ez már mindennek a legalja. egészen abszurd időpontokban alszom (pl. reggel öttől kettőig), magamtól csillogósra takarítottam a szobát (határozottan ideje volt már), empirikus úton keresem a mosógépen a nem kímélő funkciót (alapvetően az én dolgom lenne új használati útmutatót keríteni hozzá, úgyhogy most szidom magam a lustaságomért), és a Mikulással chatelek angolul.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések
Én szeretem ezeket a gyakorlórobotokat, nem vagyok zavarban, ha velük kell beszélgetni. (http://lingwing.blog.hu/2010/12/04/chatelj_a_mikulassal_1)