a fülöp-szigeteki lakótársaink miatt az egész ház tele van gyönyörűen virágzó orchideákkal. csodálatosak! (a házat úgy képzeljétek el, mint az Odút, két szinttel lejjebb van a konyha, mint mi, és csak úgy recsegnek-ropognak a lépcsők, de egészen meglepő helyeken vannak ablakok, hogy mindig világos legyen. a konyhában viszont nyolc rizsfőző készülék van és állandó halszag.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések