végtelenül kimerült vagyok. így elfogytak a dolgok, amik pörgettek, most fel kell tölteni az elemet, hogy elég legyen májusig, ez van. akkor majd klasszul kikapcsolok. tizenegyig aludtam ma, boldogság, aztán délután is, aztán most rendet fogok rakni, hátha megtalálom a másodikos törikönyvem, amiből mindenféle tételeket kell kidolgozni, meg témaköröket megtanulni, vááá. meg szerdára kell a klikkelős könyv, amivel napokig nem voltam hajlandó foglalkozni, meg ugye regényt is kell írni, többet írok, mint olvasok.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések