vásárlás

az a baj, hogy rajtam rosszul jön ki ez a lázadás. és így meghasonlok önmagammal, és olyankor mindig kiabálok.

mert például tudom, hogy turiban venni ruhát klassz dolog, tökjó dolgokat lehet találni, egyébként se kell a kizsákmányoló nagyvállalatok pénzét növelni, meg a divat amúgyis baromság. ezért, ha most turiban vennék ruhát, saját döntés lenne. de iksz évig nem volt pénzünk arra, hogy újonnan vegyünk ruhákat, talán a tizenkettedik szülinapomra kaptam először ruhát, végülis így visszaemlékezve elég csúnya volt, de nagyon örültem neki. akkor kényszer volt. és a kényszerek ellen az ember úgy lázad, hogy soha többé, nekem sok pénzem lesz, vagy legalábbis nem kevés, és nem úgy fogom bámulni a kirakatokat, hogy be se megyek, mert semmit nem engedhetek meg magamnak.

mert például a nagymamám nem használ hűtőt, mert fogyasztja az áramot. van neki, de nincs bedugva. és a dolgokat sem szabad akkor megenni, amikor megvette, hanem máskor. tudom, milyen íze van az avas vajnak. meg hogy milyen a túrórudi, ha romlott. (pocsék.) meg milyen levagdosni a penészt a sajt széléről. és gyűlöltem ezt az egészet. és azt is gyűlöltem, hogy gesztenyét rakott a bablevesbe és az árokparton szedtük kézzel a csalánt, amiből teát főzött. és most annak ellenére, hogy tudom, hogy az embernek kutya baja sem lesz, ha levágja a penészt a sajt széléről, vagy lekapargatja a lekvár tetejéről, nem vagyok hajlandó megenni. és semmi furcsa dolgot, mert emlékszem, milyen borzasztó volt a gesztenyés bableves.

szóval most az a részem, aki szeretné elfelejteni az előző 18 évet úgy, ahogy van, és semmit se csinálni, ami arra emlékezteti, hülyének nézi azt a részemet, aki szerint a tegnap lejárt joghurt még simán jó, meg úgyis csak a turiban találok olyan nacit, amilyen kéne. nem megoldás a szegény gyerekkorra sznobsággal (nekem csak a tiszacipő jó) válaszolni, tudom. pláne, hogy nem is engedhetem meg magamnak.

szóval ez van.