napozok

Bár azt mondták, hogy idén a sápadt bőrszín a divat, azért én mégis nagy vagányan idén is eldöntöttem, hogy trend ide, trend oda, akkor is szép barna leszek. Hosszasan elemeztem a problémát, végül arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg helytelenek a napozási szokásaim. Drasztikus változtatásokra van hát szükség: komoly lelki vívódás után levettem a vastag és rózsaszín csíkos térdzoknit, a hosszú farmert, a garbót. Sikeresen megküzdtem azzal a kényszerítő vággyal, hogy visszaöltözzek (tudniillik aki ilyen hófehér, csak ne mutogassa magát odakint), fogtam a magyarkönyvemet és már kint is voltam a kőpulton, ahol a régi szép időkben Hugi szokott homokból sütit, exnevelőapám meg husiból gulyást csinálni, mostanában már csak anyu virágainak kell a tudomásukra hoznom, hogy márpedig az az én helyem.
A napozás tapasztalata, hogy ha hideg van, akkor kell azért az a pokróc, a napsugárrészecskék igen picik (mert a fény az egyébként anyag), majd lebarnulok egyszer így is, a másik tapasztalat viszont az, hogy a magyarkönyvben nem csak nagyon okos dolgok vannak, hanem még párnának is kényelmes. Azt álmodtam rajta, hogy üldöznek a vágatlan és a vágott szövegek, tehát hogy futok előlük, ahelyett, hogy a tanulnivaló szépen átfolyt volna a fejembe. Igazán nem szép dolog, mert én azért egy picit reménykedtem.

P.S.:
Azt azért nem gondoltam volna hétfőn, hogy szerdára abból a mondatból, hogy "mi különleges diákok vagyunk", nem elég, hogy urban legend lesz, de ráadásul negatívan halljuk vissza, nagyjából a fölháborodás hangján. Ráadásul diáktól. Hát az eszem megáll, hülye egy világban élünk.