ma végülis elmentem a hallgatási szövegértésre a BMEre, mert sajnos nem történt semmi, ami ezt megakadályzta volna, utána elmentem meghallgatni az alterfiú meg egy lány előadását (aki egyébként istvános volt, ez már csak egy ilyen blog, ez alapján sorolom csoportokba életem szereplőit, hogy istvánosok voltak-e vagy sem, az alterfiúról is ezt írtam legeslegelőször, amikor még nem is volt alterfiú) a Károlyin a családon belüli erőszakról meg a társadalmi nemekről (gender). szóval most már nagyon okos vagyok. csak kicsit zavar, hogy így zsibbad két napja a bal lábam, meg a fejem is nagyon fáj, pedig elég sokat aludtam. és holnap pingpongozunk, ha nem fúj a szél, és aztán hamar hazamegyek, hogy tudjak tanulni törit. azt az apróságot pedig, hogy nekem holnap suliban kéne lennem, egyszerűen elfelejtem. tudom, hogy a kimerült vagyok, ezért nincs kedvem bemenni nem érv, de így holnap addig alszom, ameddig akarok.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések