Vannak ilyen dolgok, például igazgatói pályázatok, például Új Pedagógiai Szemle, cikk itt. Szerintem ez hülyeség, az iskola életéhez a fenntartónak semmi köze, az oktatás pedig nem piac, akár tetszik, akár nem. Nekem ez a cikk egy sértődött és elkényelmesedett exvezető írásának tűnik, ez van, akár tetszik, akár nem.
vásárlás
azt találtuk ki, hogy anyával vásárolunk, mert ő is nagyon szeretne már kimozdulni otthonról, persze még nem nagyon tud, mert néha meg kell állnunk, hogy feldobja a lábát a műszerfalra, és rárakjon egy adag jeget, szóval anyával vásárlunk, és csak itt a környéken. azt tudtam, hogy kell nekem epilátor (mert tönkrement), egér (mert tönkrement), telefon (mert megjelent egy furcsa folt a képernyő közepén, és nem látok tőle, szóval tönkrement), gumicsizma (a szigetre), szandál, strandpapucs (mert szétkopott az előző), sportcipő (mert a tiszának lyukas a talpa), farmernadrág, DVD, meg még reggel öltözködés közben eltéptem a melltartóm és a gyönyörű rózsaszín harisnyám kb. fél percen belül, szóval az is. erre meg vettem gyönyörű, hófehér pulcsit a Takkoban, meg zöld strandpapucsot meg fekete szabadidőnacit is ott, az jó lesz majd táborba, meg vettem hét harisnyát, rózsaszínt mondjuk nem, de lilát meg bordót igen, meg trikót és három pár zoknit, kaptam még egy fekete szabadidőpulcsit a fekete
Megjegyzések
Az exigazgató a tanárokra utal. S ugyan a döntéshozók mennyivel jártasabbak az említett kérdésekben?
A fővárosi önkormányzat ezek szerint, "igazgatói kinevezést csak akkor ad, ha a jelölt bírja a kollektíva nagyobbik felének bizalmát."
Ez az exigazgató sérelme. Talán nálunk kellene próbálkoznia.
elfogadnám az írást, amennyiben amolyan disclaimerként a szerző kijelentené hogy ő a diktatúra pártolója és egyébként éljen rákosi. így viszont képmutatásnak tűnik és simán el tudnám képzelni szunomár urat gyurcsánytakarodjozni valamelyik szép nemzeti ünnepen...
egyébként lehetne az oktatásból piacot csinálni vastagon pozitív hozadékkal, csak az senkinek nem áll ugye érdekében...
Érdekes cikk olvasható az Új Pedagógiai Szemlében az igazgatók személyéről és általában az igazgatóválasztás buktatóiról. Igaz nem mai szerzemény, de most került a szemem elé…
Jómagam nem voltam még egyetlen iskolának az igazgatója sem (s valószínű nem is leszek sohasem), így akár külső szemlélődőként is tekinthetnék a cikkre, de azért voltak a cikkben érdekes gondolatok.
Ha igazgató nem is voltam, azért igazgatóm már volt – több is. Olyan is, aki csak néhány hónapig volt a főnököm, de mégis maradandó nyomot hagyott bennem, ami talán nem meglepő, hiszen előtte 25 éven keresztül igazgatta az intézményt, s országos hírű iskolát hagyott az utódjaira. Volt olyan is, aki egy éves megbízást kapott, mert az önkormányzat nem merte felvállalni az igazgatóválasztás kapcsán a döntést. Patthelyzet alakult ki, mert az egyik jelölt az alkalmazotti és tantestületi szavazatok 80% kapta, a másik a felét (tudvalevő, hogy akár mindkét jelöltet lehet támogatni) s a döntésnél 12-12 lett a szavazati arány, a huszonötödik képviselő nem ment el a szavazásra. Végül is az is egy állásfoglalás.
Az igazgatói posztot végül az egyik helyettes kapta egy évre, majd az új választásnál az előzőleg „vesztes” jelölt már egyedül indult, s így nyert. Ezt követően több mint két ciklust töltött el igazgatóként, azt nem mondom, hogy mindenki megelégedésére, de többnyire elégedettek voltak vele a beosztottak. Igaz előtte már másfél évtizedet dolgozott az intézményben és ebből vagy tízet helyettesként, vagyis nem volt új a szerep a számára.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem nyert az első választáskor?
A másik jelölt jó tíz ével fiatalabb volt (úgy 35-40 éves) és sokkal inkább menedzserszemléletű volt. Nagy tervei voltak és biztosan nagy sikereket ért volna igazgatóként, amennyire kollégaként megismertem (igen ő is ott dolgozott előtte), de a város nem merte bevállalni a döntést, így a csalódás miatt elhagyta a pályát, s most ötször annyit keres máshol.
A másik jelölt egyedül maradt, így nem volt nehéz dolga sem neki, sem a tantestületnek a választás során. De mivel is tudta elfeledtetni az első választás eredményét?
Elődjei nagyon jó örökséget hagytak rá, hiszen tulajdonképpen egy önjáró iskolát kellett igazgatnia, amely egy-két évig akár igazgató nélkül is jól működött volna, másrészt jó tíz évig belekóstolhatott a vezetés rejtelmeibe.
Ettől persze még csinálhatta volna akár jól, akár rosszul.
Nos, nem csinálta rosszul, de igazán jól sem – mégsem elégedetlenkedett senki igazán.
Hogy miért?
Az iskola viszonylag jól működött, jelentős bevételei voltak, amelyeket a fejlesztésre fordítottak. Volt eset, hogy a téli szünet alatt felszereltek egy komplett irányítástechnikai labort és egy informatika tantermet. A szünet első napján kezdtek hozzá a terem komplett felújításához (festés, parkettacsiszolás .. ) az utolsó napra pedig a rendszerek már működőképesek voltak, így a tanulók már használatba is vehették őket.
Ez persze nem elsősorban az ő érdeme volt, de olyan emberekkel vette magát körül, akik a maguk szakterületén jók voltak, s akiket hagyott dolgozni, nem szólt bele az elképzelésekbe.
Ehhez persze az is kellett, hogy a hozzáértő emberek képesek és hajlandóak voltak mellette dolgozni. Nem kellett lasszóval fogni a helyetteseket, s akik végül megbízást nyertek nem menekültek el hanyatt-homlok bizonyos idő után.
Hogy miért?
Az igazgató már régi „motoros” volt, s tudta mit kell tennie. Hagyott mindenkit dolgozni, de mindig tudott minden fontos dologról. Nem döntött elhamarkodottan, alaposan meggondolta a kényes lépéseket. Ehhez persze az kellett, hogy reggel az elsők között legyen, aki megérkezik az intézménybe és délután az utolsók között legyen, aki távozik. A számára az iskola volt az első. Megtehette, hiszen a gyerekei már régen kirepültek, s nem várta otthon gyerekzsivaj, a felesége pedig szintén vezető beosztású volt a vállalkozói szférában, vagyis ő se ért haza túl gyorsan. Ez még önmagában kevés lett volna, de más dolgokban is igyekezett példát mutatni. Minden iskolai rendezvényen megjelent, legyen az akár egy röplabda-mérkőzés, akár egy színielőadás. Soha nem fordult elő az igazgatósága alatt, hogy az iskola ügyeletes vezető nélkül maradt, akár csak egy órányi időtartama is, s versenyfelügyeletet sem a portásnőre bízta. Nem tudom milyen volt szakmailag, hiszen már helyettes volt, amikor odakerültem, s nem igazán találkoztam a versenyeken a tanítványai nevével. Igaz, így az iskola dicsőséglistáját szaktanárként nem bővítette, de a szégyentáblára sem került fel a neve, hiszen tanítványai nem szerepeltek – le sem. Azokat viszont engedte versenyezni, akik elnyerték az erre való jogot tudásukkal. Sohasem fordult elő, hogy valamelyik továbbjutó diák nem tudott arról, hogy versenyeznie kellene, mint ahogyan az sem volt szokás, hogy napokig telefonálgassunk egy-egy elmaradt versenyjelentkezés miatt.
A jogi ügyekben kevéssé volt járatos, mégsem követett el jelentős hibákat, mert ha szükség volt a jogszabályismeretre nem hamarkodta el a döntést, hanem alaposan megfontolta a problémát, s nem csípőből követett el törvénytelenségeket.
Megpróbált logikusan gondolkodni, s ha valakit elengedett egy hétre Afrikába a tanév kellős közepén, akkor mástól sem tagadta ezt meg a lehetőséget, ha éppen versenyre vitte volna a gyerekeket.
Voltak persze hibái is, mint mindenkinek, de sohasem hitte magáról, hogy tökéletes, hibátlan, sem azt, hogy mindent képes egyedül megoldani. A legszimpatikusabb azonban az volt benne, hogy nem hazudott akkor sem, ha kellemetlen dolgokat kellett mondania – merte felvállalni a véleményét, de sohasem cinikus módon. Ezzel elérte azt, hogy az újraválasztása során nem volt ellenjelölt. Bebizonyította a dolgozóknak, hogy bízhatnak benne, nem (csak) a saját, hanem az iskola érdekeit (is) nézi.
Való igaz, nem attól lesz valaki jó igazgató, ha ír egy – esetleg gyenge színvonalú – pályázatot, hanem attól hogy a feladatra alkalmas. Ha valaki megkapta a lehetőséget és nem élt vele, akkor le kell vonnia a megfelelő következtetéseket. A vezetői feladat nagyon bonyolult és felelősségteljes. A jó vezetőnek tisztában kell lennie a jogszabályokkal és figyelemmel kell kísérnie azok változásait, hogy az iskola zavartalan és jogszerű működését biztosítsa. Együtt kell működnie a tantestülettel, hiszen a beosztottak nélkül előbb-utóbb belebukik a munkába, s nem szabad érzelmi alapon, sértettségből döntenie. Ha szándékosan hátrányos helyzetbe hoz másokat, ne várja, hogy tárt karokkal fogadják. A jó vezetőnek elsősorban embernek kell lennie, nem marionett-figurának. Embernek minden hibájával és erényével. Ha hibázik, a hibáját korrigálnia kell, ha újra elköveti ugyanazt – akkor el kell gondolkodnia, a harmadik esetben pedig le kell vonnia a megfelelő konzekvenciákat.
Mi következik mindebből?
Az igazgatóválasztásnál valóban elképzelhető, hogy nem sokat jelent a tantestület véleménye, hiszen az igazgatót nem a tantestület bízza meg, hanem a képviselőtestület, azonban éppen ezért a jelöltnek kell(ene) elgondolkodnia, ha tantestületben csekély a támogatottsága.
Erre persze nem mindenki képes, vannak akiknek elvei vannak a vezetéssel kapcsolatban, másoknak pedig … ezt mindenkinek a fantáziájára bízom.
Ez nem teljesen igaz, de lehet hogy nem vet(hetet)t számításba néhány olyan körülményt, amely csak később jutott a tudomására.
Való igaz, hibázott - de tegye a szívére a kezét, Ön még nem követett el hibát?
Most már tulajdonképpen teljesen mindegy ... de higyje el nyugodtan alszik (legalábbis most már).
Egy igazgatónak vagy jelöltnek azonban tudnia kell levonni a konzekvenciákat, ha a támogatása csekély - s bizonyosan van, aki ezt komolyan is fogja venni. Vannak dolgok, amelyeket nem érdemes erőltetni - ezt saját tapasztalatból mondja.
Van, aki már előrébb tekint - de egyelőre még csak egy útelágazást lát, de az hogy merre indul nem (elsősorban) rajta múlik, de adott esetben nem fog habozni a döntéssel - megtette ezt már korábban is, s visszatekintve nem döntött rosszul.
A döntés sokszor nehéz, a hozzá vezető út keserves, de az új célok elfeledtetik mindezt.
Van mindig A-terv és B-terv, s nem feltétlenül a jobbnak látszó a valóban jobb. A pozíciónál, a pénznél vannak sokkal fontosabb dolgok - s eddig sohasem bánta meg, ha nemet mondott valamely kedvezőnek tűnő tervre. Most sem fogja. Mindig a maga útját járta - most is.