égboltsapkájú

Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra  - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk.  Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.

Lassan elfogynak a házasulandó barátok. Mitől függ, hogy egy esküvőn hajnalig táncolunk-e? 99%-kal kevésbé vagyok neurotikus itt, mint otthon. Elmentem majdnem 24 órára a telefonom nélkül, a szemem sem rebbent.  Nevetséges, de a klímakatasztrófa sem nyomaszt itt annyira, mint otthon - csalóka, és tudom, hogy nem igaz, de egyszerűen csak az hogy Budán vagyok és SOK A FA segít. Kapaszkodunk, amibe lehet.

 máskor annyira jól, most alig-alig tudok tervezni. sok dolog összesűrűsödött a nyár végére: barátok esküvője, a mi esküvőnk, utána nyaralás. kár, hogy a cicák nem jöhetnek, hiányozni fognak. szervezni kellene, tervezni, vásárolni, de csak elmegy az idő. de elolvastam egy 40+ oldalas planning dokumentumot és véleményeztem, az is valami. reggel dühösen kelek fel (magyar erdők tarvágása), ebédidőben dühös vagyok (thames water pazarlása), délután dühös vagyok (hülyeségeket mondanak az emberek az INTERNETEN), estére azért megnyugszom. holnap kezdődik minden elölről. napi hála: scrabble ebédszünetben.

 napi hála: a szombati nagybevásárlás "Stars Hollow"-ban. visszaviszem a "nem újrahasznosítható", puha műanyagot a bevásárlóközpontba, ahol újrahasznosítják egy-két kozmetikai termék kiürült csomagolását a Bootsba beugrunk a könyvtárba a csomagolás mentes boltban feltöltjük a dobozainkat, üvegeinket: müzli, tészta, mosogatószer stb. a lengyel boltban barna kenyeret, sárga, "európai" paprikát, túrót. magyar szót hallunk, ami összezavar - nem szoktunk más magyarokkal találkozni a városban és szerencsére kint van a triciklis olasz fagyis, úgyhogy felkapunk egy-egy fagyit hazafelé még beugrunk az összes charity shopba: tányérokat keresünk, már egy ideje, mert pont annyi van, hogy mire feltöltjük a mosogatógépet, semmi sem marad a szekrényben. még 2-3 tányért szerettünk volna, nem egy teljes szettet. szerencsére a második helyen találunk. aztán 35 perc a séta haza, felpakolva, uphill. mégis megéri: annyira más, mint mindent megrendelni a Sainsburysből. minden t...

megvolt a fesztivál, kint voltam a napon négy órát. beszéltem: klímaváltozás-tagadóval kétgyerekes családanyával, aki azt hitte, ha a radiátor fölé polcot rakunk, attól melegebb lesz a lakás (a helyes válasz a három opció közül a hővisszaverő fólia volt a radiátor és a fal közé) gyerekekkel, akik mindenre tudták a választ volt-e értelme? persze, ha csak egyetlen embert is meggyőztem, hogy ne folyassa a vizet fogmosás közben, vagy tekerje le egy fokkal a fűtést, az már számít. volt-e értelme? semmi. disruptive action kell, és amikorra az XR szervezi a nagy szeptemberi tüntetést, mi pont Magyarországon leszünk. mindegy - small scale community action matters. kell számítania, különben hiába töltök el vele számtalan órát minden nap. sokáig úgy gondoltam, hogy ezért (értelmes közösségi munka) haza kellene költözni, mert itt mindig kívülálló leszek. aztán valami átszakadt - nem az állampolgárság (bár biztos az is segít), talán a kung fu? hirtelen, két év után elkezdtem más maidenheadieket (...

megint. --- kimondhatatlanul fáradt vagyok érzelmileg, nem is tudom mikor merültem ki ennyire utoljára. --- in other news, a hét második felére jött egy kis lehűlés, én pedig megpróbálok bizakodni. holnap a Maidenhead Festivalon önkénteskedek a klíma csoporttal - kíváncsi vagyok, milyen lesz, a legutóbbi ilyen élményünk elég rosszul sikerült. egyedül kevesek vagyunk, a kormány pedig későn lép - but together, as a community, we can make a difference. bocsi a hunglishért. nem akarok repülni, de várom már, hogy Magyarországon legyek. --- mondtam már, hogy vezetni tanulok? teljesen értelmetlenül, hiszen nem hiszek az egyéni szintű autózásban. és mindjárt elfogy a benzin. de: ez is egy képesség, mint a biciklizés - érdemes megtanulni, nem? ki tudja, mit hoz még az élet.

a cicák lihegnek. a cicáknak nem lenne szabad lihegniük. (valójában csak a Briós liheg, szerencsétlen kis hosszú szőrű, a Prézli teljesen elemében van és egy egyiptomi isten életét éli.) és csak 32 fok körül van a lakásban - Pakisztánra gondolok, az 50 fok körüli embertelen hőségre. cheerful. gondolom, business as usual egyébként. és te mit tettél, amíg még lehetett volna tenni valamit? sírtam miatta az interneten. (ez utóbbi nem teljesen igaz, sok más dolgot is csinálok, de őszintén? ez egy fontos elem.) a kis buta mindig ott akar lenni, ahol mi vagyunk, úgyhogy szerintem ma a fürdőben alszom a kövön, különben nem jön be. (macska.)

Az Ozeki könyvben ez volt az egyik Zen Buddhista tanítás, amire emlékszem: already broken. Mivel minden véges, ezért minden pillanat ajándék az elkerülhetetlen vég előtt. Ne sírj, hogy vége, örülj, hogy megtörtént - instagrammolható idézet formájában. Hetek óta csak egyetlen méhet láttam. Already broken. Csak örülj neki, amíg itt van. Nehéz ebben a melegben bármit is csinálni: egész nap itthon maradtunk, olvastunk. A lakásunkban pont olyan meleg van, mint odakint, hiába tartjuk az ablakokat, függönyöket zárva egész nap. Holnap pedig 10 fokkal melegebb lesz, mint ma volt: nehéz elhinni. Írjak a tulajnak? Hello, rosszul építtetted meg ezt a házat, télen túl hideg, nyáron túl meleg? Mit csinálna - túl késő már ehhez is. Mi már rég nem leszünk, de a Google végtelen szervertermei örökek. Mi lesz azzal a temérdek adattal, amikor lekapcsolják az áramot.

olvastam az Ozeki könyvet, és már másfél- két hete befejeztem, de remélem, még tovább velem marad. úgy néz ki, a szorongásomra nemcsak az írás gyógyír, hanem a szomorú könyvek, filmek is. A Minden mindenhol mindenkor üzenete: Nothing matters (but kindness). Az Ozeki könyv üzenete nem ilyen egyszerűen megfogható - leginkább talán útmutatóként működik egy clutter-free, egymásra és az apró örömökre fókuszált, egyszerűbb élet felé. mi lesz ez a blog? a civilizáció (vagy az emberiség) végnapjainak krónikája? focus. breath. a cicák az ajtó előtt nyávognak, Miri tévét néz a nappaliban, egy kicsit egyedül vagyok. Brightonban töltöttünk egy estét, a női foci EB egyik mérkőzését néztük meg. izgalmas volt a meccsen lenni: több mint 12.000 ember, nők, családok a szurkolók között. Norvég / osztrák szurkolókat csak elvétve látni, a többség csak úgy "odatévedt", mint mi. (a stadionban elkérték a sör vásárlásakor a személyimet! mintha 20 lennék, nem lassan 33. szerintem most történt ez vele...

múlt héten azt olvastam a twitteren, hogy 2025-re kihal az emberiség: a permafrost olvadásával annyi metán kerül a légkörbe, hogy az emlős tüdőnk számára belélegezhetetlenné válik. ez - egyelőre - csak egy modell, a "legrosszabb szcenáriók" modellje, de: eddig a tudósok mindig a legjobb forgatókönyvekkel számoltak, és most, 2022-ben tartunk a 2050-es előrejelzéseknél. hogy lehet ezzel a tudattal élni?  mi az a kollektív kognitív disszonancia, ami lehetővé teszi, hogy ezek után felkeljek, bemenjek (leginkább virtuálisan) a munkahelyemre, tervezzem az életünk? sokat gondolok tehát a társadalmi szintű és egyéni elmúlásra. szorongok. stresszes vagyok. nehezen kapcsolódok ki és nehezen alszom. az írás, azt mondják, segít - here we go.

Az elmúlt öt évben pontosan 180 napot töltöttem Anglián kívül. Ez egyszerre tűnik végtelenül soknak és végtelenül kevésnek.  Választott hazámban ma egy meg nem választott politikus úgy beszélt Kamala Harrisról, hogy " az indiai ". Már a szemünk sem rebben, ha ilyet olvasunk; hozzáadódik a listához. Néhány óra alatt elfelejtődik, és marad minden a régiben. Emigráns barátaimmal csóváljuk egy kicsit a fejünk, mintha mi nem hoztuk volna magunkkal a saját problémáinkat. (Az állampolgársági vizsgára való készülés pedig még inkább elidegenített minket az országtól.) Végtelenül kevés, mit keresek még mindig itt. Az elmúlt néhány hétben a szokásosnál többet gondoltam arra, hogy mit gondolna a mai Zsófiról a tizennyolc éves Zsófi, aki már csak ennek a blognak az oldalain létezik. A tizennyolc éves Zsófi nem tudott sok mindent, de nagyon akart.  A harmincegy éves Zsófi október elején átköltözött egy tágas, világos, jó hangulatú lakásba. Ha fázunk, bekapcsoljuk a fűtést. Lett egy macskán...

 (nem történik semmi és szégyellem a burzsoá életünket.)

német könyvet vittem a repülőre, Londonból Budapestre. szeretném azt gondolni, hogy azért a német könyvet hoztam magammal, mert a német könyv ( Schlafen werden wir später ) nagyon jó, mert a német könyvet lassan kell olvasni (vagy legalábbis én csak lassan tudom), és erre az utazás a legjobb időszak. de valójában lehetséges, hogy azért a német könyvet hoztam magammal, hogy egyértelműen tudjam mutatni: "hé, én nem ide tartozom" az angoloknak és a magyaroknak is. hogy elkerüljek bármilyen kommunikációt az udvarias mosolyokon kívül. it's not a conversation starter. és tulajdonképpen az is lehet, hogy azért a német könyvet hoztam magammal, mert minden más  irodalom amit olvasok, hits too close to home. úgy tűnik, hogy (előreláthatatlan módon) ha nem is Németország, de a német nyelv lett a safe place- em. leköt annyira a könyv nyelvezete (és ez egy nagyon nyelvi  könyv valóban, úgy dobálgatja a futur zweit, mintha minden olvasója némettanár vagy író lenne), hogy ne gondol...

(azért valószínűleg a görögkurzust nem csinálom végig a Duolingón. így is egy hónapig tanultam az út előtt, és pontosan arra volt elég, hogy el tudjam olvasni a számlán a vizet meg a kenyeret.)

a Durrelléknek is megérkezni Korfura az esős Angliából. ilyen lehetett a Durrelléknek is visszatérni az esős Angliába a gyönyörű, napsütötte, zöld Korfuról. (mondjuk akkor kitört a világháború is, úgyhogy valószínűleg kicsit rosszabb.) hamarosan harminc leszek, de most már elmondhatom, hogy mindent próbáltam, amit érdemes - még a tengerben is fürödtem.

hogy mennyi minden történt az elmúlt három évben, hogy hiába nézem újra a Buffyt, már egyáltalán nem olyan katartikus élmény, mint elsőre volt. különös nosztalgiával gondolok vissza azokra az évekre, amikor Buffy története és az én történetem párhuzamosan haladt (főleg az ötödik évad), de hiába próbálom felidézni magamban, amit akkor éreztem, nem sikerül. where do we go from here? már nem kell nap nap után szörnyekkel harcolni - de mit csinál a slayer ha nyugdíjazzák?

hogy kicsiket is fogok tanítani? én biztosan nem, ugyanis valójában rettegek a gyerekektől. teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit fognak csinálni vagy mondani, ráadásul nem tudom őket lekötni hatvan percen keresztül. és abban a pillanatban, hogy unatkoznak, kitör a káosz. azért persze mégis megpróbálom, és amikor sikerül, az nagyon jó érzés.

hogy is szoktam? számokban? 1 költözés 1 új munka (fejenként) 1 transzatlanti repülés 1 befejezett kötés (sokszor kötöttem már életemben, most először fejeztem be valamit) 2x Párizs (most megyek másodjára, még épp odaérek idén) 3x Budapest (igen, idén bőven 1 fölött van a karbon lábnyomom) 3 magyaros diák (átlagosan - jönnek és mennek) kb 10 új madár neve két nyelven (ezeket fel is ismerem persze) 10 éve vagyok vegetáriánus (ha jól számolom) V 18 50 elolvasott könyv (lehetne több is, így sikerült) 380 fontos vonatbérlet amit szeretnék: megtanulni horgolni megtanulni franciául (most már tényleg) angol állampolgár lenni (vagy legalább elkezdeni) végigcsinálni a veganuaryt ("vegán január") lez...

története   (Educated / A tanult lány)  egyedi történet sok szempontból, amihez (szerencsére) nehezen találni személyes kapcsolódási pontot; bizonyos elemeiben viszont meglepően és ijesztően relatable . (és nem csak abban, hogy én is eltöltöttem egy egész nyarat Buffyval és a Scooby Ganggel.) sokkal inkább relatable, mint Ellen új stand upja a Netflixen, a Relatable. (ami egyáltalán nem az.) más műfaj, tudom, de a memoár és a komédia ugyanabból táplálkozik: tűpontos megfigyelésből, önismeretből, önkritikából, és a "külső nézőpont" felvételének képességéből. úgy néz ki, Tara Westovernek ez megvan; remélem, ír majd fikciót is, szívesen olvasnám.

más blogokon készülnek az évértékelők; én most egy kicsit lebegek és nem érzem úgy, hogy ez lenne a megfelelő időszak a dolgok lezárására. inkább megmutatom a Scribdet, ha még nem ismernétek - nyár óta van előfizetésem, és egy pillanatra sem bántam meg. a Scribd  a könyvek Netflixe: egy fix havi összegért (8.99 dollár) annyi könyvet és hangoskönyvet olvashatsz el, amennyit csak szeretnél. ha annyi pénzt költesz könyvekre, mint a mi háztartásunk, egyértelműen jó döntés. a könyveket sajnos csak az appon belül lehet olvasni, nem lehet őket másik eszközre rárakni, de így nem is kell aggódni amiatt, hogy hol fel van-e töltve a Kindle - a telefonom mindig nálam van. és milyen könyveket? én akkor fizettem elő, amikor rájöttem, hogy az összes komolyabb magyar kiadó könyvei elérhetőek, ráadásul nem sokkal a megjelenés után: Magvető, Jelenkor, Helikon... nem kell mindent birtokolni (amit meg mégis kell, annak majd találunk helyet a polcon). természetesen ez teljesen legális, a k...