azt hiszem, már túl vagyok az első sokkon, amit az okozott, hogy egy idegen országba kerültem ganz allein, idegen emberek közé, akik idegen nyelvet beszélnek egy idegen házban. de nem biztos. egészen vidéken vagyok, a szomszédban tehenek és lovak (reggel arra ébredtem, hogy indulnak), körül mindenhol dombok, amik tulajdonképpen 1000-1200 méter magasak, de ez az egész hely magasan (kb. 800 méter) van. kacsák (csak a fiúkacsát lehet látni, a lánykacsák egész nap ülnek bent a kacsaházban a tojásaikon, és jövő héten megszületnek a kiskacsáik), öt macska, a kertben egy csomó édes gyümölcs és zöldség, wunderbar!
nyelvileg: mindent értek, amit az anya mond nekem, az apa mindig elfelejt visszaváltani schwitzerdütschről, tehát őt nem. a kisebbik kislánnyal (2) nagyon jól megértjük egymást, nagyjából azonos a szókincsünk, a nagyobbikkal (5) egyáltalán nem, mármint én nem értem, hogy ő mit mond, ő pedig nem érti, hogy én mit mondok, ezért leginkább gyilkos pillantásokkal méregetjük egymást. beszélni persze szinte egyáltalán nem beszélek, illetve a kicsihez sokat, akkor nem félek, hogy butaságot mondok. egyébként ma délután már egyedül voltam velük egy egész órát!
általában jól érzem magam, bár még nem tudom, milyen lesz, ha elmúlik az újdonság varázsa.
Megjegyzések