például azt nem tudom elképzelni, hogy csak úgy ott hagyom a három kisgyerekem, a legkisebb alig egyéves, és elutazok 15.000 kilométerrel arrébb 12 évre azért, hogy nekik jobb életük legyen. a filippínó lakótársaink ezt csinálják. Tita R. időközben építtetett odahaza egy rózsaszín villát, Tita D. mindennap héttől akár tízig is dolgozik, még hétvégén is, hogy minél előbb hazamehessen. ebben a házban rajtunk kívül csak ilyen vagány filippínó nők élnek, boldogok lehetünk, hogy befogadtak minket maguk közé. salamat, Tita R.!
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések