remek érzékkel megtaláltam a megfelelő életszakaszt ahhoz, hogy elkezdjek olvasni egy hétszáz oldalas regényt. erről könyvet lehetne írni, én és a felelőtlenségem. ma végre mehettem iskolába, olyan jó volt. (kezd vizsgaidőszak lenni. ilyenkor két hónapra ki kellene kapcsolni ezt a blogot. két hónap tanulmányi tárgyú nyafogás. jaj.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések