Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2012
hazafelé arról beszélgettünk a buszon a mellettem ülő török sráccal, hogy bár itt élünk Londonban, nem igazán találkozunk valódi angolokkal. bevándorlókkal dolgozunk együtt, ő bevándorlókkal jár az egyetemre, a buszon meg a metrón bevándorlókkal utazunk, én bevándorlóknak adok burgert a mekiben (meg szerintem Vilmos hercegnek is, de ezt senki sem hiszi el nekem) - egészen addig, amíg a hátunk mögött ülő fekete férfi bele nem szólt a beszélgetésbe. ő ugyanis valódi brit, itt született, már a szülei is itt születtek (a nagyszülei Amerikából jöttek). és ráadásul buszon is utazik. meg metrón is. de nem haragudott igazán, hanem azt mondta, hogy  welcome in London,  mert London befogad, meg hogy mennyire jó, hogy ki sem kell lépnie a városából, mert idejön az egész világ. (egy hónap.)
megjött az első fizetésem, és vettem belőle egy könyvet a Notting Hillen. persze abban reménykedve jártam az antikváriumokat, hogy összefutok Hugh Granttel, de ez sajnos egyelőre nem történt meg. (de nem adom fel.)
tegnap egy kicsit József Attila voltam. egész nap Helennek hívott a menedzserem, ráadásul az a menedzserem, akit a legjobban kedvelek az összes közül (akinek a szeme is mosolyog), és az én kulturkörömben a Helen egy kövér szakácsnő , tehát egész nap azon gondolkodtam, hogy mit ronthattam el. (az egész nightshiftben egyedül voltam ugyanis lány, nem nagyon mondhatta másnak, hogy Helen, moss fel, meg hogy Helen, the costumer is coming! ) és természetesen bestresszeltem, és kiborítottam, magamra öntöttem, összetörtem, összekevertem, levertem, feldöntöttem stb., és úgy vettem észre, mintha ezek után egyre ingerültebben mondaná, hogy Helen, inkább menj, és zárj be upstairs. és amíg takarítottam, végig azon gondolkodtam, hogy hogy mondom majd el neki zárás után, hogy valamit elrontottam, csak mondja meg, hogy kijavíthassam, de ne hívjon Helennek egész nap, mert olyan vagyok, mint a hold - ha rám mosolyog, akkor visszatükrözöm a ragyogást, de önálló fényem nincs, csak tompa leszek (és ügyet
múlt héten az Oxford streeten szerelték fel éjszaka a karácsonyi díszítést, ezen a héten a Regent streeten volt miatta lezárás. bár még nem kapcsolták be a világítását, így is nagyon hangulatos. szeretem az esti műszakot, éjfélkor bezárom a felső szintet, még csinálok magamnak egy smarties mcflurryt, gyorsan átöltözök, odakint lehet, hogy esik, lehet, hogy nem, de általában inkább nem lehet eldönteni: a levegő nehéz és nedves, minden csillog, a Strand szobrai méltóságteljesen tekintenek le a magasból. odafelé a metrón rendszeresen, de hazafelé, a hatos buszon még soha nem aludtam el.
odáig süllyedtem, hogy kitöröltem az AkH-t a böngészőm könyvjelzői közül. (a Halloween-t meg hogy lehet ünnepelni? olyankor nem gyertyát kell gyújtani?)
most az van, hogy elmegyünk a könyvesboltba, ahol csorgatjuk a nyálunk a könyvekre, de még nem jött meg az első fizetés, úgyhogy inkább hazajövünk, és letöltjük az internetről ingyen. de ha megjön a fizu, akkor más világ lesz, mert használt könyveket már 4 fonttól lehet rendelni az amazonon. és mi ugye most pont olyan országban vagyunk, ahol az amazon is. (bár az állítólag külön kaland lesz, hogy meggyőzzem az amerikából rendelt kindlit, hogy most angliában vagyok.) igazi esős vasárnap és tate modern.

5 dolog, ami Londonban más

ennél persze sokkal hosszabb a valódi lista, csak mindig elfelejtem felírni, ha feltűnik valami. majd kiegészül. 1. az útra felfestett irányok - look right, look left . mérhetetlenül praktikus, otthon is kellene. 2. a mekiben vega burger nincs, de tea van, és két tejjel adjuk. és az emberek meg is isszák. 3. az egyenruhás (öltöny, nyakkendő!) gyerekek, akik az eső ellenére is beugranak a játszótérre hazafelé. ha meg akarom érteni az angolokat, csak ezekre a gyerekekre kell gondolnom. 4. az esernyő öltöztet. 5. a tejföl. (mármint leginkább a tejföl hiánya.)
nagyon nehéz túltennem magam azon, hogy itt minden, amiben eddig profi voltam (és ez leginkább az anyanyelvi tevékenységet jelentette) teljesen értelmetlen és felesleges, és meg kell találnom azt, amiben így is jó tudok lenni. nagyon nehéz.
az a jó abban, hogy csak félállásom van, hogy amíg kitartóan jelentkezek újabb és újabb munkákra, mindig lehetőséget kapok újragondolni az életem céljait és azt, hogy miért is vagyok itt.
például azt nem tudom elképzelni, hogy csak úgy ott hagyom a három kisgyerekem, a legkisebb alig egyéves, és elutazok 15.000 kilométerrel arrébb 12 évre azért, hogy nekik jobb életük legyen. a filippínó lakótársaink ezt csinálják. Tita R. időközben építtetett odahaza egy rózsaszín villát, Tita D. mindennap héttől akár tízig is dolgozik, még hétvégén is, hogy minél előbb hazamehessen. ebben a házban rajtunk kívül csak ilyen vagány filippínó nők élnek, boldogok lehetünk, hogy befogadtak minket maguk közé. salamat, Tita R.!
azért jó, hogy ennyire nagyon drága a tömegközlekedés, mert így rengeteget tudunk sétálni, a város pedig gyönyörű.
a fülöp-szigeteki lakótársaink miatt az egész ház tele van gyönyörűen virágzó orchideákkal. csodálatosak! (a házat úgy képzeljétek el, mint az Odút, két szinttel lejjebb van a konyha, mint mi, és csak úgy recsegnek-ropognak a lépcsők, de egészen meglepő helyeken vannak ablakok, hogy mindig világos legyen. a konyhában viszont nyolc rizsfőző készülék van és állandó halszag.)
ma volt az első napom, jutalmul megleptem magam még egy  három fontos cipővel, hátha ez már megfelel a healthy-safety előírásoknak. (most már tényleg remélem, mert ez a 3. pár fekete cipő, amit a mekibe veszek.) néha pillanatokra úgy érzem, mintha Budapesten lennék, akkor nagyon jó.
megvan a munka, megvan a junifo'm, holnap kezdek. bár már egészen hosszú évek óta dolgozom, ez az első munka az életemben, amit úgy kapok meg, hogy nem ismerős révén, hanem állásinterjúval, és ez az első igazán és nagyon és teljesen rendes, kicsit sem szürke állásom. nekem régóta nagyon fontos volt, hogy ez a két dolog teljesüljön, úgyhogy most akkor is boldog vagyok, ha a meki azért itt is csak meki.
az a jó abban, hogy ingyenesek a múzeumok, hogy múzeumba menni nem program, amit meg kell tervezni, rá kell szánni egy egész napot és görcsösen végig kell nézni minden képet, mert egy ideig nem fogod újra kifizetni a 3000 forintos belépőt, hanem látod, hogy ott egy múzeum, van egy szabad órád, beugrasz, megnézel egy termet, majd visszajössz egy hét múlva, vagy amikor szeretnél. állandóan múzeumba fogok járni. sokat beszélnek a kultúrsokkról, az én kultúrsokkom ma ez volt: amikor mi voltunk kilencévesek, akkor Ica néni elénk rakott egy korsót, és mindenki a helyén maradva lerajzolta (ahogy tudta). ezek a kilencévesek a Tate Modern padlóján hasalva másolnak Matisse-t. és valószínűleg még csak nem is tudják, milyen szerencsések.
ázzon be a cipőm, ha még egyszer dupla harisnya nélkül megyek utcára. (végre itt az esős-ködös, 11 fokos londoni időjárás!) ma átköltöztünk a magyar nénitől a filippinó nőkhöz, megvettem életem első saját paplanját (Primark, 5 font - az ebédem 4 font volt), volt job interjúm a mekinél (nem fognak felvenni, nagyon sok friss diplomás magyar bölcsész áll náluk sorba, és ez nem vicc), meg kell találnom azt, amiben jobb vagyok, mint az átlagos bevándorló. hmmm.
az van, hogy ugye én eleve is hajlamos lennék kizárólag csokoládén élni, na de itt az édesség  szignifikánsan olcsóbb, mint bármi más, úgyhogy képzelhetitek, mennyire táplálkozom egészségesen. de ezek a fánkok!!!
ma nem csináltunk semmi hasznosat, de az embernek nem is kell semmi hasznosat csinálnia a szülinapján, még akkor sem, ha még nincs munkája Londonban. (azért persze ma is jelentkeztem egy állásra, de csak egyre, és az az egy olyan, amit tényleg szeretnék.) inkább csak megpróbáltuk befogadni a várost és átvenni a ritmusát, azt hiszem, viszonylag jól sikerült. (ez azt jelenti, hogy csodálatos napunk volt!) ha itt maradunk (és amíg egyikünknek sincs munkája, ez mindig csak HA), beköltözök a Tate Modernbe. mmm. (hamarosan lesz közös angliai blogunk fényképekkel, meg rendes beszámolókkal, de olyan rossz itt az internet, hogy ez egy kicsit lassan működik. még a blogomat is úgy írom, hogy megírom előre, és amikor visszajön az internet, akkor feltöltöm. mint a kőkorszakban.) amúgy? amúgy nevetségesen hamar elfáradunk minden egyes nap, már öt körül hazabandukolunk, és alszom délutánonként, mint egy kisbaba. (emiatt azért nem aggódom, mert Svájcban, meg most Bayreuthban is ez volt az első héten
ma láttam Sherlock Holmes házát! (meg még egy csomó minden mást is, de amíg nincs munkánk, sajnos nem turistáskodhatunk.)
csak gyorsan mondom, hogy megérkeztünk, minden rendben van, gőzerővel munkát keresünk és ismerkedünk a várossal, már jelentkeztem NI számért, néha megázunk, nagy, piros buszokkal utazunk stb. sajnos most ez csak ennyi, mert minden net előtt töltött időmben munkákra jelentkezek. egyelőre amúgy egy olyan étterem mellett lakunk, amit úgy hívnak, hogy L'angolo,  és a környéken gyakoriak a lakástüzek. (a "halal" feliratú húsboltokat is szeretem.)
szóval csak annyit szeretnék még mondani, hogy ne legyenek senkinek illúziói, valami nagyon lélekölő munkám lesz eleinte Angliában, McDonalds, vagy ilyesmi (oda behívtak próbamunkára amúgy, csütörtökön mehetek is), de emiatt nem kell aggódni, ez nem baj. ez nem jelenti azt, hogy valamit feladtam volna, vagy valahova be szeretnék ragadni, vagy megszűntek a terveim, vagy ez valami rossz dolog volna, sőt. sajnos a Németország több okból nem jött össze, emiatt még mindig egy kicsit fáj a szívem, de úgy tűnik, nem az az én utam. mert az van, hogy a nyár előtti szörnyű félévben (és azóta is) annyi segítséget és szeretetet kaptam annyi helyről, hogy ezt valahogy vissza kell forgatnom a társadalomba. egyelőre nem tudom, hogy hogyan, de azt gondolom, hogy ez a londoni kiruccanás kiváló lehetőség arra, hogy kifundáljak valami jót és izgalmasat, és megtaláljam, hogy hol van a helyem abban a rendszerben, ami a jó dolgokat adja az embereknek. és ez kicsit fontosabb, mint a gyönyörűen megszerkeszt