égboltsapkájú

á, meleg van, nyár, az utolsó simításokat végzem a szakdolgozatomon, dolgozom, mint a kisangyal, konferenciát szervezek , nem gondolok semmire. fagyizni a szamosba járok, sétálni a rege parkba, a legtöbb időt pedig a macskámmal töltöm. olybá tűnik, hogy az életem itt már helyrehozhatatlanul félresiklott, tiszta lapra lenne szükségem. eredj, ha. haha. mindenesetre csak akkor disszidálnék, ha vihetném a macskát is.

amikor otthon voltam, gondoltam rá, hogy magammal hozom a Gergő-könyveket, de aztán arra jutottam, hogy úgysem férnének el a polcomon, meg hogy én még erre nem vagyok kész. nem a birtoklásukra, hanem az újraolvasásra. aztán úgy alakult, hogy mégis újra kell olvasnom, felkavaró. hogyan adhat egy könyv ekkora biztonságot és mindenrendbenvan érzést. (ezekben a Gergő-könyvekben annyi év benne van, annyi   karácsony előtt  megkeresés és elolvasás, annyi nyár, annyi álomfogósdi, annyi újrakellolvasnom-éjszaka. és a Harry Pottert is nagyon szeretem, de azt újraolvasni egészen más, hogyan lehetséges ez.)

almaszószt! fagyit! nutellát! xxxxxx ! xxxxxxx ! xxxxxxxxxx ! kész szakdolgozatot! időnyerőt! rokonokat külföldön, akikhez disszidálhatok! ( nincsen nekem vágyam semmi... )

én már nagyon öreg vagyok, mondta a néni a fogason, én már sok mindent megtanultam, úgyhogy nekem igazán elhiheted. élni egyszerűen kurva nehéz.

az alábbi ábrán én látszom, amint éppen jógázok próbálok túllendülni a holtponton: o-||_/\ a bejegyzés további részét pedig a panaszkodásommal tölteném meg arról, hogy mennyi  dolgom van, ehhez képest mennyi időm, mennyire nem tudok nemet mondani, mennyire feszült vagyok a maradék családom napról napra történő széthullása miatt stb., de visszafogom magam, töltsétek meg a saját problémáitokkal ezt a lapot:

ja, amúgy volt egy anyaszereppel foglalkozó órám, és nem is rohantam ki. csak majdnem.

hiszen ez a hétvége jó volt, de utána minden megint rossz lesz, várom már, hogy felszabadultan boldog lehessek, de lehetséges, hogy ez már sosem jön el, nem jár, vagy nem is tudom.

hányszor fordult meg az elmúlt hetekben a fejemben, hogy fogom az (egyébként utólag tényleg nem túl jól sikerült) OKTV-dolgozatom, átírom "nyelvésznyelvre" és l

most "hétvégi apuka" vagyok, úgyhogy elvittem a húgomat ikeába (tudom, milyen ciki, hogy a magyar családoknál közös hétvégi program lehet a bevásárlás, de   a húgom szerint kínos volt, hogy nem járt még ikeában, és mindenki szerint tökjó, én meg egyedül úgysem mehetek, mert akkor vásárlok egy csomó felesleges dolgot, így viszont velem volt a húgom, aki rám szólt, ha valami olyat akartam venni, ami nem volt rajta a listán, kivéve persze, ha arról volt szó, hogy neki veszek valamit), és borzasztóan elfáradtunk, mert fel kellett gyalogolnunk a moszkván a mozgólépcsőn. ez így jó lesz. de igazából nem erről akartam írni, hanem csak azt, hogy van nálam családon belüli erőszak kriminalizálós aláírásgyűjtő ív, még a héten alá lehet írni, keressetek és írjátok alá, ez nagyon fontos, de nem nagyon látni sehol.

köszönöm Shakespeare-nek, hogy megírta a Hamletet, Tom Stoppardnak, hogy megírta a Rosencrantz és Guildenstern halottat, Nádasdy Ádámnak, hogy lefordította, a Szputnyik társulatnak meg azt, hogy előadták . (bár a film felülmúlhatatlan, az előadás is elég jó volt.)

amíg a tizenkettedik kerületben meglesz a Jókai-klub, otthon fogom érezni magam. olyan, mint vidéken. kedves, negyvenes nőkkel jógáztunk együtt, a kedves, negyvenes nők mondjuk nem remegtek úgy minden feladatnál, mint a nyárfalevél, és a kedves, negyvenes nőknek nem okozott gondot, ha le kellett hajolni a földig. de már csak évek kérdése, és talán nekem is sikerül majd. el is döntöttem, hogy minden reggel jógázok egy kicsit, hogy amikor legközelebb megyek, már ne essek össze. lehet ötletelni, hány napig bírom. (0?)

ha csak arra gondolok, hogy utólag mennyire bánom,  hogy mintagyerek voltam, és mennyi kiváló lehetőséget szalasztottam el a rosszalkodásra, pl. sosem mentem fel a rom tetejére, csak lyukasórákon mentem át sütizni a cukrászdába stb., már akkor is különösen zavar ez a rendőröket az iskolába  kezdeményezés, de ha magamra mint leendő tanárra vagy szülőre gondolok, akkor kinyílik a bicska a zsebemben. ha egyszer rendőri segítséghez kellene folyamodnom egy probléma megoldásához, ott adnám vissza a diplomámat. ja, hogy még meg sem kaptam. megyek is szakdogát írni.

Láttam ma füstölni egy kukát, paniadam jutott az eszembe, kár, hogy nem lehet mindenki hős.

Ma kivettem egy könyvet a könyvtárból, aminek 234567 volt a raktári jelzete, szerintem egy ideig azt hitték,csak viccelek.

Amikor a villamoson összefutsz valakivel a szülőfaludból, akibe 12 éves korod környékén halálosan, de ő, idősebb lévén, a létezésedről sem tudhatott, mégis a felismerés örömével köszön vissza rád.

gondoltam, elmegyek a szabóervinbe, de csak a szabóervinben jöttem rá, hogy nincs nálam az olvasójegyem. úgyhogy gondoltam, átmegyek az egyetemi könyvtárba, oda úgyis csak a diákigazolvány kell, de csak ott jöttem rá, hogy nincs nálam a diákigazolványom. bánatomban inkább elmentem ebédelni. (avagy miért nincs még kész a szakdolgozatom.)

totmüde. (ha egy szóval akarjuk.)

nem vagyok az a fajta lány, aki nehezen érzékenyül el, a múltkor a moziban a Titanic trailerén  elbőgtem magam, ezért lepett meg, hogy ahhoz képest a film mennyire hatástalan volt. (nem igazán hatástalan, inkább csak hosszú.) éppen 100 éve süllyedt el, de még ma is beszélünk róla.

szörnyen sajnálom időnként a macskát, a macskalétben lehet ugyanis valami iszonyúan  fárasztó. máskülönben minek aludna napi 20 órát? (és vajon azért ilyen puha és selymes, mert időnként belepottyan a fürdőkádba, és jót tesz a bundájának a tusfürdő, vagy ez egy ilyen hozott dolog?)

el sem tudom mondani, milyen fáradt vagyok, és előre is fáradt vagyok. ma rá kellett jönnöm, hogy van egy olyan hanghordozásom, amit olyan tanárokkal szemben használok, akiket nem szeretek, akkor, amikor tudom, hogy igazam van. bicskanyitogató lehet, bocsánatot akkor sem kérek. meg arra is, hogy az emberek milyen tapintatlanok. meg hogy a macska felismeri a tasakos lazacost kívülről, és kirágja magának a tasakot, akár az ágyamon is, ha épp oda dobom le a bevásárlószatyrot. meg arra is, hogy milyen előrelátó voltam, hogy a gimiben pont erchegyiával barátkoztam össze, mert így mindig van, aki tanácsot ad, ha elrontom a számítógépem (köszi köszi köszi!!!). meg hogy mennyire hiányzik a mozgás. meg hogy milyen az eredeti hajszínem. meg hogy hány centit vándorolt az öcsém szemfoga a szájában (erre nem én jöttem rá igazából, hanem megmutatta a doktorbácsi.) meg hogy milyen klassz korán kelni. meg még egy csomó minden másra. mostanában mindennap rájövök valami iszonyúan fontosra,  pl. az é...

na, a húgom mégsem költözik hozzám, legalábbis egyelőre biztos nem, minden más meg majd eldől.

úgy néz ki, megörököltem anyám fóbiáit, napról napra egyre több jelenik meg rajtam közülük. mondjuk e mellé szerintem járt volna a pszichológusa telefonszáma is, ha már.

a posta nem olyan, mint a telefon, annak sokkal gyakrabban örülök, ma is jött egy vastag boríték Bonnból. ami benne volt, azt azért már tudtam néhány napja, de jó így leírva látni: kaptam egy háromhetes nyári egyetemi ösztöndíjat Bayreuthba, augusztusban. (mindent fizetnek!) már csak drukkoljatok, hogy addig most már tényleg ne történjen semmi rossz, ennyi utazás csak jár az ember lányának. ez a nap egyébként nagyon békés volt, írtam hét oldalt a beadandómból, zümmögött az OSZK, mint a régi szép időkben. edit: a Jobbik benyújtotta ezt a törvénytervezetet . inkább haza sem akarok jönni.

végre elaludt a macska, most elképesztően cuki,  de annyira szörnyű volt egész délelőtt (arra ébredtem, hogy belenyúl a számba és belekarmol az ajkamba, nem volt kellemes), hogy csak ülünk, nézzük, és arra gondolunk, mennyire jó lenne bosszúból megharapdálni a lábát vagy összevissza karmolni a nyakát. kár, hogy minden ember macska nem lehet...

szeretnék elmenni valahova messzire.

   telefonon csak akkor hívnak, ha valami baj van + már tudni sem akarok az ilyesmiről    a telefont lehetőség szerint nem bekapcsolni

na de még egy hónap után is? kérdezte az öcsém, Bb, és azt mondta, ő ugyan nem. a másik öcsém, B, kiejtette a száján a tilos, t betűs szót. a rém hangosan és irtó közel t olvasom, mert olyan kemény vagyok, mint  a titanic, mondjuk az elsüllyedt, de én nem fogok. kár, hogy csak ülök itthon, bámulom a monitort egész nap, és nem csinálok semmit, csak tojásos nokedlit.

elhoztam otthonról a babanaplóm, ennyi intimitást. az elmúlt napokban a leggyakrabban a "nem érek rá, itthon írom a szakdogámat"  mondat hagyta el a számat. másról nem beszélek.

viszont annyira pofátlanul szép helyen lakom, főleg így tavasszal,  hogy ahogy jövök haza, meg kiülök a teraszra, meg 

á, a dolgok ennél már úgysem lehetnek bonyolultabbak. de, lehetnek. miért kellett mindent így megkavarni. egyébként a rendes családokban, ha valami baj történik, van valami idős, karakteres rokon, aki összefog mindent, ügyel arra, hogy ne essenek szét a dolgok, és minden rendben legyen, nálunk pedig nincs senki, és máris szétestek. annyira kis béna vagyok, hogy még egy internetelőfizetést sem tudok lemondani. szerintem kellene lennie valakinek az önkormányzatnál vagy valahol a faluban, aki egy ilyen esetben elmondja, hogy most mi lesz, mit kell csinálnod és hogyan,  de nem mondja el senki, hanem igazából csak reménykedek, hogy nem rontok-e el valamit, és nem bukkan fel hirtelen a rendőrség vagy a végrehajtó, mert valamit nem jelentettem be valahova. (máris elrontottam persze, a legfontosabbat ráadásul.) nagyon szeretnék csak ülni, és írni a szakdogám.

azon gondolkodtam tegnap, amíg vártam, hogy a lakótársam végre hazajöjjön külföldről, hogy sokat morgok emiatt a macska miatt, mert hiába nagyon cuki, rossz, mint a bűn, már egészen biztosan megőrültem volna, ha nem lett volna itthon. de aztán végre  hazajött a lakótársam külföldről, akivel sokkal izgalmasabb társalgásokat lehet folytatni, mint a macskával, és hozott egy csomó irodalmi süteményt. (meg valami nagyon finom almaszószt, mmm.)

tegnap nagyon ikeás nap volt (hangulatilag), de ikeába azért mégsem megy az ember egyedül, úgyhogy a diszkontban vettem színes kupakos fűszertartókat (még sosem voltak fűszertartóim, és csak 250 forint volt!),  meg spéci ablakmosó törlőrongyot. természetesen az ablakmosó törlőrongy használhatatlan, úgyhogy én is hegyvidékkel mosom a teraszajtót, mint ahogy a környékbeli háziasszonyok teszik már vagy húsz éve. ha semmi más is, a hegyvidék állandó marad.

olyan jó lenne, ha azt mondhatnám, hogy bár semmi sincs rendben, a magas művészet: a színház , opera és az abalone összetartanak. de ez képmutatás lenne: valószínűleg az is ugyanúgy "összetartana", ha a való világot nézném egész nap. mindenesetre köszönöm a barátaimnak, hogy vannak. azt is szívesen mondanám, hogy ha túl leszek rajta, elmesélem, de ezt inkább nem.

az egy dolog, hogy szegeny embert meg az ag is huzza, de arrol nem volt szo, hogy raesik eyg faronk. egesz eletemben emlekzni fogok arra a napra, amikor leraktam az angol nyelvvizsgat,ez a het pedig,ami most mar biztosan elnyerte az eletem legrosszabb hete cimet,inkabb arrol maradjon emlekezetes,hogy lattam Torocsiket szinoadon. mivel ezen a heten annyiszor mondtam,hogy rosszabb mar nem lheet,es annyiszor tevedtem,holnap nkabb fel sem kelek. igy blogolok a kindlirol.