lőttem le, hanem inkább másztunk Lánykával négykézláb a vizes füvön és néha még hasra is vágtuk magunkat. még mindig sáros a cipőm.
most megyek aludni újra, de azért azt még elárulom, hogy nem csak a havasi cincér szereti a nyarat. mi is szeretjük. meg a börzsönyt is.
Megjegyzések
majd valamikor, sokkal később talán én is megyek újra.
(gonosz Mori, blogol, és nem mutatja meg.)
Évzáróra viszek meglepetést! ;)