anyunak küldeném, cserébe a tanácsért. egy kis varródani.
Mohos falak közt, büszke omladékon,
Egy romos, régi várban élt a démon,
Kinek az arca sápadt babaarc volt,
Karja köréd fonódó két lián,
S míg vérszagot a szél süvítve hajszolt,
Nutellát ő kenyérre kenve majszolt,
Egy pillantása felperzselte szíved,
És drapp méhecske volt a zokniján.
Tulajdonképpen nem volt semmi dolga,
Csak épp midőn éjfélt ütött az óra,
Kellett neki a várrom ablakából
Velőtrázón kacagni kifele,
Amúgy csak üldögélt a bálterembe,
Női lapokat olvasott merengve,
Vagy a körmét reszelte lassu gonddal,
Jutott mindenre bőven ideje.
Történt egy este mármost, mikor rég-volt
Dühvel mennydörgött, villámlott az égbolt,
Vihar dúlt kint, a Babaarcú Démon
Bentről figyelte, mily borús az ég,
S hogy ne forduljon kedve is vacakra,
Épp férfiszíveken tiport kacagva,
Történt, hogy bimm-bumm, két mennydördülés közt
Meglátta holt ükatyja szellemét.
És szólt amaz: "Figyelj szavamra, lányom!
Százötven éve átok ül e váron,
Én átkoztam meg, Bambaképű Edgár,
Midőn e várban bűn ütött tanyát,
A várat és a vár urát is egyben,
Ki, bár egy gróffal járt öt éve jegyben,
Elcsábította, s esküvője napján
El is szöktette céda dédanyád.
Sir Henry Exel, így hívták a várúrt,
S a munka rám, dühödt atyára hárult,
Hogy szép szóval várából visszacsaljam
A gaz leányt, ki vér szerint enyém,
De lányomat hiába kértem esdve,
Csak kacagott rám gúnnyal aznap este,
Bitang lovagja elzavart a várból -
És akkor szörnyű átkot mondtam én.
A hitvány csábító, Sir Henry Exel,
Ki málnaszörppel és pilóta keksszel
Magához édesgette dédanyádat,
Másnap rettentő hasmenést kapott,
S a hűtelen leányzó arra ébredt,
Hogy egy elátkozott várban kisértet,
Egy démon, s az lesz minden lányutóda,
Akit világra hoz. Mindezt tudod.
De van kiút! A századik szobában
Egy kétszáz éves fogmosó pohár van,
És benne kétszáz éves fogmosó víz
(Sir Exel, míg élt, nem mosott fogat),
Nézz bele, s visszanéz rád húsz teremtmény,
S huszonkétféle lány, ki mind lehetnél,
Hörpintsd ki annál, aki lenni vágyol,
És megtöröd rettentő átkomat."
Benyitott hát a századik szobába
A Babaarcú Démon, ám hiába,
Csak egy görnyedt, öreg kísértet ült ott
Valami díszes, ódon klozeton,
"Megbántam már - rimánkodott-, de meg már,
Vond vissza átkod, Bambaképű Edgár!
Tiéd lehet minden pilóta kekszem,
És minden szörpöm eléd hozatom."
"Tán a számolást elvétettem eggyel"
Mondta a Démon mély önismerettel,
És benyitott a szomszédos szobába,
Ott állt a régi fogmosó pohár,
S belőle őrá sorban visszanéztek
Tündérek, vámpírlányok, hölgyszínészek,
Gyorsfutárok, tanárnők, topmodellek,
S érezte, mind lehetne ő akár.
De a Démonnak egyikük se tetszett,
Míg végül aztán, negyvenkettediknek
Visszanézett a fogmosó pohárból
Reá egy méla, sápatag leány,
Az arca, mint egy kisdedé, olyan volt,
Coopert olvasta éppen vagy Conan Doyle-t,
Férfiszíveket tört kacagva össze,
És drapp méhecske volt a zokniján.
És így esett, hogy ott maradt a Démon
Mohos falak közt, büszke omladékon,
Ott üldögél mélán a bálterembe,
Régi fotókat nézeget dián,
S míg vérszagot a szél süvítve hajszol,
Nutellát ő kenyérre kenve majszol,
A pillantása tűz, a csókja méreg,
És drapp méhecske van a zokniján.
Megjegyzések