Ma kora hajnalban arra ébredtem, hogy egy hatalmas krokodil mászik be a szobámba... Nagyon mocoroghattam, mert anyu szólt is, hogy nyugi, nem bánt, csak aludjak tovább. Reggelre kiderült, hogy csak felfújhatós és éppen nem volt neki máshol hely... ezt persze én nem hiszem, mert nagyon gonosz fejjel néz rám. Be is húztam a lábamat a takaró alá, le ne harapja..
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések