égboltsapkájú

azt álmodtam, hogy hátra van még három vizsgám, és mindhármon meg fogok bukni, mert ilyen messziről nem tudok elmenni vizsgázni. ma először volt picit honvágyam, mert az iskolai ünnepségek mindenhol ugyanolyanok. ó ( aux ), kis-duna part , ó, ménesi út.

ma meglocsoltam ( gießen, goss, hat gegossen ) a bazsalikomot, aztán leszedtem, aztán csináltam belőle pesztót. én, ganz allein! (azt hiszem, minden növénnyel való megismerkedésemről ilyen lelkesen fogok beszámolni. még annyi van!)

Köszönöm az ugráló origamibékák kitalálójának, hogy kitalálta az ugráló origamibékákat, mert meg lehet velük nevettetni a kislányokat. Itt meg bocik. Gyenge idegzetűek ne kattintsanak, a kép a kelet-európai ember húszéves tévedését leplezi le a svájci tehenek színével kapcsolatban. Garantáltan sokkot okoz, és nem photoshop.

olyan szavakat tanulok, mint például a Sonnenstich , és próbálom megszokni a gondolatot, hogy a paradicsom nem a boltban terem nejlonzacskóban, hanem öntözni kell. mikor lettem én ilyen városi lány! (ma még az indexen is van külön svájci rovat, micsoda világ.)

azt hiszem, már túl vagyok az első sokkon, amit az okozott, hogy egy idegen országba kerültem ganz allein, idegen emberek közé, akik idegen nyelvet beszélnek egy idegen házban. de nem biztos. egészen vidéken vagyok, a szomszédban tehenek és lovak (reggel arra ébredtem, hogy indulnak), körül mindenhol dombok, amik tulajdonképpen 1000-1200 méter magasak, de ez az egész hely magasan (kb. 800 méter) van. kacsák (csak a fiúkacsát lehet látni, a lánykacsák egész nap ülnek bent a kacsaházban a tojásaikon, és jövő héten megszületnek a kiskacsáik), öt macska, a kertben egy csomó édes gyümölcs és zöldség, wunderbar! nyelvileg: mindent értek, amit az anya mond nekem, az apa mindig elfelejt visszaváltani schwitzerdütschről, tehát őt nem. a kisebbik kislánnyal (2) nagyon jól megértjük egymást, nagyjából azonos a szókincsünk, a nagyobbikkal (5) egyáltalán nem, mármint én nem értem, hogy ő mit mond, ő pedig nem érti, hogy én mit mondok, ezért leginkább gyilkos pillantásokkal méregetjük egymást. beszé...

és ami a legizgalmasabb: tegnapelőtt még azt sem tudtam, hogy létezik emeletes vonat, ma pedig már utaztam is vele !

kedves olvasóim, üdvözletemet küldöm a lila bocik országából. az idő tökéletes, az eper édes, a hegyek magasak, a gyerekek édesek, a kacsák hangosak, a szülők aranyosak, az út hosszú volt, a levegő illatos, ennyi fért ide. mindenkit puszil Maf

emberek, itt minden zöld!

hogy a macskák vinnék már el ezt a hűvös-nedves időt innen is meg Svájcországból is. ha lenne télikabátom, még azt is be kellene rakni. jövőre délnek megyek ! indulamandula.

azt írja a google maps, hogy gyalog 8 nap és 5 óra alatt otthon lennék. de vigyázzak, mert lehetséges, hogy egyes útszakaszokon hiányzik a járda. Lassie!

akárhogyis: azt mutatja a naptár, hogy holnap  indulok Svájcországba, ez pedig az utolsó éjszakám a Collegiumban egészen augusztusig, úgyhogy kis izgágamanó lettem, mindenfelé futkosok, és butaságot érzek a gyomrom tájékán, mintha ki akarna jönni belőle a nagyiféle almáspite, pedig az igazából finom. se nem pakolni nem megy (pedig lenne még mit), se nem a good bye lenint megnézni nem megy, úgyhogy leszaladtam egy picit Vaszilhoz, aki nagyjából az összes európai nyelvet beszéli, és nagyjából minden félévet más országban tölt, hátha javít valamit a helyzeten. most pedig mégiscsak lesikálom a tükröt meg a mikrót, mert mást nem nagyon tudok magammal kezdeni. félek, hogy nem fogok megfelelni, de nincs ám nyafi. csupa-csupa bátorság és lelkesedés vagyok! (csak még németül kellene valahogy megtanulnom, van rá másfél napom.)

tizennégy órát aludtam, aztán fagyi, múzeumkert, könyvtár, csodálatosan gyorsan vettem egy botrányosan rövid nadrágot és egy napszemüveget, aztán hazajöttem, hogy kitakarítsam a szobát, mielőtt egészen elmegyek világgá, de kiderült, hogy nem is kell, és éppen kezdtem volna kétségbeesni, hogy mit csináljak a rám szakadt mérhetetlen (egy egész délutánnyi) szabadidővel, szóval már majdnem elkezdtem dolgozni, amikor szerencsére felhívott a Totó, hogy újra kell tördelni az EClog á t. life is beautiful!

ma voltam a nagymamámnál, borzasztó volt, ráadásul kevesebb lettem két kerékkel a nyárra (doktorbácsihoz került a Szputnyik, fék-váltó-kormány), úgyhogy akartam venni egy rövidnacit, hogy abbahagyjam végre a bőgést, de nem találtam olyat, ami igazán tetszett volna, ezért nem tudtam elmenni falat mászni sem, mert nincsenek hozzá itt megfelelő ruháim. pech. viszont vettünk dinnyét (mert nyár van), meg műanyag kanalakat is hozzá, így össze tudom keverni a kutyulós kávém. ráadásul végre feltehettem egy autentikus személynek azt a kérdést, ami mostanában foglalkoztat, mégpedig hogy a nagymamám tizenhat éves korában a nagymamám-e, vagy egy tizenhat éves kislány [tehát mondhatom-e, hogy "a nagymamám tizenhat éves korában", vagy nem mondhatom, mert akkor még nem volt a nagymamám], a nagymamám azt mondta, hogy nem mondhatom, mert akkor még nem volt a nagymamám, hanem csak egy tizenhat éves kislány.

most már azt írjuk a levelek végére, hogy Bis Bald - egyébként képtelen vagyok rendesen megszervezni-tervezni ezt a néhány napot, csak csapódok ide-oda. az egyetlen, ami biztos: szombat 19:05, Bp. Keleti . (szembesültem a klasszikus problémával: ha csak egyetlen könyvet vihetnél magaddal egy lakatlan szigetre...?)

ma vizsga előtt nekidőltem egy ajtónak a filozófiai intézetben, és igen udvariatlanul beestem egy terembe. aztán persze kulcsra zárták, pedig a többiek is be szerettek volna esni. viszont azt hiszem, megbocsátok a filozófusoknak (meg az irodalomtudósoknak és nyelvtudósoknak), még azoknak is, akik teljesen őrültek voltak, végeztem erre a félévre. 18 tárgy, 38 kredit, 4,78-as hagyományos átlag. (ez mondjuk itt a Collegiumban középmezőny, na de hét tizedet javítottam az előző félévhez képest.) így hát anyuékkal ebédeltem, aztán elmentem, és jutalmul megvettem a fényképezőgépem ( köszi a tippet Bejónak, nekem ez a tökéletes gép ) és egy biztonságos és csini tokot a Masninak, amiért ilyen rendesen végignyomta velem a vizsgaidőszakot, pedig terheltem rendesen. most alszom, este Bang! , holnap falat mászunk az alterfiúval, pénteken hazamegyek, szombaton Svájcba , itt a nyár . (még jó, hogy szeretek esőben biciklizni.)

vajon az hogy lehet, hogy szinte minden ismerős filozófusfiú abszolút jó fej, vagy legalábbis normális, a filozófia nagyjainak jelentős hányada viszont teljesen őrült volt. (arról nem is beszélve, hogy általában milyen jóképűek a filozófusfiúk, ellentétben a régiekkel ...)

szocreál-narancssárga. (mennék meg maradnék, mennék meg maradnék, mennék meg maradnék.)

olyan kis semmisejó bolondbogyó vagyok, egész nap vártam a vihart, hogy elmúljon végre a fejfájásom, aztán amikor pedig megérkezik, és tíz perc alvás után arra ébredek, hogy valami szeleberdi istenkölyök belevakuz a szemembe, akkor meg egészen belemíszülök, hogy hát így nem lehet aludni, így nem, sehogysem. persze nem az eső a baj, hanem az a kis görcs a gyomromban, ami nem nagyon fog enyhülni az elkövetkezendő egy hétben, sőt.  Donner und Blitz a ma esti zene.

azt hiszem, szeptember van, nyughatatlan vagyok és fejfájós, mint a madarak. (még hatot kellene aludni, ha úgy aludnék, ahogy mások.)

ma elmentünk múzeumok éjszakájára, nagyjából a szokott társasággal, a program jó volt és sűrű (Sziklakórház, OSzK, Ability park, Terror háza, BME), nekem viszont elviselhetetlenül fájt végig a fejem, ezért magam is elviselhetetlen voltam (" menjünk már, mert meleg van / hideg van / túl hangos a zene / túl nagy a csönd "), viszont szerencsére a többiek ezt elég jól tolerálták, ezúton is köszi nekik. a BME-nek meg a kávét és a tortát éjfélkor. már meg is van, hogy hova megyünk jövőre.

a harmadikos (kilencéves) húgom a kiváló tanulmányi eredményéért egy Árpád népe című könyvet kapott, ami valamivel vastagabb és nehezebb, mint a Magyar Grammatika , ráadásul botrányosan csúnya a borítója. elhiszem, hogy nem túl magas a jutalomkönyvekre költhető keret, de azért lehetne szempont, hogy a gyerek elolvassa, amit kap, neadjisten örüljön neki. elvégre ez jutalom . (én kettőt nem olvastam el, az egyiket még általánosban kaptam, a másikat gimiben, de azt nem linkelem, mert nem tudom, ki választotta, és nem akarok senkit megbántani, egyébként is mindegy. viszont volt olyan, több is, aminek nagyon örültem.) hol lehet a hiba? a) a tanító nénit ez az egész egyáltalán nem érdekli - mondjon le. b) a tanító nénit érdekli, de nem ismeri a gyereke(ke)t - három év után? mondjon le. c) a tanító nénit érdekli, de nem ismeri a gyerekkönyveket - és tanító néni? mondjon le. d) nem is a tanító néni választja a jutalomkönyvet, hanem van egy nagy kupac könyv, és sorban beleírják a neveket - m...

ma tördeltem és mosogattam, aztán szerkesztettem és mosogattam, aztán filozófiát olvastam és mosogattam, aztán aludtam egy picit, és most megyek mosogatni megint. az életem rendkívül izgalmas. (egyébként a mosogatás nagyon jó a napi 18 óra billentyűzetpüfölésben tönkrement kézízületeknek. de azért remélem, hogy Svájcországban lesz mosogatógép.) (a srácok kedd óta egyedül vannak itthon, úgyhogy amikor tegnap hazajöttem, már alig lehetett átmenni a konyhán, és egy kiskanállal kellett megkennem a kalácsot magamnak vacsorára.)

elkészültem a koliújság tördelésével, megrendeltem a fényképezőgépet, amit a jó (oké, van még két vizsgám) átlagomért adok magamnak (nem egészen érdemlem meg, de hát valamivel csak meg kell örökítenem a lila bocikat a zöld füvön!), süt a hold, búg a kispál, csiripelnek a madarak. das Leben ist ein Traum.

ma majdnem nem jutottam haza esztergomból, mert a huszonegy húszas busz egyszerűen nem jött és nem jött és nem jött. de az a fiú, aki szintén kétségbeesetten állt a megállóban még fél tízkor is, mint én, hős volt és bátor, és be mert kopogni a pihenőbe, hogy hátha. először mondjuk azt hittük, hogy megvernek minket a sofőrök, mert nézték a vébét, de aztán szerencsére nem történt semmi izgalmas a meccsen (legalábbis kívülről úgy tűnt), így hát huszonegy negyvenkor (20 perc késéssel!) felállt az egyik sofőr, hogy "na jól van, gyertek gyerekek, hazaviszlek titeket". szeretem, hogy itt olyan emberi léptékű minden? egyébként meg egy igazi búbos banka ült ma a ház előtt a meggyfán, sosem láttam még ilyet.

ma haza kellett volna mennem, de amikor el akartam indulni a vonathoz, hirtelen nem találtam a bkv-jegyeimet (amik egyébként az asztalomon voltak, közvetlenül a Masni mellett), és ettől egyszerre annyira mérhetetlenül elkeseredtem, hogy egy ideig csak ültem és értelmetlennek találtam az életem ( vizsga utáni nihil ), mert már nem tanulhatok jelentéstant. aztán összekapartam magam, elmentem boltba, és a joghurt-túrórudi kombó után már annyira virgonc meg friss voltam, hogy ihajj. mondjuk az, hogy megcsúszott a papucsom és leestem a lépcsőn, az nem annyira ihajj, de legalább már nem félek attól, hogy egyszer megcsúszom a lépcsőn és összetöröm a Masnit, mert a jelek szerint nagyon ügyesen tudok úgy esni, hogy semmi baja se legyen, és még én is csak a könyökömet verjem be. csupa meglepetés az élet :)

ebben a melegben felolvadnak (leolvadnak?) az illúziók. (nem is tudom, attól félek-e jobban, hogy az első héten hazazavarnak, mert nem értjük meg egymást, vagy hogy én menekülök haza szégyenszemre az első konfliktus után. még a saját családommal sem tudok normálisan együtt élni, mit akarok más családjával.)

hova tűnt el ez, én kicsi giccsem ? (nem lehet felstilizálás nélkül élni.)

viszonylag nehéz a környezetemben lenni, amióta jelentéstant tanulok, mert meglepetésszerűen olyanokat kérdezek, hogy gyümölcs-e a dinnye, a dió vagy a paradicsom, meg hogy kinek mi a prototipikus madara. (szerintetek?) éljenek a kognitivisták.

esteledik, kiülök az ablakba, valahol fuvoláznak, lankad a hőség. felhallatszanak a villamosok a körtérről és a madarak a kertből. olvasni szeretnék. csönd van.

ma meg elkerekeztünk ndaviddal meg még egy fiúval (akinek nem tudom a nevét, de nagyon gyorsan tekert a narancssárga bringájával, és ismeri Rozit *) a cangiraboltba , hogy levásároljuk a vásárlási utalványt, amit a Dávid nyert a rólam készült CM-es képpel, amit mindkettőnk jó fej barátai és ismerősei szavaztak fel, utólag is köszi nekik. és hát kaptam egy szupergyönyörű pólót meg bringás fülcsiket, köszikösziköszi! aztán még elbicóztunk a Kertembe kutyákról és csigabigókról beszélgetni, aztán meg itthon várt az otthoni zöldbabfőzelék tükörtojással, na kinek van jó dolga. csak hát ez a két nap meg az éjszaka annyira durva volt fizikailag (én például sosem megyek ilyen gyorsan a biciklivel, ha egyedül vagyok, és akkor is megállok a piros lámpánál, ha nem jön semmi), hogy úgy érzem magam ebben a szolid 35 fokban, mint akit becsomagoltak egy nejlonzacskóba és legurítottak a lépcsőn. de a vidámságom és a munkakedvem töretlen. *ez valami beszélgetés közben derült ki, az alábbi címszavakkal...

Esztergom extrán csudajó hely, mert jött tegnap a Kiscsillag, a Péterfy Bori meg a 30y, és ha az ember elég szorgalmasan tanul egész nap jelentéstant, akkor megengedheti magának az ilyen kiruccanást. a háromból kettő koncert elképesztően és meglepően jó volt, de a Péterfy Bori csak ezt tudja jól énekelni. aztán mire a koncertek véget értek, mi alig tudtunk lábra állni, mert annyit ugráltunk meg pattogtunk meg táncoltunk, hogy hát az elképesztő. csudijó volt. természetesen ez nem akadályozott meg abban, hogy a Budapesti Lányt, Aki Még Nem Járt Esztergomban felrángassam a kivilágítatlan Bazilikához a töksötét Macskalépcsőn, csak hogy vonja vissza*, amit érkezésekor mondott**. nyár, hullócsillag, elsőbusz, ilyesmi, úgyis tudjátok. * Visszavonta. ** "Jé, ez ilyen kicsi?"

itthon (bizonyára a távolságok miatt) mindig sokkal magányosabb vagyok – nem baj, most lehet arra gondolni, hogy legalább nem nagyon fogok kinek hiányozni, amíg a legelésző lilabocik földjén csavargok. aztán meg majd úgyis lesz valahogy, mindig van. még pontosan két hét. (van már szuper, zöldpöttyös, gurulós bőröndöm! nagyon menő!)

vajon mire gondolnak a nyelvészek a példamondatok kigondolásakor?

egyszerűen csodálatos a dolgom, van túrógombóc, kávé, macskák, tesók, kert, nyugi, jelentéstan , meg eper a fán. (dialektustól függően szeder.) [a kontextus alapján úgy sejtem, azért nem értem, mert ezek a bigyulák logikai jelek , mi meg azt pont nem tanultunk sose. be kellene vezetni a kötelező bevezető bölcsésztárgyak közé, szerintem sokat segítene. mondjuk a finnugristák átképezhetnék magukat , akkor intézeten belül maradna a dolog.]

hazaköltöztem. (hogy mennyi vackot össze tudok gyűjteni tíz hónap alatt!)

pfúúú, ma elmentünk falat mászni, ki gondolta volna, hogy engem vonz az ilyen extrémsport (én például nem), de miután túltettem magam az első sokkon ( itt emberek lógnak a plafonról! le fogunk esni és meghalunk! ), elég jól éreztem magam, még úgy is, hogy egy falnak sem tudtam felmászni a tetejére, mert gyenge vagyok és ügyetlen. a szándék mindenesetre megvolt - most lehet ez kitűzendő cél. fel a falra.

csak szagolgatom, nézegetem, ízlelgetem, méregetem, de nem merek a szöveghez nyúlni. megártott a fordítótábor. ( nagytermetű hüllő .)

ez a vizsga utáni nihil a legrosszabb.

idegenkedtem egy kicsit ettől a ragadós, nyári várostól, olyan visszavonhatatlan lesz tőle az ember. (meg persze büdös és koszos is.) de inkább mégis egymásba költözünk.

annyira jó odakint, a fűben fekve (múzeumkert! fagyi!) tanulni. (annyira elkeserítő, hogy még emiatt is csak nyafogok, hogy megsüti a vállam / a vádlim / a fejem / a talpam a nap, aztán meg olyan rózsaszín leszek, mint egy kismalac most. remélem, hogy ez már a tizenkilencedik századi embernek is létélménye volt [főleg az oroszoknak], mert másról nem nagyon fogok tudni beszélni.)

az a jó abban, ha az ember barátai is blogolnak, hogy megírják helyette, amit írni akart . vagy legalábbis valami hasonlót. szóban kevésbé szívesen blöffölök.

az egyedül és az egyesül csak egy betűben különböznek. ráadásul pont egymás mellett vannak a billentyűzeten, könnyű tévedni.

zakatol az agyam, mint a vonat, ami három hét múlva kivisz Svájcba. (de nem csak Svájc miatt zakatol.) így nem lehet tanulni, jaj. oldjunk inkább kereket . (emlékeztek?)

kisütött a nap. nagy esemény ez így másfél hónap után.

porfészek , csak ezt gondoltam a vonattól a buszpályaudvarig, a buszpályaudvaron még inkább. porfészek.  csak aztán mégis kivitt a lábam a Kis-Duna partra, pedig egyáltalán nem akartam odamenni, sőt. csak a lábam nem bírt magával. (úgyhogy végigzötykölődtem a gurulós bőröndömmel meg a hatalmas esernyőmmel a városon, így jár, aki inkább hallgat a lábára meg a szívdobogására, mint a buksijára.) ott meg aztán jaj, a Kis-Duna parton. hogy jövök ahhoz, hogy leporfészekezzem a királyvárost. (de a meghatottságom és a város iránti rajongásom  gyorsan elmúlt, amikor a buszon azt mondták nekem a nénik, hogy szemtelen pesti. nem emlékszem, mikor lettem ilyen szemtelen, de sajnos igaz.)

felújítják a collegiumot, valahol nyitva maradt egy ajtó, már megérte nem lefeküdni ma éjszaka.

ma elmentünk a sirályba az ex symposion lapbemutatójára (mert két ismerős is publikált benne, meg egyébként is jól hangzott), és elég kellemes volt, nem éreztem azt a kínos feszengést, amit felolvasásokon, megnyitókon és bemutatókon szoktam. előtte ettünk durranós cukros nyalókát (émelyítően édes volt), közben meg megbeszéltük, hogy nemcsak azoknak van nemzedéki élményük, akik nézték a Kacsameséket, amikor meghalt Antall József (de azért irigylem tőlük), hanem nekünk is, csak nem tudjuk ilyen pontosan meghatározni, micsoda.

valahol a JAK-piknik közepén egyszerre egészen értelmetlennek láttam Az Irodalmat, és azon gondolkodtam, hogy miért írnak az emberek, ha már írnak, miért mutatják meg másoknak, ha már megmutatják, miért adatják ki, de legfőképp minek olvassák fel . természetesen magamra is vonatkoztatom, bár ez éppen ma nem túl hiteles. aztán hazajöttem, elolvastam a Kreutzer-szonátát, és azt hiszem, mégis csak jó, hogy írnak és kiadatják.

félre most minden elkeseredéssel (fiúk) és félelemmel (vizsgák), kicsit megéri boldognak lenni . azt hiszem, keresek egy könyvesboltot. leginkább jippie :)

amúgy ezt most nem dicsekvésképpen, de elvileg vasárnap délelőtt dedikálok Gyula bátyóval a könyvhéten . az mondjuk még nem egészen világos, hogy mit (még nem jelent meg a könyv), az meg végképp nem, hogy kinek, de ha véletlenül kijön a regény péntekig, akkor gyorsan adok belőle a barátaimnak, hogy ne legyek olyan egyedül, amikor az igazi írók előtt ott tolonganak majd. (ez mondjuk kicsit még olyan, mint a Svájc, tehát hiszem, ha látom. ráadásul nem emlékszem, hogy kiknek ígértem meg, hogy majd az első regényemből kapnak, bizonyára mindenkinek rábólintottam, hogy persze, mert azt gondoltam, hogy nem fogok írni soha semmit, így majd mindenki jól megsértődik, akit elfelejtek. jajmamám.)

ma eldöntöttem az életem, választottam minort. (a mai nap éppen megfelelő erre: esernyős és magányos, egy kicsit boldog és boldogtalan.)

a változatosság kedvéért esik. én meg úgy teszek, mintha a vizsga előtt másfél órával ez lenne a legnagyobb problémám. (mert egyébként tényleg.)