matekórák
Úgy döntöttem, hogy ezt nem szabad személyes kudarcnak venni. Imádok tanítani, leginkább azért, mert szeretem látni a szemében a fényt, ha végre megérti... és volt olyan kissrác, akivel jó volt foglalkozni, mert megértette... de ez a matek ez katasztrófa, ez nem jó, ezt nem szeretem... mert itt nem csak a matekkal van a baj, hanem azzal is, hogy nem érti, amit olvas, nem érti a feladatot, a szabályt, nem tudja bemagolni, nem tudja visszaadni. Tavaly tavasszal kezdtem szerintem vele, és azóta nem hallottam tőle egy ép, kerek, egész, értelmes mondatot. Egyszerűen nem értem, hogy juthat el valaki így a hatodikig... nem tudom, kit kell hibáztatni azért, hogy hiába mondom el egyszer-kétszer-sokszor, egyszerűen nem tudunk továbblépni, mert kiderül, hogy nem ismeri a páros-páratlan szám közti különbséget, ha azt mondom, hogy térkép és arányok, akkor meg kell tanítani használni... és a legrosszabb persze az anyukája, akivel ugye beszélni kell, hogy hogy halad a kissrác... na most ilyenkor mit mondjak? Hogy bocsi, szóképes olvasástanítás, ingerszegény gyermekkor? És hol voltak az óvónénik, a piros-kék korongok és a kisautó, ami brümmög a pozitív és negatív számok között?
És mi van, ha tényleg diszkalkuliás, csak én ezt ugye nem tudom megállapítani, mert van, aki évekig ezt tanulja és mégse tudja, én hogy tudnám attól, hogy olvastam róla?
Majd egyszer ha nagy leszek és mégis gyógypedszakra megyek, akkor megtudom... vagy alsós tanítónéni leszek, hogy aki az én kezeim közül kikerül, az tudja, hogy mi az a páros meg a páratlan...
Megjegyzések
Altalanos iskola hetedikes osztalyban volt egymatekfeladat, ami igy kezdodott: "Egy faiskolaban 12 sor fa van. Soronkent..." Onallo munka, az egyik tanitvanyom szamol mint a veszett fene, megkerdem, pontosan mit is, azt mondja, azt hany sor fa van. Remenytelen. Kellenek kukasemberek is.
(a jól házasodást én is tervezem egyébként :) )
de én nem hiszem el, hogy reménytelen... majd ha nagy leszek és tapasztalt, elhiszem :)