égboltsapkájú

ez a 2010 határozottan gömbölyű év volt, akármit is jelent ez. az biztos például, hogy nem volt olyan rossz, mint a hetvennégyes , már ez is valami. sőt. de mivel nem szoktam évértékelőt írni, a tavalyi dallal búcsúztatom az óévet, és kívánok nektek boldogabb újat, csak hogy meglegyen a szükséges kontinuitás. meg percre ugyanakkorra időzítem, és akkor méginkább. tegyetek el befőttet. (1:03-ig csak dumál a Lovasi.)

valahogy most szilveszterkor mindenki párban lesz. még én is. (erről mondjuk nem azért nem írok, mert nem fontos, hanem mert nincs kínosabb annál, mint visszaolvasni, mikor kibe voltam mennyire szerelmes. ja, de. ha valami fiú olvassa vissza. valamennyit mégis ügyesedek abban, hogy mit szabad leírni, és mit nem.)

ma varázsoltam. csak a mosógép gombját kellett megnyomni hozzá, és hipp-hopp, akkora lett egy csomó ruhám, hogy pont jók lennének Oskarra , a (bádog)dobosra. tegnap meg elszakadt az egyik nadrágom, úgyhogy ha ilyen ütemben pusztítom a ruháimat sokkal célszerűbb turkálóba menni, mert úgyis mindent tönkreteszek két hónapon belül , vehetek végre olyan cuccokat, amik nagyon tetszenek, csak mindig úgy gondoltam, hogy a teljes ruhatáramat le kellene hozzájuk cserélni.

hatóránként újjászületek. ilyen gyakran lehet új fájdalomcsillapítót bevenni.

a (google által sem ismert) nyelvtöris fogalmak keresgetése helyett közben visszaolvastam a blogomat (csak hogy írtam-e tavaly meg tavalyelőtt évértékelőt, mert ugye a hagyományok fontosak, de nem árulom el, hogy mire jutottam), és meg kell állapítanom, hogy a fő problémáim egy év alatt egyáltalán nem változtak. van az önzőség, meg van az a másik. (de arra egyáltalán nem emlékszem, milyen régi sebeim voltak. nincsenek is.)

ma kárpótolt a csokiautomata a múltkoriért, amikor hiába dobtam be a pénzt, nem adott knopperst, most kettőt adott. arra gondoltam, kiragaszthatnék rá egy cetlit a kezelőnek, hogy javítsák majd meg, de rájöttem, hogy ha az automata tökéletesen működne, most nem tudnék örülni neki, akkor pedig nem lettem volna szomorú (meg éhes), ezért inkább nem. a mi mindennapi véletlenünk.

lassan belakom a kerületet, már van kedvenc bicikliszerelőm, laptopszervizem, tudom, melyik ábécében mit érdemes venni, melyik cukrászdában a legfinomabb a süti, és melyikben ehetetlen. ma véletlenül megtaláltam a legközelebbi fodrászt is, de azzal azért még várok egy kicsit. amúgy amióta visszajöttem Budára, folyamatosan annak örülök, hogy mindenki mennyire kedves, a bolti eladótól kezdve a laptopszerelő bácsin át a barátaimig. meg persze a blogolvasóim is, mert sikerült a varázslat, köszi mindenkinek. a Masni boldog az új (univerzális!) adapterével, úgyhogy én is boldog vagyok.

azt hiszem, mégis megint a kedves blogolvasókhoz kell fordulnom (és remélem, hogy a blog varázslat-funkciója nem kapcsol ki a két ünnep között, vagy nem használtam még el, vagy ilyesmi): ki tud Budapesten megbízható* laptopszervizt? (remélem, hogy csak az adaptert kell kicserélni, de ezt nem tudom ellenőrizni, mert egyik közeli ismerősömnek sincs olyan laptopja, aminek az adapterére az lenne írva, hogy 20V 20A.) mivel nem találtam meg a garancialevelet, nem viszem a szakszervizbe (az amúgy is nyolc kilométerre van, annyit meg nem akarok biciklizni). * nem kérnek tízezret azért, hogy egyáltalán bevigyem a gépet hozzájuk, és letegyem az asztalra, ha mégis van valami baja, nem szedik nagyon szét, és nem tudom. van valami elképzelésem az ideális laptopszervizről, de úgy állok kicsit hozzá, mintha a szerelők fogorvosok vagy fodrászok (vagy nyomtatni nem tudó amerikai fiúk) lennének.

december huszonkilenc, nulla óra kettő perc, mínusz hat fok, enyhe havazás. egy hónap kihagyás után újra biciklin. (igazából ezt nem lehet leírni. bár amikor megérkezek valahova, nem tudom eldönteni, hogy az eufóriát az okozza, hogy a mozgástól termelődött bennem egy csomó boldogság, vagy az, hogy épségben megérkeztem, annak ellenére, mennyire vékony kerekem van. csak ne kellene ilyen borzasztóan sokat öltözni meg vetkőzni hozzá.)

minden ecetszagú, tegnap elroppant a kezemben egy tojás. szeretnék végre kész lenni a dolgokkal, hogy biciklizhessek a hóban.

huszonhetedikén még egészen üres a collegium, csak néhány filozófus kószál a folyosókon, meg egy lány, aki minden héten kimos tizennyolc darab virágos melltartót. ma is, ma számoltam meg a szárítón. (én meg a hűtőt mostam ki, mert a szobatársam is itt volt borzasztóan nincs kedvem beadandót írni.)

félelmetes, hogy mennyire nincs kedvem tanulni. pedig olvastam facebookon, tumblren meg a blogokon, hogy már mindenki elkezdte.

hurrá-hurrá, kinyitott végre a kollégium, úgyhogy haza is jöttem végre. eddig úgy éreztem magam, mint egy kóbor kutya, hogy bezár három napra a koli, nekem meg nincs hova mennem (anyuék elutaztak, apáéknál fázni szoktam). úgyhogy tegnapelőtt nagyanyámnál aludtam, tegnap elvonatoztam vele a szülőfalujába (maximum háromévesen voltam ott utoljára), találkoztam a nővérével, kiderült, hogy vannak rokonaink (nekünk nem nagyon vannak, mert a családban mindenki utál mindenkit, a többiek meg meghaltak), és az egész annyira abszurd élmény volt, hogy inkább folyamatosan aludtam, olvastam és rengeteg csokit ettem. mindenesetre az nagyon tetszett, ahogy a vonat két oldalán szétszóródik a hó. aztán meg rájöttem, hogy három dolgot akartam otthonról hozni (meleg pokrócot, mert nagyon hideg van, villát, mert elhagytam a koliban, és a Masni garanciajegyét), és persze egyiket sem sikerült. úgyhogy bánatomban vettem egy meleg pokrócot. villát is vettem volna, de azt nem árulják darabonként (kinek van sz...

emberek, itt percek alatt hófehér lett minden! (ha nem sietünk, bezár minket a hó, akkor aztán itt ragadunk örökre.) a macska, a fenyő, itthonmeleg. kevés volt, maradnék. (de vár a nagymamám.)

azért tegnap éjjel igazán csudajó volt, éjfélkor az erdőben zseblámpával megvilágítani a karácsonyfát, utána Lacibácsi hozott haza (én pedig valamiért folyamatosan beszéltem), de azért itthon is jó, most igazából örülök annak, hogy semmi sem változik.

még mindig a koliban vagyok (mégsem vonatozom haza, inkább elmegyek kirándulni a barátaimmal éjfélkor), de hirtelen teljes súlyával rám zuhant a semmittevés. mely égbolt és csillag .)

ma pedig egészen egyszerűen hazamegyek. (vonattal!) összevissza fogok csavarogni huszonnyolcadikáig, úgyhogy minden kedves olvasónak boldog karácsonyt!

éjjel filmeket néztünk, kakaót ittunk, közben néha kopogtattak a denevérek az ablakon. (az ég megint narancssárga volt.)

egészen olyan, mintha nyár lenne! (most nem nyomaszt semmi, és nem félek semmitől.)

annyi haszna van annak, hogy tönkrement a laptopom, és nincs nálam a garanciajegy, hogy nem irkafirkálok folyton ide, mert amikor végre gép elé kerülök a koliban, akkor a) annyi dolgom van, hogy ez a legutolsó b) utálom, ha látják a monitort, amikor blogolok (a mérhetetlen exhibicionizmusom idáig nem terjed ki). úgyhogy most erőteljesen csökkentett mód van, de úgyis mindenki karácsonyozik, ahelyett, hogy blogot olvasna (ugye). egyébként ma zseniális módon mindenkinek megvettem az ajándékát, és közben arra gondolok, hogy mennyire jó, hogy a december havi költségvetésem (minden hónapban elhatározom, hogy írom, mire mennyit költök, mint az anyukám, és eddig decemberben bírtam a legtovább), a rossz laptopomon van.

az elmúlt hetek tapasztalatai alapján minden teljesül, amit ide kiírok ( még ez is ), úgyhogy most elkezdtem aggódni, mi fog még történni karácsonyig. (lehetne sőt is, de most nem.) (ez a bejegyzés egyébként azt jelenti, hogy mindenkinek köszönök mindent.)

reggel karambolozott a villamos egy autóval, borzasztóan ijesztő volt (és miközben fékezett, majdnem óriásit zuhantam, de egy nagyon erős bácsi megtartott, ha ő nincs, biztosan lefejelem az oszlopot), de szerencsére nem történt semmi baj, azóta is ennek örülök, hogy nem történt semmi baj. a villamos az egyik legfélelmetesebb dolog a világon. (muszáj valaminek örülnöm, mert tönkrement a laptopom, holnap vizsgázom, és nem találom az almát, amit tegnapelőtt vettem magamnak. engem ismerve valamelyik sarokban rohad várja, hogy megegyem. legyen már holnap délután, köszi.)

na jó, igazából amíg nem fekszem le aludni, az még mindig ugyanaz a nap, amit a reggel határozott meg igazán (ami valahogy már erőteljesen 11 óra után volt), és minden más csak arra épült rá. még a művsajtó tételek meg a Narnia 3 is. ó.

vannak ugye az olyan típusú lányok, mint én, és velük rendszerint utáljuk egymást. még szerencse, hogy példát nem tudok mondani. (mondjuk Juli szerint ilyen nem létezik.)

azt utálom igazán, hogy ETR üzenet: lezárt vizsga.  brrr.

a nap szava a mirnixdirnix,  én meg már megint elsődleges irodalmat olvasok másodlagos helyett. (ami kicsit durva, mert holnapután vizsga.)

ma találkoztam az összes  tesómmal! (elképesztően cukik voltak, mindegyik, és szerencsére elég kevesen voltak a moziban ahhoz, hogy ne dobjanak ki hatunkat.)

azt kérem karácsonyra, hogy megtaláljam minden barátomnak a legszuperebb ajándékot. ez így most elég patetikusan hangzik, de komolyan így van. (jó, mondjuk még egy új ikeás sajtreszelőt is szeretnék, mert a régi egyszerűen elveszett, meg ha már itt tartunk, egy villát is, mármint amivel enni lehet, mert nem kérhetem el mindig a szobatársaimét. meg azt is, hogy valahonnan szerezzek elég energiát még keddig a tanuláshoz, mert az elmúlt két napban csak lóbálom a lábam, vásárolni járok, forraltborozok, korcsolyázok, a barátaimmal találkozom, és ilyesmi. bár befejeztem egy szerkikönyvet, úgyhogy valamennyire mégis tiszta a lelkiismeretem.) egyébként azért jó az intersparba járni vásárolni, mert lehet választani, hogy az ember nejlonzacskóban vagy papírzacskóban viszi haza a zsemlét. mondjuk a pénztáros a papírzacskónak szemmel láthatólag nem örül. most még becsomagoltam a cipősdobozt , rendet rakok (nem tudom, hogy tudok ennyire rendetlen lenni, kérhetném ezt is karácsonyra, hogy jobb leg...

kesztyű nélkül nem jó elesni a korcsolyapályán, mert mozgathatatlanra fagynak az ember ujjai. de utána forralt bor, kakaó, sült krumpli, mesefilmek. a félelmeimről hadd ne írjak, ez így most jó.

olyan nagy ez az épület, hogy mire felérek a pinceszintről a harmadikra, elfelejtem, miért is voltam odalent mélységesen depressziós. (szerencsére?)

annyira utálom az ég színét, annyira utálom, de most már mindjárt hazamehetek, ahol nem rózsaszín, nem fehér, nem narancssárga. mondjuk ha megőrülök, azért nem hiszem, hogy ez lesz a fő ok.

itt ma este borzasztóan karácsony volt. jó szó ez a borzasztó, hogy egyszerre pozitív meg negatív.

a templomban borzasztóan hideg volt, az öcsém válla nagyon hegyes, de még három ötös az indexben (szeretem ezt a sorrendet, a jó jegyeket beíratni először), ez az éjszaka pedig hosszú lesz. punktum.

azt hiszem, az utóbbi időben sem változott ez a szabály.   bár   ma végre összeszedtem a mosatlanom a Collegium négy (!) különböző helyiségéből. (legalábbis ami megmaradt belőle. mindenesetre írtam egy cetlit, bízom az emberi jószándékúságban. ha meg nem, akkor legalább megtanulom, hogy ne hagyjam elöl felelőtlenül a cuccaimat. vagy nem tanulom meg.)

az első két ötös. (ollé!) es weihnachtet hier sehr. nem elég hosszúak az éjszakák.

van karácsonyfánk a kollégiumban!

ma vettem egy meleg kabátot (már nagyon régóta szeretnék venni, de eddig mindig túlságosan fáztam ahhoz, hogy hajlandó legyek tenni egy kitérőt a boltig), nem is csak azért, hogy holnaptól újra tudjak végre biciklizni (tavaly egy őszi dzsekiben csináltam végig a telet, vicces volt meg minden, de öreg vagyok már az ilyesmihez), hanem hátha nő a munkakedvem, ha elkezdem költeni a fizetésem (ez így azért nem igaz, mert kedvem  van, meg nem szeretem húzni a dolgokat, de időm ennyi beadandó között nem sok). mondjuk nagyon csalafinta ez a vásárlás, mert a boltban, amikor belenéztem a tükörbe, úgy tűnt, mintha ez a kabát lehetővé tenné, hogy szuper csini legyek, meg ilyesmi (a megfelelő pozitív jelzőt be lehet helyettesíteni), amikor hazaértem, akkor pedig már csak annak örültem, hogy legalább meleg.

ha választanom lehetne, hogy mit kérek karácsonyra, szerintem egy új tűzőgépet kérnék (mivel az előző áldozatul esett az elmúlt hét szomorú "leejtem a dolgaimat és összetörnek" sorozatának). viszont tudom, hogy azok a dolgok teljesülnek, amiket ide kiírok (olyan ez a blog, mint valami varázslat, komolyan), úgyhogy inkább kérhetnék valami olyan dolgot is, amire igazán szükségem van. és az nem a tűzőgép, hanem az érzés, amikor egy frissen elkészült beadandónak csak úgy összefűzi az ember a lapjait. bummm. (vagy csatt, ízlés szerint.)

igazán nem értem, miért foglalkozik az első félévben két szeminárium is azzal, hogy megtanítsanak minket cédulázni és a szakirodalmat megfelelően használni, amikor én képes vagyok annyit felírni lábjegyzetbe egy idézet alá emlékeztetőnek, hogy "tóth 138", aztán meg csak hümmögök, amikor pontosítani kell. (egyébként sikerült, de ez más kérdés.)

vettem egy doboz macikávét, a gyermekkor íze. (mmm.) (meg ezek a cipősdobozok is valahogy hozzátartoznak a gyerekkorhoz, úgyhogy itt hívnám fel mindenki figyelmét rá. ajándékozni jó.)

szeretném összehangolni az alvásciklusom a barátaiméval, legalább addig, amíg elmegyünk korizni. (na nem mintha lenne időnk korizni menni.)

valahol ijesztő, hogy akármikor is jön meg a szobatársam barátja (ez a [reggel] fél hattól hajnalig háromig terjedő időintervallumban bármikor lehet), egészen biztosan alszom. (és az esetek felében pánikszerűen felkelek, mert igazából nem is akartam aludni.)

Fitzhuber Dongó mindennek ellenére elhatározta, hogy marad .

bizonytalan vagyok.

a hét a vége felé már erőteljesen kezdett egy romantikus rémálomra hasonlítani, amelyben délutánonként alszom két órát, éjszaka pedig valahol beadandót írok vagy dolgozok a collegiumban. viszont arra jutottam, hogy elég hatékonyan működök így, még csak álmos sem voltam (csak kimerült.)  de aztán, amikor vége volt végre, akkor elmentem az apukámmal megnézni a Klimtet (nincsenek is Klimt-képek, csak egy, szóval akit nem érdekel a szecesszió úgy en bloc, az ne menjen be), szerintem csodálatos volt az elképzelésük, bár egy csomó helyen nem értett volna vele egyet Virágvölgyi Péter, aki a tipográfiai kézikönyvet írta, így én sem, mert nekem most az A Mű, aminek minden szava szent. (például a Ver Sacrum ban úgy oldották meg a sorkizárást, hogy növelték és csökkentették a szóközöket (kihajtott tömbösítés), ami a mai tipográfiában is elfogadott gyakorlat, de szebb, ha nem így van, mert egységesebb a szövegkép. mindegy.) volt egyébként egy rajz, ami nagyon tetszett, de nem találom, mert ...

hogyan önthettem le kávéval a csodaszép, új osirisemet. (komolyan kérdem. egyáltalán nem emlékszem rá, de mivel hármasban voltunk: a kávé, Osiris meg én, más nem nagyon lehetett.)

akkor lesz karácsony, ha a 23-i vizsgám után hazamegyek, benyomom a Das fliegende Klassenzimmer t a lejátszóba, és teletömöm magam mézeskaláccsal. addig hullhatsz, hó, de egyáltalán nem érdekelsz. de nem ám.

és szépen ránk reggeledett. (újra elő kell vennem az annyiszor megbukott  alapfeltevéseimet , különben csúnya világ lesz.)

A Bereményi  írta át a dalszöveget . (Artúr: szerintem ez a legszebb.) Olyan, mintha ez a hét egyetlen hosszú és sötét nap lenne. Az ember harmadjára nem dönthet rosszul. (A Rom főhőse persze...)

én vagyok a lány, akinek telente éjszakánként görcsöl a bal lábszára. (hosszú évek tapasztalata.) lakik itt egy fiú, akit még csak éjszaka láttam.

egyébként lehet, hogy nem látszik, de állandóan arra gondolok, hogy lehetne sokkal rosszabb is, és alapvetően egyébként is vidám vagyok. bizonyára azért, mert például múlt héten (vagy tavaly ilyenkor) sokkal rosszabb volt. egyedül csak arra kellene rájönnöm, mit szeretnék enni (határozottan úgy tűnik, hogy semmit, még csokit sem igazán, de ez már negyedik napja tart, és kezdek kicsit szédülni).

de ez egyébként is olyan fogadalom volt, amit nem hallott senki, mint ahogy a Rom fogadalmát se. egyedül van a saját világában. meg én is. (én nem annyira, mert rengeteg csokim van.)

most sajnos egyáltalán nem blogolhatok addig, amíg készen nem lesznek a beadandóim, mert ez így nem állapot. remélem, a magnéziumot nem nagyon lehet túladagolni.

most hirtelen nagyon álmos lettem, pedig amikor végigjártuk az összes szobát egy csomó szaloncukorral, akkor még nem voltam az. jövőre jobban ki kell dolgozni ezt a krampuszjelmezt. de leginkább sokat nevettünk. 

hétfőn fél tíz előtt nincs élet a BTK-n, és ez egészen elkeserített engem, aki tegnap délután óta pörgök valami elképesztő mennyiségű fekete teával (de kávé nélkül). bementem leadni az elkészült dolgozataimat, mert amíg nálam voltak, időnként a jól végzett munka feletti örömmel nézegettem őket, ami sajnos nem túl effektív hozzáállás, de egyáltalán nem sikerült. semmit sem sikerült fél tízig, csak csellengtem a campuson. így fél tízkor egészen elkeseredve elindultam az Osirisbe megvenni a Helyesírást, amit már olyan régóta meg kellett volna. útközben találkoztam Macsekkal ("de Macsek, itt nem történik semmi, de egyáltalán semmi!"), aztán találtam egy csomó pénzt a járdán, és ennek hatására feljogosítva éreztem magam arra, hogy a könyvesház csodálatos karácsonyi leárazásán beszerezzem a régóta hőn áhított tipográfiai kézikönyvet is. (meg még sok minden mást.) aztán leadtam a leadandókat, szereztem egy csomó csokit, telefonáltam a Pongráccal, és állítólag még ma kapok szerkis t...

ülök a lányszárnyon a lépcső alatt, hajnali fél hat van, és a semmiből leesett elém egy földimogyoró. elkezdtem hinni a Mikulás létezésében.

szeretem azokat az embereket, akik elég bátrak a földig hajolni, ha arra van szükség. el nem törni, el nem törni.

már lassan egy hete vágyakozva nézek minden biciklist (a saját biciklimet meg legfőképp), de amióta olyan ügyetlen vagyok, hogy a hűséges Masnit úgy leejtettem, hogy megrepedt, nem merek bringára ülni (amikor utoljára bicikliztem, beszorult az első kerék két macskakő közé, utána pedig frontálisan nekimentem a múzeum kerítésének, ami azért nem egy kicsi és nehezen észrevehető dolog, ráadásul viszonylag régóta ugyanott van). szóval egy ideig eggyel kevesebb közveszélyes bringás garázdálkodik az utakon. (mondjuk félek, hogy addig berozsdásodik a Monán a kölcsönlánc, és soha többé nem tudom leszedni róla.)

rájöttem, hogy nem kell választani . miért van ilyen intenzív kapcsolat köztem meg a hörgőtágítóm között.

ez már mindennek a legalja. egészen abszurd időpontokban alszom (pl. reggel öttől kettőig), magamtól csillogósra takarítottam a szobát (határozottan ideje volt már), empirikus úton keresem a mosógépen a nem kímélő funkciót (alapvetően az én dolgom lenne új használati útmutatót keríteni hozzá, úgyhogy most szidom magam a lustaságomért), és a Mikulással chatelek angolul.

amikor választanom kellene a szociális érzékenységem és az elitizmusom között, mindig úgy érzem, mintha a dolgok összeegyeztethetetlenek lennének. szükségem van egy világképre.

kezdek átalakulni reklám- és szolgáltatóirodává, de ha olvas olyan blogger, aki szeret kérdőíveket kitölteni arról, miért is blogol, akkor itt van egy . nem nekem kell, hanem egy társtudos ismerősnek, de az én kérdőíveimet is mindig mindenki továbbküldi csak úgy jófejségből. (már hetek óta azon gondolkodom, milyen ruhát veszek magamnak, ha leadom végre ezt a könyvet, és kapok fizut. a derékmelegítőtől a télikabátig mindenfélére gondoltam már, de ma rájöttem, hogy mi hiányzik igazán. veszek egy puha, kockás pokrócot. egy meleg pokrócot. ollé!)

yann tiersen lemezbemutató az A38-on. mi kell ennél több. (aztán hajnali háromkor hócsata a kollégium udvarán. itt sosincs sötét.)

itt egy lista arról, hogy mi mindent ejtettem ma le: könyvtári olvasójegy, diákigazolvány, két könyv a könyvesboltban, hat könyv a könyvtárban (egyszerre), még egyszer két könyv a könyvtárban (a lépcsőn), a telefonom (4x), toll, másik toll, laptoptöltő (2x), sapka, sál, két banán, hajvasaló, egy zsömle, kabát, egy csomag papírzsepi (3x), laptop (kézből, de tokban volt). telefon ötödjére is. ma nem akarok törékeny dolgok közelébe menni.

ezen a héten is minden reggel elalszom, pedig az alkalmi és állandó szobatársaim közös erővel próbálnak felkelteni. igazából mindegy, már csak két hét van, abban a két hétben meg nem fogok elaludni. (ha meg mégis, akkor kivágnak az összes szemináriumomról. megérdemelném.)

az a baj azokkal a filmekkel, amikben szerepel Gael Garcia Bernal, hogy akár borzasztóak is lehetnek, én egészen oda meg vissza vagyok tőlük. hova tűnik olyankor a kritikai szemléletem, jaj. (ha esetleg van olyan olvasóm, aki a megtévesztésig hasonlít rá, és szeretne velem járni, küldjön egy emailt. köszi.)

nem nagyon szeretek semmiféle reklámdolgot elhelyezni itt, de a kiadó új honlapja annyira menő, hogy még olyan funkció is van rajta, amivel bele lehet lapozni a könyvekbe. ráadásul egy csomó gyerek- meg ifjúsági könyvet most meg is lehet nyerni , és vannak köztük olyanok is, amikben benne van a nevem. (elvileg.)

remek érzékkel megtaláltam a megfelelő életszakaszt ahhoz, hogy elkezdjek olvasni egy hétszáz oldalas regényt. erről könyvet lehetne írni, én és a felelőtlenségem . ma végre mehettem iskolába, olyan jó volt. (kezd vizsgaidőszak lenni. ilyenkor két hónapra ki kellene kapcsolni ezt a blogot. két hónap tanulmányi tárgyú nyafogás. jaj.)

kibontottam az első ablakot éjfél után. persze tudom, hogy ez csalás.

ma nem tudtam kiállni az érdekeimért (amikor direkt megkérdeztem az eladót, hogy biztos nincs-e azon a pizzán a sajt alatt szalámi, aztán meg persze volt, oda se megyek többet), lesöpörtem a laptopom a fotelből, sakkoztam az öcsémmel, most már minden jó lesz.