annyira kegyetlen büntetés, hogy nem látja a gyermekeit felnőni... végülis ő dobta el, de talán maga sem tudta, hogy mit cselekszik... hogy ez a döntés azt jelenti, hogy élnek tovább, de egymás nélkül... hogy új élet, külön élet, más élet és hogy a gyerek úgy is tud nevetni, hogy az apja nem látja... persze találkoznak még, a törvény meg a megszokás, meg beszélnek telefonon, de egyre ritkábban... és mondhatja, hogy ő nem szereti jobban az új gyerekeit, de pedig igen és ez így is van rendjén... a beszélgetésekben, az együtt töltött, kiharcolt, kierőszakolt késő estékben ott van azért a keserűség, hogy hiába mondja, úgyis azt csinálok, amit akarok... hogy ez így szerinte nem jó, dehát honnan tudhatná onnan messziről, hogy nekem, nekünk mi a jó és mi a nem jó?
aludni akarok. de az nem úgy megy, hogy lefekszem és alszom, mert hogy még csak ilyen kevés oldalnál tartok, és a Lány, aki szabadidejében OKTV dolgozatot ír már biztos sokkal előrébb van. azt hittem pedig, hogy jó hatással lesz rám, ha kiderül, hogy nem vagyok egyedül (tudtam persze, de nem hittem el), de csak megijeszt, még éjfélkor is olvasok és írok és nem akarok elte btk nyílt napra menni, mert addig sem lehetek a könyvtárban, és ugye minden perc fontos, de a nyílt napon kint lesz Bardo , akivel mégiscsak múlt télen találkoztam utoljára, meg illene már vele összefutni, el kell beszélgetni az irodalom jelenéről és jövőjéről, meg ilyesmiről. szóval hétvégére már pontosan kidolgozott időbeosztásom és munkatervem van, persze linkeskedek megint, most úgy néz ki, mégis lejutok kécskére, ami azért elég fontos. ez hétfő, de tanulni ott is lehet, meg a vonaton is. csütörtökön nyelvvizsga. akár magyarozok, akár franciázok kedden-szerdán, akár itt, akár az alterfiúval, elképesztően rosszul ...
Megjegyzések