hogy az miért van, hogy nem vagyok hajlandó gondolkozni. hogy ha vitatéma van, pl olyan, hogy haladó vagy maradó, hogy globalizáció vagy nacionalizmus, hogy értékek vagy pusztulás, akkor befogom a fülem. nem vitázok. nem vagyok hajlandó gondolkodni. élem az életem, egyik napról a másikra, nem kellenek eszmék, tervek, célok, nincsenek álmok és nincsenek vágyak, kívánságok. mert hogy mi teszi az embert emberré. és mi nem. mert megvannak azok a biztos pontok, amikhez eddig mindig tartottam magam, karók leszúrva, ez van, erre kell menni, akkor nincs hiba. de ha azt mondják a karókra, hogy nem karók, akkor nem tudom, merre kell menni. akkor becsukom a szemem, és megyek az orrom után. nem akarom, hogy más vezessen.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések
aztán kiderül, hogy nem csak kívül
Ma bejegyzésed meglepett. Pénteken kimegyek az Istvánba és szeretnék egy régi, vigyorgó Zsófival találkozni.
Miért nem vagy a szerzők/szereplők között? Erről is beszélgethetünk, ha az ALERFIÚ engedi.
Nekem is lehet néha rossz napom...
Csak a szereplők vannak a plakáton, a szerzők nem.