na de még egy hónap után is? kérdezte az öcsém, Bb, és azt mondta, ő ugyan nem. a másik öcsém, B, kiejtette a száján a tilos, t betűs szót. a rém hangosan és irtó közelt olvasom, mert olyan kemény vagyok, mint a titanic, mondjuk az elsüllyedt, de én nem fogok. kár, hogy csak ülök itthon, bámulom a monitort egész nap, és nem csinálok semmit, csak tojásos nokedlit.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések