nemnemnemnem...

nem, nem, nem, nem. nem akarom, nem csinálom, nem megyek. nincs kedvem, nincs időm, nincs energiám és különbensem nem. miért pont én, miért pont most, miért pont ide? szóval most gyakorlok egy kicsit. végülis nemet mondani biztos nem olyan nehéz. már csak azt kell kitalálni, mire mondok nemet... a tanulásra könnyű, hogy este értem haza, vonatoztam egész nap, különbenis lekéstem és szemét volt, mert elment korábban. szóval csak éppen annyit, amennyit mindenképpen muszáj és amit szeretek. a dolgozásra nem lehet nemet mondani, mert olyan igényeim vannak, amik nem férnek bele a családi kasszába... ilyen például az utazás, amit imádok és különbenis, csak fárasztó kicsit... a harsonára nem lehet nemet mondani, mert a Tibibá mégiscsak Tibibá, szegény Feribácsit meg annyira sajnálom, hogy velem kell foglalkoznia ebben a kis ócska vidéki zenesuliban, hogy ezért igazán gyakorlok. mert még rendes is... és különbenis kell a zene, mert különben bekattanok meg megzakkanok meg ilyenek... nyugtat... az újságra nem lehet nemet mondani, ne csináljak már hülyét magamból, én vállaltam fel, nem? különbenis az valami nagyon jó dolog, rengeteg nyűg van vele meg vesződség meg hiszti meg papírmunka meg délutánottmaradás, de amikor hallom, hogy jó lett és színvonalas meg minden, az megéri ezt az egészet... az énekkarra nem lehet, az álomfogósdira nem lehet, zenetörire dacból, a kismatekos anyukájának meg egyszerűen csak nem merem megmondani...

egyébként megint becsavarogtam a fél világot, de jó volt nagyon. vonatszagú és fárasztó, de jó.