apró boldogságok, egy telepakolt táska, egy csiga a pólón, sok-sok-sok csoki és marcipán (most szabad enni, annyit fogytam, hogy lecsúszik a nacim), a napsütés és a látkép az ablakból, apró szomorúságok, amit már megint itt kell hagyni, és nem azért hiányzik, mert hasznos, hanem mert otthonossá tesz, mert szükséges, hogy vessek rá egy-egy pillantást munka közben (a parafatáblámon: csokipapírok, teljesítménytúra teljesítőlap, idézetek, levelek, rajzok, meghívók, programok, plakátok, egy lefénymásolt billentyűzet (HP notebook), egy denevér, 3921 az éjszakai számháborúról, fényképek...). hiányzik, na, jó itthon lenni, a filodendronomnak nőtt még egy levele, és egyre elmozdíthatatlanabbul belenőtt a hajópadlóba, amióta nem vagyok itt, csak nő és nő a káosz, ez már nem az én káoszom, ez a lakatlan szoba káosza.
nem tudom, mikor lesz a koli is otthon.
nem tudom, mikor lesz a koli is otthon.
Megjegyzések