Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2009
vettem ma netbookot, feketét, úgy hVják, hogy Masni, jajj, nincs hosszú i a billentyűzeten. persze tudom, hogy dühből elmenni vásárolni nem feltétlenül jó, mondhatni: rossz, de ez nem jelent semmit. muszáj volt már gépet venni. meg igy, hogy kész lettem a vándorló palotával, kicsit úgy érzem, hogy voltaképpen megdolgoztam érte. (meg voltunk a libriben, vannak matekosok, bele van irva a nevem a könyvbe, elképesztő, azt mondtam, hogy jééé. jó sokszor mondtam. aztán pulcsit nézni is voltunk Macsnak, de nem vett, én meg a szép ruhákat nézegettem, mert lesz Gólyabál, ahova álltólag estélyiben kell menni, na, estélyim az nincs, meg miután elköltöttem egy csomó pénzt netbookra, nem is lesz, de azért nézegetni jó volt. majd kitalálok valami kamu, ideologizált dumát, hogy miért nincs, az ilyenekben elég nagy gyakorlatot szereztem gyerekként. jaj, most lebuktam.) szóval tudatos vásárló vagyok, kérdeztem, hogy miért csak 2 USB van, amikor 3-mal hirdetik, hogyan működik a tapipad görgetője, po
a feledékenységben az a jó, hogy ma nagyon megörültem a tegnap vásárolt grapefruitnak a hűtőben.
már napok óta arra tudok csak gondolni, amit Matteo mondott múlt hét csütörtökön. hogy legyen már egyetem.
amúgy reggel még ősz volt, ahogy tekertem ki erchegyiához a BMF-re, az már nem reggel volt mondjuk, de még mindig ősz, meleg, kellemes, biciklizni volt a legjobb, de azért sétálni is, aztán a könyvtárból hazafelé telesedni kezdett, még a sapkámat is fel kellett venni, a hídon már nagyon fáztam, de azért ez az idő gyönyörű, most pedig fütyül a szél a folyosón, csapkodja az ablakokat, itt a tél.
Maf: Elkísérjelek egy darabon? A Lány, Akivel Levelezni Szoktam A Kevésbé Izgalmas Órákon: Inkább elkísérlek én, ráérek. Maf: Én is ráérek. A LALSSKIÓ: Furcsa, hogy mindig ráérünk. Maf: Hát, végülis egyetemisták vagyunk. Akkor szabad. Ezért másfél órán át sétáltunk Budán meg Pesten, de főleg persze a kettő között, mert a híd, na az nagyon szép. Egyébként csak irod. proszemes leckét akartunk írni, az egyetemi könyvtárban kezdtünk, én 15 perc után kimenekültem, olyan csönd, hogy hallatszik a parketta nyikorgása, és ha hangosabban koppan a toll az asztalon, már morognak, így átmentünk a szabóervinbe, ott a negyediken az olvasóban (főleg a szélén) van akkora zaj, hogy meg tudjuk osztani egymással Balassi verseinek különböző kiadásairól szerzett tapasztalatainkat.

egy mondat

hazafelé anyu kérdezte, hogy a jegyekkel hogy állok, mondtam, hogy meg fogok bukni franciából, franciából és franciából, hogy a fiúkkal hogy állok, hát hogy állnék, sehogy, hogy a várossal hogy állok, barátokkal hogy állok, a régieket elvesztem, újak csak kevés akad, aztán kérdezte, mit ennék, jaj, semmit, anyu hagyjál, eszek, ami van, fáradt vagyok, másnap dolgozom reggeltől estig, a palotát le kell adni, játszunk egy országvárost és ennyi, ki hogy van, anyu mesél, ebéd közben hallgatom, mit főzzek, mit süssek, mit viszel el, anyu hagyj, nem tudom, kedden dolgozom egész nap, a palotát le kell adni, hagyjatok már, nem tudom, arra gondolok, hogy na, ezért igazán fent is maradhattam volna, miért is megyek haza, már nem emlékszem, nyilván mert szeretek otthon lenni, de olyan rosszul érzem magam, nekem nem kell mosogatni, több sajtgombócot ehetek, és nem tilos bemenni éjjel a spejzba csokiért, milyen már ez, szerdán még elolvasom a Kicsi meséjét, anyuval vásárolni megyünk, vettem porszívót
Kép
ez olyan jémár érzés, és egy ideje ilyen durván magas ez a szám, szóval ez egy ünnepi 1231. bejegyzés, csak hogy azt mondjam, hogy sziasztok, örülök nektek. elég furcsa, hogy ennyi embert érdekel a gurulós bőrönd.
jaj, balanescut (meg smetanát) hallgatok és bőgök. már csak fél oldalt kell ma éjjel írni. talán az időbeosztásom a rossz, de inkább az van, hogy nincs semmi, ami felpörgetne, és adna egy bazinagy adag energiát. tavaly ilyenkor hónapokig elvoltam 4 óra alvással, most meg itt kókadozok, pedig még csak negyed négy. szerencsére van marcipános csokim. (ráadásul kénytelen vagyok szembenézni azzal az elkeserítő ténnyel, hogy átlag kéthetente más bölcsészfiúba vagyok őrülten és végletesen szerelmes.* a nemek arányát elnézve a karon ez a tendencia nem sokáig lesz tartható.) *mármint elpirulok és hülyeségeket beszélek a környezetében. jobb esetben csak elpirulok.
gurulós bőröndöt húzni az aranyszínű októberben Budán. hányszor még és mióta.
az még szombaton volt, vártunk az egyetem előtt, és azon tanakodtunk, hol is csillapítsuk kultúrszomjunk, hogy elment ott két srác, és leköpték az egyetem falát, mert hogy pfujj, ide járnak a bölcsészek. úgy érzem, hogy a társadalmi elfogadottságunk az elfogadható szint alá csökkent.

a munkáról

Kép
N: miért állítod át másfelesre a sorközt? Maf: hogy elférjen a korrektúra. (Kattra megnő persze.)
(1:26:40) paniadam: jó, mert te bölcsész vagy (1:26:57) paniadam: jobban szeretsz olvasni, mint beszélgetni
ígértem ugye képeket a collegiumról, csak sosincs nálam a kábel, amivel összeköthetem a gépet meg a telcsit, de most igen. ezért van néhány belső kép a lépcsőfordulóról, egy külső, egy a könyvespolcomról (a kompozíció közepén a Jankamaci), ráadásként pedig kettő a bringám színes bogyóiról (küllőgyöngy), meg egy az egyik csigámról, csak erős idegzetűeknek. a szavazást meg leszedem oldalról, meggyőztetek, elhiszem, hogy a hűl a helyes.

a magyar helyesírás csodáiból

243. d) Az anélkül hogy , aszerint hogy , ahelyett hogy stb. kötőszószerű szókapcsolatok elé vesszőt teszünk. Ilyenkor a hogy előtt nincs vessző: Felrohant a lépcsőn, anélkül hogy pihent volna. Cselekedj, ahelyett hogy tétovázol! Stb. – Ha azonban az anélkül, aszerint, ahelyett stb. elemek az első tagmondathoz tapadnak, eléjük nem teszünk vesszőt, utánuk (a hogy elé) azonban igen: Felrohant a lépcsőn anélkül, hogy pihent volna. Cselekedj ahelyett, hogy tétovázol! Stb. Ez amúgy azért jó, mert így mindenkinek igaza van. Javaslom egyébként a Pihenés nélkül felrohant a lépcsőn alakot.
ma elmentünk a műcsarnokba, és végigvihogtuk a kiállítást . tekintve, hogy rajtunk kívül csak a szakállas teremőr volt az épületben, aki követett minket teremről teremre, ezzel a kutyát sem zavartuk. elég morbid volt, nyomasztó és érthetetlen. átmenni a szekrényen jó volt, narniás. a videóinstalláció nem volt morbid, viszont néhol kicsit untam. nehéz ez a kortárs művészet, azt kell mondjam. mindenesetre barátkozni kávés, törékeny, szokatlan és jó dolog.
El sem hiszem, ezt meg ezt én szerkesztettem, és már kapni lehet. Mondjuk én még nem láttam sehol, de elvileg benne kell, hogy legyen valahol a nevem. Meg amúgy az alterfiú fordította, szóval az övé is. És amúgy szerintem tökjó, főleg a nyomozós.

Rakovszky Zsuzsa: Őszi alom

De éppen most? Mikor nemhogy meleg vagy fény, de jó soká esély se rá? Most, mikor éjszaka már fagy, és a reggelek ködében valami hóforma szálldos… Mikor minden fűszál, zörgős bokor láttán nyilvánvaló az ellenfél térnyerése… És nem az öncsalás zöld korában, amikor frissen sarjadt remény áltat, hogy hátha mégse? A macska – hátrasúnyt fül, az ismerős riadtság szemében, a hasa söpri a földet – megismételni készül az artistamutatványt, amikor egyre újabb utasok préselődnek a buszból kifelé – több, mint ahány belefért. A tej iránt sipogva, vakon tülekedőknek ennyi jut: az a fél óra vagy az a fél perc – azután elindul, hogy fölkutassa őket gumiharisnyás lábán, a kezében vödörrel, öregasszony alakjában a végzet, minden rosszindulat s harag nélkül, csak éppen saját szempontjait nézve, nem az övéket. A nehezen fölásható, fagyott földbe, söröskupak silány aranya mellé, kőtörmelék közé jutnak aztán, hogy ott siessenek mihamar lenni földdé, hányféle és miféle stáción á
még mindig nehezen fogom csak fel, hogy egy teljes hétig egyetlen borzalmas franciaórára sem kell bemenni, sem ijesztő latinra (az nem szörnyű mondjuk, szeretem, csak konjugációkat magolni és dolgozatot írni nem szeretek), sem unalmas irodalomtudományi órákra (na jó, a legutóbbi bevirtan elképesztően izgalmas volt, meg azért van még néhány), sem nehezen követhető nyelvészetiekre (a múltkori bevnyelvtanegynek csak az utolsó húsz perce jutott el a tudatomig, addig rendes robotként jegyzeteltem a prof minden második mondatát), ésatöbbi. persze szeretek egyetemista lenni, de azért mostanra kicsit sok volt. amúgyis azt számolom, hogy hány tárgyból fogok bukni, és hogy kivágnak az egyetemről és a koliból és különbenis meghalok végkimerülésben. mondjuk tegnap éjjel bulizni kellett volna a többiekkel, és levezetni a feszültséget, de inkább aludtam tizenkét órát. éppen ideje volt. most viszont aranysárga ősz van. szabadság. boldogság. vándorló palota. van kakaóm, sajtom, zsömlém, joghurtom.
Elhunyt Dargay Attila.
Hiába, ezzel egyet kell érteni. Faludy: Másnak tűnt Másnak tűnt hetven éve föld meg égbolt és a jövendő sok millió év volt, meg boldogság, mert bíztunk mindahányan a technikában és a tudományban. Új gyógyszer jött annak, ki kórral küzdött, telefonok szóltak mint éji tücskök, meleg víz folyt, gáz égett házainkban, villám helyett kigyúlt az ezüst villany, színházak, mozik nyíltak és az élet elviselhetőbb, a nyomor enyhébb lett, de én még várakoztam, mi a vége. Mint annyian, apám is azt ígérte: még negyven év és gyönyörű lesz minden, mihelyt elpusztul Sztálin meg a Hitler.
már csak azt kell megtanulni, hogy ha 25 percet kérnek, ne egy órás legyen. a terv túlteljesítve, vagy mi van ilyenkor.

őszintés, saját felelősségre

szóval az utóbbi időben semmiért nem kellett megküzdeni, elkényelmesedtem, milyen már, csak úgy simán van munkám könyvkiadónál, csak úgy simán mondták, hogy írjak egy fél regényt, és nyomdában lesz majd az is, más évekig házal a könyvével, nekem meg a kezembe nyomják a lehetőséget, még én húzódozok, hogy nincs kedvem, időm, stb, de aztán persze mégis rájöttem, hogy szeretem és izgalmas, meg eleve az, hogy felvettek a koliba, milyen már, meg mire gondolok még, nem tudom, sok mindenre. szóval elfelejtettem, milyen is igazán küzdeni valamiért. legyen az jó jegy, barátság, megbecsülés, ilyesmi. túl sokat nyafogok, az a baj.
ma azt a sajtos croissante-t ettem, amit a Panni adott digtan előtt, meg azt a bundáskenyeret, amit a szobatársamtól kaptam, meg egy sportszeletet, de azt kapkodósan vettem, mert több bolt már nem lett volna hazafelé, de egyik előtt sem lehetett lezárni a bringát. az meg, hogy a hátsót rögzítem a vázhoz, az semmi. kedves boltosok, rakjatok bringatárolót a bolt elé, különben nem mennek be a biciklisek, vagy csak egy sportszeletért. szóval most megyek, és sütök egy kis rántottát, remélem, jó még a tojás. egyébként letört az első lámpám, ami persze várható volt, na de azért mégis nagyon csúnyákat gondolok arról a pasiról, aki ezt a használhatatlan, gyenge, össze-vissza működő vackot eladta nekem, mert nem volt olcsó. és a francia az minden nap újabb kudarc, na de hát van ilyen. (egy francia novellát kell ezer szóban elemezni franciául. hihi.) viszont legalább az irodproszem jó volt, végigleveleztük a reneszánsz mesterszak alakuló ülését az irodalomról meg az operákról, szia, remélem, ide
Gólyatársaimhoz való viszonyom mintha romlana. Hiába, annyira már kollégisták vagyunk, hogy a magunk munkája jobban köt bennünket, mint egymás iránti vonzalmaink egyengetése. Annyira viszont még nem vagyunk nagy fiúk, hogy csoportokba (klikkekbe) tömörülhetnénk. Csak egy-két páros van, mint például a [településnév-ieké] vagy a miénk [xy-nal]. Valamelyest összetartanak a dögészek ([a, b, c]), a többi mind különálló jelenség. Nagyjából rokonszenvesek, tudás tekintetében is, csak a kis [gh-ban] van valami öreges fontoskodás.
megszüntetik a vasútvonalat. na nem baj, majd még kevesebbet járok haza. köszi MÁV, egy élmény volt az az Almásfüzítő--Esztergom-Kertváros.
miről is írnék véletlenek nélkül. ma délután háromtól este kilencig a petőfi múzeumban voltunk, szépírók fesztiválján, ott volt Macsek, Rada és Bogas, meg két sárváros ismerős, meg persze egy csomó író és költő és irodalmár. aztán a véletlen hozta úgy, hogy én olvastam fel Gyula bátyó egyik meséjét  a nagyközönség előtt, azt mondták, hogy egy ifjú rajongó , azok a tízévesek, na, bár nem voltam ünneplőben, ami miatt rosszul éreztem magam (mondom, hogy véletlen), meg olvasni sem tudok igazán szépen, nem baj, legfeljebb nem leszek tévébemondó. Parti Nagy, Lengyel Péter, Böszörményi, és még sokan mások. a fülem meg fagyogat lefelé, kell sapka a bukó alá. kesztyű például van.
mit tudunk mi hozzátok képest, nagy nemzedék kollégistái. (igazából csak az épület miatt van persze, tervezte Alpár Ignác, nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ezen a lépcsőn sétált Kodály, meg ezeknek a szobáknak az egyikében lakott a Balázs Béla meg a Gombocz meg a Zsirai. és akkor pláne ez van, ha házifeladatként  kolitörivel foglalkozunk, ha kiderül, hogy azért vannak nagyobb meg kisebb szobák, mert az egyik a háló volt, a másik a tanuló, meg hogy aki lefeküdt aludni éjfél előtt, azt úgyis kirángatták az ágyból a nagyobbak, ezért tanult mindenki hajnalig a könyvtárban, mint a kisangyal. meg hogy már ötven éve is teljesen normális volt éjfélkor kosarazni.) egyébként talán azért idealizálom most ennyire a collegiumot, mert teljesen ki van csúszva mindenféle talaj a lábam alól. valahova kell kapaszkodni, ez meg pont olyannak tűnik, ahova lehet. néha úgy érzem, hogy ha igazán szeretném, az lehetek, ami akarok, és ez jó. és fogalmam sincs, hogy mi is az.
az embert mindig megtalálja az a könyv - személy - gondolat, aminek - akinek meg kell. így helyes. (közhelyes.)
úgy érzem magam sajnos, mint akinek kiszívták az agyát a fülén keresztül, és lehúzták a szabóervinben a lefolyón. amúgy ma volt ott egy bácsi a kb. 3 éves kislányával a folyóiratolvasóban az ötödiken, és mondta a kislánynak, hogy nézd, könyvek, nézegesd őket, szemmel láthatóan dolgozni szeretett volna, a kislány viszont azt mondta, hogy ez itt gagyi hely, mert csak piros van. egyetértettem vele, mert nem találtam meg az educatiót lefűzve. egyébként majdnem nyitástól zárásig voltunk, egy előadást készítünk szerdára kétnyelvűség órára. túl gyakran merültünk el érdekes, de a témához nem kapcsolódó cikkekben, kicsit olyan jé, kinyílt a világ érzés. Egy perben az USA Legfelsőbb Bírósága 5:4-es szavazataránnyal eldöntötte, hogy egy bírói utasításban egy melléknév csupán az utána következő főnévre vonatkozik-e, vagy az összes utána következő főnévre (magyar analógiával: pl. a piros alma és barack ’piros almát és piros barackot’ jelent-e, vagy pedig ’piros almát és bármilyen színű baracko
ma elmentem aludni délután, és minden egyes alkalommal, amikor felkeltem, azt hittem, hogy még péntek reggel van, hogy szombat reggel van, hogy vasárnap délelőtt van, én pedig elkéstem, elkéstem, elkéstem, akkor kiabáltam egy kicsit, hogy nemigazmár, aztán aludtam tovább. egyébként hogyan is fordulhatnék befelé, amikor mindig csak másokon keresztül érzékeltem önmagamat.
komolyan az a napom fénypontja, hogy kaptam tízes kulcsot, és feljebb húzhattam végre a nyerget a járgányon. (most meg túl magas lesz, fogadni mernék.) na jó, a karamellás csoki is fincsi volt, meg hogy ebédelhettem főtt ételt (ezen a héten még csak egyszer ettem, az A épület menzáján próbáltam lenyomni a torkomon a száraz rizibizit magában, de nem ment, ezért céklával laktam jól). ja, egyébként tud járni a hármas számú öcsikém, szerintem ez elég menő dolog. úgy imbolyog a kriskapek, mint a részegek, és óriásiakat esik. de feláll, lehet tőle tanulni, halihó. most pedig meg fogok felelni a filoszokról alkotott sztereotípiáknak, és az lesz az életem értelme, hogy megtaláljam az életem értelmét.
az előbb majdnem itt posztoltam a legújabb regényrészletet . pedig a bloggert azért nyitottam meg, hogy elmeséljem, kettő után mindig operák mennek az erdély fm-en , meg hogy hiányzik a biciklim, álljon már el a szél.
csak tudnám, ki előtt magyarázkodok, magam előtt, ki más előtt, mert én tényleg be akartam menni bevnyelvtan egyre, de sajnos mindenképp elaludtam volna órán, annak meg igazán nem lett volna semmi értelme, ezért lementünk a Pannival kávézni a szabóervin büféjébe, és annyira belemerültünk boldog istvános emlékeink fölelevenítésébe (egyébként nem is), hogy valahogy hirtelen fél öt lett, és már nem tudtam bemenni bevnyelvtan egyre. helyette aludtam egy órát, most pedig tanulom a bimbambumot az igeragozást, mert mindjárt latin. tulajdonképpen nem bánom. (amúgy többek között arról beszélgettünk, hogy milyen furcsa, hogy vannak olyan emberek, akiket egyikünk sem ismert sosem, mert régesrég előttünk voltak istvánosok, de a tanárok annyit emlegették őket, hogy megjegyeztük a nevüket, és régi ismerősként gondolunk rájuk. aztán hazafele ezt még persze továbbgondoltam, mert eszembe jutott, hogy amikor megszeppent kis hetedikes voltam, akkor arról álmodoztam, hogy majd egyszer csinálok olyan d
Csak mert annyira megszokottá vált, unásig ismételtté az, hogy a papucsot az ágy kétharmadánál teszi le, a kulcsot mindig a jobb zsebébe dugja (s az első sarkon ellenőrzi, ott van-e), néha megropogtatja a vállát, esténként teázik és olvas, és rendszerint melléönti a tejet, tehát talán éppen ezek miatt a véglegesnek tűnő dolgok miatt gondolta azt, hogy örökké fog élni.
Maf: úgy áll a hajam, mint egy ereszcsatorna puszulygazda: azonosulsz a vándorló palotával erchegyia: az olyan hülye dolog, hogy azért dolgozol, hogy legyen munkaeszközöd :P
ez a szerda kibírhatatlan, úgy érzem magam, mint akinek leszívták az agyát, reggel nyolctól fél tízig ókor, tíztől fél tizenkettőig bev ir tan, de nem mentem be, tanultam a fonetikát, déltől fél kettőig fonetika, zh is volt, háromtól négyig kommunikáció, háromnegyed öttől negyed hétig francia fordítás, nyolctól fél tízig kétnyelvűség. ez szerintem így abszurd, ezért egyik héten kommunikációra nem megyek be, másik héten bev ir tanra. a többi gyak, ezért kötelező. amúgy nagyon bánom, mert mindkettő tökjó lenne. (még mindig nem tudom magam túltenni azon, hogy az a nő tanít, aki azt a nyelvtankönyvet írta, amelyikből ötödikes korom óta tanulok. néha ismerősnek tűnnek a példái. vajon miért.) de a szél és a hideg jó, kifújja a mocskot a városból, nincs már olyan büdös.
a hosszú télre gondolok, a meleg sálakra, vastag kabátokra és garbónyakú pulóverekre, a homályos délutánokra, sötét kora estékre gondolok, a meleg könyvtárra, a meleg egyetemre, a meleg takaróra, a meleg teákra, a hosszú könyvekre és a hosszú beszélgetésekre. meg arra, hogy milyen elképesztően hideg lesz. egyébként hétkor keltem, még befejeztem a proszem házit és szerkesztettem egy kicsit, bementem nyelvészeti proszemre, aztán megcsináltam a digtan házit a nyelvészkönyvtárban, aztán szerkesztettem a szabóervinben, aztán elmentem digtanra, visszafele beugrottam a szabóervinbe, és megettem a csokim, aztán elmentem irodalmi proszemre, utána beültam a szabóervinbe és szerkesztettem, most hazajöttem a koliba, és szerkesztek. franciára nem mentem, fáj is a szívem miatta, már csak másfél fejezet, már csak másfél fejezet, már csak másfél. meg újraolvasni az egészet. holnap meg fonetika zh.

szeretGOM

Szamárfül : esztergomi vagy? ja, ott van valami bolond polgármester :D na, ez az, ami nem mindegy, hogy ez jut a pestiek eszébe. meg a balhés gimi. meg a párkányi sörök. meg a bazilika persze. városimázs 2009. most megyek, kiszedem a mosást.

Parti Nagy Lajos: Csigabú

A bánatot, mit tán ma érez, mint brummogó, halk őszi hangot, idomítgassa a kezéhez, gyúrjon belőle kis harangot, csigát, lovat, s ne kérje számon, a búanyag rém furcsa jószág, egy formátlan szomorúságon cseppet sem segít a valóság. De hogyha átöleli szépen, megdédelgeti az ölében, s csinál a búból búbabát, tükörbe néz a hülye bánat, s mert a bánat egy hiú állat, elvigyorogja tán magát. Ezt dobta mára a naptár .
még csak másfél hónapja lakom Budán, de már voltam Agota Kristofos és Esterházys beszélgetésen, operában, színházban és moziban. ez több, mint az elmúlt években együttvéve. amúgy hiányzik a gumicsizmám és az esernyőm, csattognék én a pocsolyákba, és lenne jó világ, így viszont kicsit mégiscsak nyüfi. a villamoson tömeg van, az aluljáró meg , a bringán pedig nincs sárvédő, úgyhogy felejtős. de azért annál nincs jobb, mint hallgatni az esőcseppek kopogását az ablakon. (meg kimenni ázni az udvarra, beleszagolni az esőszagba és kávét inni. sötét van, hűvös és szabadság.)
meseszereplők tetszenek, regényhősök, cuki külföldiek és irodalmárok. hát, így megy ez, ahogy a klasszikus mondaná. amúgy FSZEKnek fészek ez, de milyen fészek már az, ahol nincsen net. offline blogos ez most, a nyelvészeti proszem beadandó és a palota között. ahelyett, hogy lemennék kávézni enni valamit a büfébe. én egyébként azért itt tanulok és dolgozok, mert itt egyedül lehetek, más meg pont azért jön ide, hogy ne legyen egyedül. így megy ez. egyébként lányok, ne vegyetek szomorú, unalmas és szürke napokon sálat. szomorú lesz, unalmas és szürke.
voltam színházban a gólyatáboros őrsömmel, Avenue Q , nem igazán tetszett. jó, nyilván nem számítottam valami nagy dologra, de szerintem a " fogunk sztereotíp csoportokat, jól kinevetjük őket, és erősítünk még egy kicsit a sztereotípiákon " nem menő. egy egész számot (igen, musical volt) ráépíteni az internetpornóra, szerintem nemhogy nem menő, hanem egyenesen übergáz. ésatöbbi. (mondjuk az kicsit zavar, hogy ezt csak én gondolom így.) meg hosszú is volt. de legalább ugráltak meg énekeltek meg táncoltak, ez a jó oldala a dolognak. egyébként meg olyan rohanást, mint ma én, délután 3/4 3ig aludtam, 3kor indult a buszom, szóval felvettem egy nacit és egy pulcsit, meg bedobtam a notit a táskába, és kibringáztam a buszmegállóba, hogy majd a Bb hazaviszi a járgányt. most meg fáj a térdem, nyehe.
átaludtam a délelőttöt (mármint a buszon, meg itt is), mégis nyüfi vagyok, de nem igazán álmos. azon nyűglődöm már mióta, hogy mi legyen, amikor egyértelmű, hogy mi lesz. megnézem a vándorló palotát a csigáimmal . (lesz majd róluk is kép, csak sosem találom a telcsihez a kábelt.) amúgy szerintem az egyik beteg, vagy már meg is halt, a másik viszont nagyon virgonc. update szörnyen idegesítő dolog a vándorló palotát nézni, mert vagy jegyzetelek magamnak, hogy igen, ez a filmben így van, majd felhasználni a valahanyadik fejezetben, vagy bosszankodom, hogy hogy lehetett ilyen béna a szerkesztő. vagy az filmeknél nincs? akkor a fordító.
jesszumpepi, óriás afrikai csiguszokat kaptam szülinapomra. az egyik már elő is bújt, a másik még nem. sajnos nem hiszem, hogy a collegiumban lehet állatokat tartani... :(
ettünk csemegeubit keksszel, diktafonoztunk, beszélgettünk gombiival, aztán pedig mbukoviccsal és paniadammal célba vettük a mozit, és megnéztük a Koccanást . eléggé nagyon jó volt. hazafelé meg már csak nagyon bicegve ment, most egy villával vertem ki jeget a mélyhűtőnkből. majd mindjárt rakok a vállamra is, vagy mi van ott, kulcscsont talán, francba ezekkel a lépcsőkkel.
ezzel a szóval lehet legjobban jellemezni a napomat. amikor leadtam a kb. nullapontos franciadogám, még nem gondoltam, hogy ez lesz belőle, de utána rámtapadt egy biztonsági őr a grobyban (erről mondjuk legendákat lehet olvasni, hogy ott mennyire ráállnak az emberre, de eddig még nem tapasztaltam), és olyan rosszul éreztem magam miatta, hogy mindent levertem és feldöntöttem, akkor rosszallóan csóválta a fejét, és még közelebb jött. aztán a koliban legurultam a lépcsőn, ezt meg ki érti, akkorát sikítottam, hogy mindenki kiszaladt a másodikon a folyosóra, aztán ültem a lépcső alján, és nevettem, és mondták, hogy igen, itt gyakran legurul valaki, és már csak a villamoson döbbentem rá, hogy egész testemben remegek az ijedtségtől, és bevertem a térdem meg a vállam. szerencsére véletlenül épp volt nálam csoki. aztán a postán húsz perc volt íratni egy meghatalmazást, hogy anyu otthon átvehesse hétköznap a cuccaimat, és annyira bunkók voltak velem, hogy majdnem elbőgtem magam. valaki megmo
most nyafi van, elszúrtam a franciát (az üresen adtam be a lapot eléggé annak számít), de végülis már van két négyesem, bár azok pont a másik két órán. ilyen egy időpontot, milyen már ez a péntek hajnal. amúgy nem történnek velem nagy volumenű dolgok, fél háromkor még lázcsillapítót szereztem a lánynak, aki nálunk aludt, reggel meg ütközött a villamosunk a szembejövővel, és letört a visszapillantótükre, és ezért nem vitt minket tovább. mondjuk azt nem értettem, hogy amíg arra vártunk, hogy történjen valami, miért szálltak le sokan, és sétáltak vissza az előző megállóba, és szálltak fel a következő villamosra, ami ugyanúgy állt tíz percet, mint mi, ugyanis a villamosok nem tudják kikerülni egymást. ez azokra is vonatkozik, akik egy megállót előre sétáltak.
de sajnos nem zörömbölnek a bogyók [küllőgyöngyök, ilyen nevet!] a hátsó kerekemen, ha megyek, mert a centri petális fugális erő a szélére szorítja őket. egyébként szerintem nagyon jól néz ki, de csak a sárgát raktam rá, hogy ne legyen tarka, a többi színért lehet jelentkezni, kedves biciklisták. amúgy kezdem megszeretni a latint, és megutálni minden mást, most így alakul.

van egy fám

Kép
a Széchenyi-hegyen. diófa, épp a terasz alá ültettük. (királynői többes ez, nem más.) sokáig (több mint tíz évig) én voltam a nagyobb, ám mostanra hatalmasra nőtt. még sosem ettem a diójából, de szülinapomra kaptam néhány képet róla. köszi szépen a szomszéd bácsinak.
eddig teljesen világos volt minden. most pedig már azt sem értem, hogy a h miért mássalhangzó, amikor mássalhangzó az a hang, aminek a képzésekor a levegő akadályba ütközik, márpedig a hánál egyáltalán semmilyen akadályba nem ütközik a levegő. persze rákérdeztem szemináriumon, de nem lettem meggyőzve, nekem az nem magyarázat, hogy a hangszalagok az akadály, a hangszalagok 10 fokos szögben nyitva vannak, hát hogy lenne az akadály, ha nyitva. ennyi erővel a magánhangzó is mássalhangzó, ott is átmegy a levegő a hangszalagok között, még meg is rezgeti. (most találtam erről tanulmányt, szerencsére a nyelvészek szerint a helyzet egyáltalán nem ilyen fekete és fehér, hogy magánhangzó és mássalhangzó. és a nyelvészeket is - többek közt - a h gondolkodtatta el.)
persze ilyenkor nincs senki a szabóervinben, amikor kivételesen én akarok sütizni az irod proszem beadandó és a digtan zéhá között, így csak Jadvigával és Ondrissal osztottam meg a szülinapi palermó szeletet. de aztán este kimentünk Maccsal és Radával megnézni, hogy villog a Schönherz koli, és jó volt. közben persze arra gondoltam, hogy fonetika zéhá, ez kicsit beárnyékolta a felhőtlen boldogságom, de arra jutottam, hogy csak egyszer van huszadik szülinapja az embernek. nem válaszoltam minden üzenetre, smsre, emailre és képeslapra egyenként. itt, egyben köszi mindenkinek. húszévesnek lenni talán mégsem olyan szörnyű, mint gondoltam.

húsz

valami tortaszerű sütivel lepem meg magam a szabóervinben, az lesz. meg a napló éjszakánként. igen, vannak céljaim és vágyaim. és titkos gondolatok. és csakazértis.
remek a hangulatom , ma fél hattól kilencig valami gyerekkönyvet olvastam át vesszőileg, néhány órán belül zéhát írok, és még végig sem olvastam az anyagot, de a felén már túl vagyok, délelőtt addig ültem a nyelvészeti könyvtárban, amíg el nem kezdtem spontán avulzív hangokat kiadni (nem érdekel, hogy a google szerint ilyen szó nincs is), aztán pedig a szabóervinben nem boldogultam az irod proszemes beadandóval, de kis segítséggel mégis. aztán szépen átbőgtem magam a mába, most meg akkor is bemagolom a kézikönyvet, ha feleslegesnek tartom. fáj a szemem, nyüff.
minden sikeres gólya mögött áll egy felsőbbéves.
a soha meg nem történt dolgok emléke a legédesebb és a legfájóbb.
csupán két zéhát és négy szódogát írok ezen a héten. és olyanokat kérdezek a szobatársamtól, hogy szerinte mi a különbség somfordál és sompolyog között. ("a sompolyog olyan körkörös mozgás".) egyébként ó jaj, hogy eltűnt minden . (Ó ifjúságom égi mázlik  Tündértaván hány lét  imázslik )
vártam a vonatra, a Gete sárgult, a jegenyefák sárgultak, a szél lengedezett, a pingvinben elfogyott a csokifagyi, és arra gondoltam, hogy a világ legnagyobb őrültsége, hogy most elmegyek innen, és amikor felszálltam a vonatra, úgy éreztem, hogy a szívem szakad meg bele, és akkor bőgtem egy kicsit csak úgy spontán, hogy elmegyek a biztonságot jelentő kicsiny falumból abba az idegen, nagy városba, ahol olyen szörnyen egyedül leszek, és mennyire utálom az egyetemet, és a kolit, és a közelgő szülinapomat a legeslegjobban, de amikor átért a hatos a petőfi hídon, akkor úgy éreztem, hogy dejó, hazaértem.
mennyit tud javítani az ember közérzetén egy puha, meleg, kényelmes papucs. meg egy pokróc. brrr. mindig háromszor annyi cuccal megyek vissza, mint amennyivel lejöttem, de legközelebb majd hazahozom a lenge, nyári ruháimat.

ne hagyjátok a...

ma reggel elmentem tüntetni, ettem banánt, és hajtogattam papírhajót. a pólómat a posta mellett hagytam el hazafelé, de visszamentünk érte, a kendőm a buszon maradt, ez az ősz-tavasz ilyen, hogy az ember sok ruhában indul el, de aztán felmelegszik az idő. ilyenkor rendszeresen elhagyom a ruháim. lehet, hogy fel kellene hívni a volánt, hátha megvan, szerettem azt a sálat. (bár éppen tegnapelőtt láttam egy nagyon szépet, csak nem vehettem meg, mert úgyis van két kendőm.) egyébként az eltén beszélgetek olyanokkal, akik elitiskolába jártak. és az a tapasztalatom, hogy az elitiskolában szabadság van, és az elitiskolában a gyereket önálló véleménnyel, akarattal, gondolatokkal rendelkező egyénként kezelik, mert ha tudják, hogy ők is képesek dolgokra, és az ő akaratuk is számít, nagyobb eséllyel fognak bele bármibe is. az elitiskoláknak általában a diákönkormányzatuk is erős. az elitiskolában a tanárokat és az igazgatót tisztelet övezi, de ez nem megkövetelt, hanem kiérdemelt tisztelet. a gy
olyan álmos vagyok, mint. ma röpke két óra alatt vettem magamnak egy szűk, dögös, fekete farmert, közben találkoztam egyébként két gimis tanárommal is. azért ment ilyen nehezen, mert ha most le kéne rajzolnom magam, nem menne, egyáltalán nincs képem arról, hogy milyen vagyok, és milyen szeretnék lenni, és csak a boltban körvonalazódott bennem halványan valami. körülbelül tizenhárom éves korom óta szinte kizárólag fölülről bővülő, extratrapéz nacijaim vannak (van olyan fazon, amit többször is újravarrattam más anyagból, annyira tetszett), és amikor belebújtam a csőnaciba, megdöbbenten állapítottam meg, hogy jé. (jé, van lábam, milyen ez már, meg látszik a cipőm, segítség.) meg még egy jé, anyu orvul rendet rakott a szobámban, amíg nem voltam itt.
csak úgy mondom, hogy gyönyörűen süt a nap, gyönyörűek a sárguló platánfalevelek, kellemesen hűvös van, találtam egy jó pékséget, ahol az eladó is kedves volt, a vevők is kedvesek voltak (a nénik előre akartak engedni, mert ők ráérnek, én meg biztos sietek, de nem siettem), a sajtos roló is finom volt (nem szoktam sajtos rolót venni, mert nem lehet vele jóllakni, de ilyen szép időben muszáj), és a legjobb az egészben, hogy péntek van. kitakarítok, és irány haza.
elég csak egy kicsit fáradtnak lennem, betűket cserélek fel, szótagokat írok le felcserélve (ez különösen bosszantó, teljesen random vannak néha a betűk szavakon belül, aztán találjam ki, hogy mit írtam oda), és teljesen random helyen a megfelelő mennyiségű ékezet. meg persze a d-g betűtévesztés, ha még fáradtabb vagyok, v-f is. gyakran észre sem veszem. az olyan szavak, amelyekben pedig d és g is van, kész kínszenvedést okoznak, a boldogot pl sosem tudom leírni helyesen, pedig szoktam gyakorolni. nekem az, hogy kézzel írjak, komoly és kimerítő szellemi munka, ha nem figyelek eléggé, lefelé mennek a sorok (kit érdekel az a vonal ott), szétcsúsznak a szavak. a kézírásom tudatosan alakítottam ki, mert már ciki volt a gimiben, hogy csak én írok úgy, mint egy kilencéves. még manapság is szoktam gyakorolni betűket, betűkapcsolatokat, hogy menjen gördülékenyen, de persze nem megy, kétbetűs egységekben írok, nem szavakban. ezért kezdtem blogolni.

Agota Kristof

Svájcban élő, magyar származású, frankofón írónő. Több, mint hetven éves. Törékeny, fanyar mosolyú, finom humorú, kevés szavú. Akcentussal beszéli a magyart. A könyveit negyven nyelvre lefordították, legutóbb Kínában jelent meg, világszerte ismerik és elismerik. Ma a PIM-ben volt vele beszélgetés. Nem tudok mást mondani, elvarázsolt. Bűbájos volt ez a nő. Bánhatja mindenki, aki nem jött. Dedikálta Az analfabétát, most olvasok.
már csak egyet kell aludni, akkor hazamegyek és ugrálok a szobámban, és üvöltve fogom énekelni, hogy " It's been a hard day's night , and I've been working like a dog ." meg persze mást is.
nem értem, miért gondolkoztam ennyit azon, hogy bemegyek-e latinra szódogát írni (pláne, hogy francia ZH-val kezdtem a napot), vagy elmegyek a PIM-be Agota Kristofra. most kezdem csak érezni az egyetemet, mármint hogy mit jelent. (amúgy a gépen jegyzetelni nagyon jó volt, sokkal jobban tudtam figyelni, hiába, gyorsabban gépelek, mint kézzel írok, kevesebb hibával, olvashatóbban, áttekinthetőben. és így Macs tudta folyamatosan másolni a monitorról. az vele a gáz, hogy csak akkor viszek notit, ha nem bringával megyek [akkor nem megyek bringával, ha vinnem kell a notit], de állítólag mindjárt lesz fizetésem, és veszek egy netbookot. válltáskában annyira nem vicces az a plusz 3 kiló.)
tízezerszer leíratnám mindenkivel*, aki eltéveszti a fáradság-fáradtságot. *mindenki: akinek bármi köze van az irodalomhoz/könyvekhez.

memoriter

Mé-nin a-ei-de, the-a, Pé-lé-i-a-deó A-chi-lé-os u-lo-me-nén, hé my- ri’ A-chai-ois al-ge’ e-thé-ken, pol-las d’i-phthi-mus psy-chas A - i - di pro-i-a-psen hé-ró-ón, au-tous de he-ló-ri-a teu-che ky-nes-sin, oi-ó-noi-si te dai-ta, Di - os d’e-te-lei-e-to bou-lé, ex hu dé ta pró-ta di - a-sté-tén e-ri-san-te A-trei-dés te a-nax an-drón, kai di-os A-chil-leus. dehát ez nem is hexameter.
soha nem lehet túl sok kávét inni. ritkán ilyen bánatos az október. néha hiányzik a testi kontaktus. gyakran túl sok az ember. mindig én fekszem legkésőbb.