sosemvolt nagyapám fényképét nézem, ahogy belehunyorog a kamerába, meséket szövök róla, mint régen. ballagó apám fényképét nézem, ahogy belehunyorog a kamerába, három év múlva megszülettem, gyereknek gyereke. nagyanyám és a nővérei fényképeit nézem, ugyanazok a vonások mindükön, azok a vonások, amiket én is olyan riadtan fedezek fel magamon. történetek palacsinta mellé, néha talán jó meglátogatni a nagyanyám.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések