szeretném, hogy én és a nyomasztó dolgok az életemben lassan megbékéljünk egymással, de itthon nem érzem magam túlságosan itthon. vannak tervek, van elszánás is, akkor vajon mi hiányzik. azt kérdezik a barátaim, hogy mikor fogok megint rendesen blogolni, de az én saját létbizonytalanságom az, aminek itt most helyet adok. (mottót kellene váltanom, már nem igaz. azt mondtam ma a venezuelainak, hogy mindenki mindig egyedül van, ne panaszkodjon, de már régóta nem érzem így. nem is tudom, mondtam-e valaha bármit a venezuelainak, amit komolyan gondolok.)
vásárlás
azt találtuk ki, hogy anyával vásárolunk, mert ő is nagyon szeretne már kimozdulni otthonról, persze még nem nagyon tud, mert néha meg kell állnunk, hogy feldobja a lábát a műszerfalra, és rárakjon egy adag jeget, szóval anyával vásárlunk, és csak itt a környéken. azt tudtam, hogy kell nekem epilátor (mert tönkrement), egér (mert tönkrement), telefon (mert megjelent egy furcsa folt a képernyő közepén, és nem látok tőle, szóval tönkrement), gumicsizma (a szigetre), szandál, strandpapucs (mert szétkopott az előző), sportcipő (mert a tiszának lyukas a talpa), farmernadrág, DVD, meg még reggel öltözködés közben eltéptem a melltartóm és a gyönyörű rózsaszín harisnyám kb. fél percen belül, szóval az is. erre meg vettem gyönyörű, hófehér pulcsit a Takkoban, meg zöld strandpapucsot meg fekete szabadidőnacit is ott, az jó lesz majd táborba, meg vettem hét harisnyát, rózsaszínt mondjuk nem, de lilát meg bordót igen, meg trikót és három pár zoknit, kaptam még egy fekete szabadidőpulcsit a fekete ...
Megjegyzések