tulajdonképpen hónapok óta nem olvastam már, vagyis olvastam, de csak kötelességből, csak azért, mert könyv nélkül nem lépünk ki az ajtón, csak azért, mert meg kell lennie a mindennapi betűnek. és akkor jött a Darvasi, és azóta újra olvasok, mert a Darvasiban olyan mondatok vannak, hogy mindegyik külön-külön is igaz, együtt pedig már egyenesen elviselhetetlen. metrónmaradós könyv.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések