ránk fért már a tegnap esti vihar. (amikor felébredtem a dörgésre, azt gondoltam, hogy a macska, aki mosógéptől, porszívótól, hajszárítótól menekül, megijed majd, úgyhogy magam mellé akartam hozni, de ült a teraszajtó előtt egész éjjel, és bámult kifelé.) a tanáris felvételim után pedig a Cserpesben reggeliztem, idén nem ettem még olyan finom sajtos pogit, mint ott, a sarokban pedig két alkalmazott dicsérte a főnököt. örülök, hogy van, ami nem tud csalódást okozni.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések