á, meleg van, nyár, az utolsó simításokat végzem a szakdolgozatomon, dolgozom, mint a kisangyal, konferenciát szervezek, nem gondolok semmire. fagyizni a szamosba járok, sétálni a rege parkba, a legtöbb időt pedig a macskámmal töltöm. olybá tűnik, hogy az életem itt már helyrehozhatatlanul félresiklott, tiszta lapra lenne szükségem. eredj, ha. haha. mindenesetre csak akkor disszidálnék, ha vihetném a macskát is.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések