még mindig a Sapientia Műszaki és Humántudományok Karának az aulája, de már nem vagyok farkaséhes, mert Marosvásárhely jó város. az előbb amúgy részt vettünk egy abszurd előadáson, ahol a mieink már harmadjára mondták el szóról szóra ugyanazt, az itteniek pedig beszéltek egy kicsit az ELTE alapításáról meg Budapest nevezetességeiről. (az eddigiekről pedig posztoltam egy csomót visszafelé, mármint élesítettem az eddigi jegyzeteimet.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések