fél négykor mentem ma aludni. mondjuk akkor gondoltam, hogy már minek, de kicsit fájt a hátam meg a szemem, ezért lefeküdtem, és azt álmodtam, hogy mindig elcsúszik a lábjegyzet, és újra és újra és újra elcsúszik, és amikor anyu felkeltett fél hétkor, azt mondtam, hogy jó, mindjárt kelek, csak ezt a kicsit még a helyére kell raknom. eszméletlenül nyomasztó még éjjel is a világoskék-fehér word képernyőt bámulni.
de most már kész. változtathatatlan. vége. (remélem, csak március ötödikéig. őszintén remélem.)
ma meg olyan volt a suliban, hogy jött hozzánk az Eck képviselő (igen, ő, aki pl. Sitku ellen is, meg az esti ellen is szavazott, meg ilyesmi), és mondta, hogy "látszik még a fény az alagút végén". köszönjük Freud.
Megjegyzések