ha legközelebb vonattal akarok hazajönni, szóljon valaki rám, hogy ne tegyem. jöhettem volna szépen az ötórási egyenessel, kicsit messze van tőlünk a busz, de még úgyis hazaérek fél hétre. de nem, nekem vonattal kell, az közelebb is van az alterfiúhoz, meg világos, meg tágas, meg kényelmes, meg tudok rajta olvasni (buszon nem tudok). kicsit lassabb, de nem nagyon.
a nyugati-rákosrendező távolságot a desiro ma több, mint negyven (40) perc alatt tette meg. negyven percet állt a vonat kikapcsolt motorral, lekapcsolt lámpákkal, fűtés nélkül a nyugatiból kifele. tulajdonképpen semmilyen magyarázatot nem kaptunk sem hangszórón, sem a kalauztól arra, hogy miért ültünk negyven percet a sötétben és hidegben, miközben mellettünk húztak el a vonatok.
aztán csak haladunk, jön a kalauz, mosolyog. kérdem, megvárja-e a csatlakozás kertvárosban (nyilván nem, de azért megkérdezem). azt mondja, fogalma sincs, lehet, hogy megkérdezi és lehet, hogy visszajön, mondjuk piliscsabánál. nem jött vissza, leszálltam dorogon, anyu, néha hasznos a kocsi. 140 perc alatt értem ma haza budapestről, néha nagyon sok ez a 45 km. (viszont kiolvastam a nemesnagyágnest.)

Megjegyzések
Nade egy-két általam gyakran használt apró példa:
Szentendre-Esztergom: (oda-vissza)
Busszal (mikor utoljára mentem így, tehát azóta csak több lehet) 340+1500=1840.- arany magyar forint (helyi+távolsági), cserébe 2*1,5óra.
Vonatos közreműködéssel (hogy ne legyek elfogult a busszal szemben):
2*((250+290)+675)=2430.-HUF (HÉV+vonat) ~2*1:45
Autóval:
2*35km, tegnap tankoltam 225Ft/l-ért, tehát ezzel számolok => 945Ft, 2*30p
Szentendre-Óbuda:
HÉV+busz:
190+250+290+290=1020 ~min.70p
HÉV+villamos kb. ugyan ennyi, nem írom le külön...
autó:
175Ft - 15p
Budapest-Pécs:
vonat:
2,5óra - 3580Ft
autó:
2,5óra - 2700Ft
A tömegközlekedés ára tehát átlagosan (ezekből számolva) közel 2-szeres (>1,9) pedig jóindulatúan, nyári, klímás fogyasztással számoltam, úgy, hogy egy ember ül az autóban, tehát nem oszlanak a költségek(!). Feltűnő jelenség, hogy az esetek nagy részében még a diák jegynél is olcsóbb az autózás (átlagban kb. egyenlő), az időkülönbségről pedig gondolom szót sem kell ejtenem. A tömegközlekedés nem alternatíva egyelőre a helyközi közlekedésben (távolságiban már talán). Azt meg természetesnek tartom, hogy belvárosba nem megyünk autóval...