megvan a munka, megvan a junifo'm, holnap kezdek. bár már egészen hosszú évek óta dolgozom, ez az első munka az életemben, amit úgy kapok meg, hogy nem ismerős révén, hanem állásinterjúval, és ez az első igazán és nagyon és teljesen rendes, kicsit sem szürke állásom. nekem régóta nagyon fontos volt, hogy ez a két dolog teljesüljön, úgyhogy most akkor is boldog vagyok, ha a meki azért itt is csak meki.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések